Fizetési rendszer megkergülése

Sziasztok!
Kb. 11-12 éve van iPhone -om, soha még (egyiknél sem) ilyenbe nem botlottam bele:
ICloud 50Gb -os “felhőcsomagom” van. Minden évben, minden hónap elején vonja is a rendszer a 250 forintot, ahogy illik. Tegnap is próbálta volna, de SMS -ben a “Sikertelen Mastercard Dombornyomott kártya POS tranzakció…” üzenetet kaptam. Nosza, néztem is, mi a gondja… Semmi nem változott, hónapok óta (sőt) ugyanaz a számlám, ugyanaz kártyám. Próbáltam használni, minden rendben vele. Bankom applikációja szerint is. De nem hittem el, beslattyogtam egy bankfiókba és mondtam az adott “mancikának”, hogy mi a gondom. Nézte az adataim, kártyám, számlám… Mindent rendben talált! (Azóta is vásárolok vele boltban, neten, stb.) A bankfiókban nem tudtak gombot varrni a gubancra, “részükről (és részemről) minden rendben van”!
De akkor vajon múlt hónap óta mi baja vele az Apple -nek? CSAK az Apple -nek, minden más cég és bank gond nélkül elfogadja. Persze próbáltam újra bevinni az adatokat, de a mobilom közli, hogy “ez a kártya már fel van véve”. Naná, hiszen akárhány hónapja semmi nem változott vele. :slight_smile: Az Apple most naponta 2-3x is próbálja újra és újra levonni a 250 forintot, mindannyiszor “sikertelen tranzakció”. Mintha nem látna pénzt a számlámon. (Természetesen van rajta.) Ötletem sincs, merre induljak a problémával… Nagyon hálás lennék, ha valakinek lenne valami tippje, hol a gubanc és mit tehetnék ellene! :slight_smile: (Köszönöm előre is!)

Nekem pár hónapja az HBO GO produkált ilyet. Akkor hozzáadtam egy másik kártyámat a fiókhoz, arról levonta a pénzt. Utána visszaraktam az eredeti kártyát, következő hónapban simán le tudta vonni arról is ahogy előtte is hónapokon keresztül, és azóta sincs probléma. Talán próbáld meg ezt a módszert te is. Már persze ha van másik kártyád. :slight_smile:

Lejarhatott 3DS token.

@Bubus01 szerintem első körben próbáld meg, hogy kitörlöd a kártyát a fiókod alól, majd újból hozzáadod.

ha ez nem segít, hívd fel az Apple Támogatást, és gondolom ők meg tudják mondani, hogy pontosan mivel dobódik el a fizetés.

Az a baj, hogy iPhone -on ez nem így működik. Nem lehet “kitörölni a kártyát”, csak újat felvenni és a “régit” törölni. (Ha megpróbálja az ember, akkor az a hibaüzenet jön, hogy ehhez az előfizetéshez egy aktív kártyának tartoznia KELL, így nem törölhetem az egy szem kártyámat. Csak újat vehetek fel mellé. De nincs “új”. :stuck_out_tongue: A kőr ezzel pedig be is zárult.)

akkor bárki kártyáját add hozzá, aztán tedd vissza a sajátodat. a 250Ft-ot meg odaadod az illetőnek készpénzben, és kész, mindenki boldog.

Csinalj egy Revolutot accountot, majd ott egy virtualis kartyat (ezt azonnal hozza tudod adni).

Tulajdonképpen teljesen igazad van! :slight_smile: Csak műszaki beállítottságú emberként “viszketek tőle”, hogy nem értem, hol a probléma. Így meg igazából nem “rájönnék, hogy hol a gond”, hanem megkerülném a gubancot (megoldás nélkül). De tartok tőle, hogy (jobb híján) mégis ez lesz…

Kb 99.99%, hogy lejart a 3DS token.

Ez lehetséges, de akkor én mit tehetek? Mennyiben “az én dolgom” ez…? :slight_smile:

(… és a 3DS token lejárta hogy-hogy csak az Apple felé okoz problémát és senki más felé?)

Masnak mi koze lenne hozza?

Azt tudod tenni, hogy “ujra” hozzaadod, hogy uj tokent kapjon az Apple.

… ja, hogy ez “így” működik. (Ehhez nem értek…) Köszi! :slight_smile:

Amikor megtortenik a 3DS jovahagyas, akkor a kartyaelfogado tudja jelezni, hogy ismetlodo fizetes lesz. Igy bizonyos feltetelek mellett, tudja hasznalni a kartyat ujravalidalas nelkul. Ugye mashogy nem lehetne megoldani az elofizeteseket. Ez neha “megallhat”. Ilyenkor meg kene ujitani a jovahagyast, erre pedig a torles/hozzaadas a megfelelo modszer.

A legegyszerubb tenyleg az, ha nyitsz egy Revolutot, toltessz ra penzt, csinalsz egy virtualis kartyat es hozzaadod azt. Ezutan ujra hozza fogod tudni adni a sajatodat es minden menni fog tovabb.

Esetleg a telefonszámot megadni fizetési módnak, ha olyan előfizetésed van majd törölni a kártyát és utána visszatenni.

Na, megtörtént, telefonszámot megadtam fizetési módnak, így leszedhettem közben a bankkártya adatokat. Mire visszatettem, Ő már levonta az összeget a telefonomról (mobilszámla), így majd április 2. -án (a következő, esedékes havidíjnál) derül ki, hogy újra elfogadja e a bankkártyát. :slight_smile: (Visszarakni hagyta, nincs hibaüzenet. Most látszólagos béke van…) Köszönöm a segítséget! :slight_smile:

This topic was automatically closed 2 days after the last reply. New replies are no longer allowed.