Néhány kérdés még maradt bennem

Feltettem egy kérdést, kaptam is rá választ, de még mindig maradt bennem megválaszolatlan kérdés. Jadaye, a Szifon főszerkesztője adott rá választ, és azt gondolta, hogy ez minden kérdésemre választ adott, ezért lezárta a topicot. Nyílván azért is zárta le a topicot, mert nem tudtam időben válaszolni a válaszára, és azt gondolta, hogy megválaszolta a kérdésemet. Pedig csak tegnap tettem fel a kérdést, alig válaszoltak, és Jadaye a többi kérdést nem zárta le ennyire hamar, úgyhogy ezt is furcsállom. Namost, a kérdésem ez volt: “Káros-e az iPhone akkumulátornak az elektrokinézissel való töltés?” A link utáni kérdés sorszáma 2697, csak nem tudok linkelni, mert elvileg “új felhasználó” vagyok, bár már rég regisztráltam, csak ritkán jöttem fel ide.

Erre a kérdésemre ezt a választ kaptam Jadaye-től: “az iPhone-ok sem telekinézissel, sem elektrokinézissel nem tölthetők, jelentsen ez utóbbi bármit is, és nem tölthetők fel pár másodperc alatt.

az akkumulátorok töltése egyszerűen fizikai és kémiai folyamatokon alapuló dolog, nem pedig ilyen ezoterikus, tudománytalan elképzelések eredménye.”

Namost a felmerülő kérdéseim a következőek: telekinézissel nem lehet feltölteni semmit, mert azzal csak tárgyakat lehet mozgatni, én az elektrokinézisre gondoltam, azzal lehetne feltölteni, benne is van a nevében, hogy elektro. És mi a pontos oka annak, hogy az iPhone akkumulátorát nem lehet elektrokinézissel tölteni? Ha egy iPhone-t elkezdenék mégis elektrokinézissel tölteni, nem csinálna semmit, vagy tönkre menne? Kipróbálhatom? És az Apple még nem fejlesztette ki erre az iPhone akkumulátorokat? Más készüléket, például androidot fel lehet tölteni? Jó, mondjuk az android nem az Apple-höz tartozik, meg nincs is androidom, az anyám telefonjára gondolok, csak érdekel. És ha egy eszközt pár másodperc alatt nem lehet elektrokinézissel tölteni, akkor mennyi idő alatt töltődik fel elektrokinézissel egy másik készülék? Illetve az árt egy készülék akkumulátorának, ha elektrokinézissel elszívom a töltöttségét? A tudománytalant pedig, hogy érted? Mert a gimnáziumban is tanítanak elektrokinézist, a telekinézis mellett. Vagy tudományosat akartál írni, csak az autocrrect miatt véletlenül elírtad?

Köszönöm szépen a válaszokat előre is!

A gimnaziumban elektrolizist tanitanak, nem elektrokinezist. Azt a taltoskepzoben tanitjak. :slight_smile:

1 kedvelés

Nem tudom mi az az elektrolizis (meg szerintem azzal nem lehet telefont tölteni), de olyat 1000%, hogy nem tanítanak. És “taltoskepzo”, olyan nincs is. Gimiben mágiát, telekinézist, aerokinézist, levitációt, elektrokinézist (nem írtam el, az elektrokinézis), és a harmadik szem kinyitását tanítják, meg lefekvéskor asztrálutazást, azaz asztrál projectiót is. Gondolkozz, mielőtt hülyeséget írsz, és előtte járd ki a gimit!:slightly_smiling_face: Szomorú, hogy csak 8 általánosod van, és te csak a jósláshoz értesz, mert általánosban csak azt tanítják. Meg nem ez volt a kérdésem, nem a gimnáziummal kapcsolatban írtam (csak megemlítettem), hanem az iPhone akkumumulátoráról. Arra próbálj válaszolni, vagy ha nem tudod rá a választ, akkor ne írj semmit! Köszi.

Kipróbálhatod nyugodtam, nem fog tönkremenni az iPhone-od az elektrokínézises töltésedtől. De erről megkérdezheted a tanárurad is a gimnáziumban. Itt sajnos senki nem járt a Roxfortba.

