Elérhető az iOS 12 nyilvános béta verziója

nem magában az iOS 12-ben van ez benne, abban csak a támogatás van meg hozzá, és azt az adott app fejlesztőjének kell bele tenni ezt a lehetőséget az alkalmazásába.

Akkor jól értem, hogy ezt a Waze-nak (Google) kell megoldania? És még nem oldotta meg? Mert már a bemutatón is voltak olyan képek, amin ott volt a Waze és a Google Map ikon, meg valami kínai akármi.

én úgy tudom, hogy ezt az adott fejlesztőnek kell beletenni. nem emlékszem, hogy az ikonokon túl mutattak volna erről többet is a keynote-on, de lehet tévedek. CarPlay-es fejegységem viszont nincs, így még csak megnézni sem tudom.

Én próbáltam ma, de alapból nem adja be. Waze fent van a talón, Google map is, de nem találok olyan beállítást, ahol ezt életre lehetne kelteni. Azért köszi.

Miért nem Disqus? Alapnak kéne lennie. Nagyon béna ez a mostani megoldás.

1 kedvelés

ezt már megválaszoltuk ebben a posztban.

mivel külső szerveren tárol mindent, így lassítja az oldal és a hozzászólások betöltését. ráadásul csak a probléma van vele legtöbb esetben, plusz külön regisztrációt igényel egy harmadik oldalon, ami szintén probléma többek számára. (ja és akkor az esetlegesen felbukkanó reklámjait most ne is említsük, amik még akkor is becsúsznak időnként, ha a fizetős változatát használod…)

Már kipróbáltuk, az alkalmazásoknak kell frissülniük, addig nem látja sajnos a CarPlay például Waze-t.

Sziasztok. Miert van az hogy ha Iphone X el csinal az ember pl egy porte kepet/szinpadi fény, mono szinpadi fény/ egy kis idő utan a galeriaban visszaáll a kép eredetibe!? :slight_smile: ios 11.4

Sziasztok,

GM verzióra sokat kell még várni? Mennyire használható a mostani verzió ? Eddig csak a GM megjelenésekkor mertem az előzőket telepíteni.
Nekem bejön az új szifon felület!

Nekem a 6S+ sajnos lassabb lett. Még a Geekbench is kevesebbet mért. Érezhetően akad is a rendszer elég sokszor.

1 kedvelés

Szép napot!

Valakinek feltűnt hogy a fotó app nem tartalmaz “Videók” albumot? Valakinek van más megoldása rá, esetleg más is bele szaladt? Előre is köszi a válaszokat.

Én gépre nem tudok csinálni bizt. mentést mert lehetetlen
csinálni 60GB szabad helyet a telefon mentésének

icloud-ban van mentés. Kérdés : ios 11-ről készült biz
mentés meddig marad meg ha felteszem ios12-t?

illetve felhőben lehet biztonsági mentést “menteni”?

Minden évben valamikor szeptember elején jelent meg a végleges GM. :slight_smile:

Megjött a macOS Mojave Public Beta is

nyissak egy bejegyzest neki a beta kategoria ala?

Az iGO-s dolgokat áthelyeztem ide: iGO / NNG kibeszélés

Csak jelzésértékű megjegyzés akart lenni azok számára, akik hozzám hasonlóan várták már.

Nem volt szó valami dark mode-ról?:slight_smile:

nem volt szó dark mode-ról. https://szifon.com/2018/06/06/ios-12-beta-a-leggyakrabban-feltett-kerdesek/

Az valos informacio hogy az ios 12-t lehet majd szemmel vezerezlni?