Az Apple Pay már Simple kártyával is használható

A postai PIN kód és aláírás kérés ügyben beszéltem az OTP-vel (3 napig tartott 3 emberrel beszéltem és kb. szumma 1 óra ment el erre, a lábméretemen kívül kb. már mindent kérdeztek, hogy beazonosítsanak, de mindent a köz-ért, a végén a Hölgy akihez jutottam egyébként nagyon korrekt és értelmes volt a kérésemre még azt is képes volt felírni, hogy a “felhasználói élmény jelentősen csorbult” :slight_smile: )

A lényeg:

  • Tudtak már hasonló esetről (10 perces belső utánakérdezést követően)
  • Nem az OTP hatáskörében van a kulcs a megoldáshoz, de
  • Felvették az ügyben a kapcsolatot a MC-dal is, így megtudták, hogy
  • A Postánál még régi verziójú szoftver van a terminálokon,
  • A régi verziót már nem lehetne (ha jól értem az MC szabályai miatt) használni a postán
  • Részben ennek a jelzésnek is köszönhetően talán (majd meglátjuk) lépni fognak a postán is a MC közbenjárására (gondolom, hogy eddig ha tudott erről az MC, akkor próbált félrenézni még is csak elég nagy ügyfél lehet a posta)

További érdekességek:

  • Megkérdeztem, hogy legközelebb ha jelezni szeretnék valamit, mi volna a legegyszerűbb módja
  • Megemlítette, hogy a Smart Bank alakalmazásból az OTP fejlesztőinek, illetve a Wallet-ből pedig az Applenek lehet visszajelzést küldeni. Ez utóbbit az OTP-s Hölgy szerint külön érdemes is lehet, mert az Apple Pay többszereplős rendszerének köszönhetően az OTP sem tud(hat) mindent.
  • Valóban a Walletből egy adott tranazakciót megnyitva van egy probléma jelentése gomb, de ott csak a Helytelen kereskedőinformáció lehetőség és azon belül (kereskedő neve, kategóriája vagy egyéb probléma) választható. Kiválasztottam az egyéb problémát gondolva, hogy lesz egy beírómező, de nem lett ám, így az egyéb probléma jelzés talán elment azóta semmi…

Szóval összességében jó ez az Apple Pay csak ne kerül speciális helyzetbe :joy:

1 kedvelés