1 kedvelés

Oké, köszi. És akkor nem fog semmi történni? Nem fogja tölteni? Nem tudom, hogy jön most ide Roxfort.

Próbáld ki és megkapod a választ.

Oké, köszi! És az Apple nem fejlesztette ki úgy az iPhone akkumulátorait biztonsági okokból, hogy elektrokinézissel lehessen tölteni? Vagy mi?

Nem.

Ja, értem. Köszi.

semmiféle tudományos bizonyíték nem létezik az általad említett “elektrokinézis” kapcsán. tehát az iPhone-odat sem fogod tölteni vele. csak az idődet. mert nem létező dolog.

elektrokinetikus jelenség létezik, de annak semmi köze az általad említett ezoterikus akármihez.

sem az általad feltett kérdés, sem a válaszaid nem erre az oldalra valók, ezért ezek továbbra is lezárásra fognak kerülni a moderálási elveinknek megfelelően. itt ez sem nem vicces, pláne nem hasznos. megpróbálunk segíteni, de csak olyasmiben tudunk, amivel szakmai tapasztalatunk van. az általad említettekkel nincs.

ha további kérdéseid vannak a készüléked használata illetve tulajdonságai kapcsán, hívd fel az Apple Támogatás ingyenes telefonszámát:

1 kedvelés

Elektrokinézis létezik, csak tudományos nincs még egyenlőre bizonyítva, remélhetőleg nemsokára lesz. Én arra meg most jöttem rá a válaszodból, hogy elektrokinézissel nem lehet telefont tölteni, csak a lámpának, égőnek a fényét befolyásolni gondolat erejével. Én abból gondoltam, hogy lehet elektrokinézissel telefont tölteni, mert elektro a neve, és elektromossághoz köthető, aztán megkérdeztem egy Facebook ismerősömet Messengeren (Sárkány Dávid), aki ért a telekinézishez, meg az ilyen dolgokhoz, és ő mondta nekem, hogy akár telefont is lehet elektrokinézissel tölteni. De akkor ez úgy látszik nem igaz, ezzel a képességgel csak az égő fényét lehet befolyásolni. Akkor elnézést a hülye kérdésért, úgy látszik engem jól átcsesztek.

Petra, sajnos rengeteg hülyeség terjed az interneten, és vannak, akik kifejezetten élvezik azt, hogy mások tájékozatlanságát kihasználva állítanak nekik valamit, gondolom azért, hogy aztán jót röhöghessenek az illetőn, aki azt elhiszi. én a jövőre nézve azt javaslom, hogy ne dőlj be az ilyesmiknek, főleg annak ne, ami tudománytalan. szerencsére a sok hülyeség mellett rengeteg jó és érdekes dolog is megtalálható, érdemesebb azokra koncentrálni – ha pedig tudsz angolul, akkor az még sokkal több tartalomhoz ad hozzáférést.

az Apple készülékekre vonatkozóan pedig az Apple termékoldala elég jól leírja, hogy az egyes készülékek mit támogatnak és mit nem, azaz ha ott nincs leírva valami, akkor azt nem támogatja az adott készülék, legyen szó bármiről is.

Köszönöm, akkor mostmár értem, hogy elektrokinézissel csupán a lámpa fényét lehet befolyásolni, viszont egy akkumulátort nem lehet vele feltölteni. Elnézést akkor a kérdésért, és nagyon köszönöm a választ!

Csatlakoznék @Jadeye véleményéhez. Ne dőlj be ilyeneknek. A gondolataiddal maximum a saját cselekvéseidet tudod szabályozni, nem a lámpa fényét vagy bármi mást.

Ha az ilyesmi működne, nem adnának semmihez hálózati adaptert és kábelt. :slight_smile:

És nem, az Apple nem azért vette ki az iPhone 12-től kezdődően az adaptert, mert lehet így is tölteni. :wink:

Persze lehet hinni bármiben és próbálkozni, de nagy eredményeket ne várj. :nerd_face:

1 kedvelés

Ezt most lezárom.

2 kedvelés