Volna lehetőség egy ikonra koppintva zárolni a kijelzőt iPhone-on?

Egy normális képernyő zárat is fejleszthetnének már, hogy ne kelljen fizikai gombot nyomogatni a lezáráshoz. Ezt a droid miért tudja ennyire könnyedén?

    • a zsebembe állandóan felold a teló pedig nem is látja az arcomat. Nagyon gáz…

Mert, az emlegetett droid hogyan zar le, ha nem kell semmit sem megnyomnod sehol, hogy zarjon le es nem is allitottal be idot? Illetve, hogyan old fel a zsebedben a keszuleked, ha a feloldashoz kell PIN vagy az ujjlenyomat vagy a faceid?

nem old fel, és nem is oldhat fel. maximum eleve nem is zárt már le, amikor zsebre vágtad, mert azt érzékelte, hogy nyomkodtad a kijelzőt (hozzáértél a kapacitív felülethez a zsebeden keresztül a bőröddel).

Próbáltad már a koppintást? Rögtön nem kell nyomakodni semmit
Nekem kettő kopp lecsúszik felére, három kopp lezár

Miért ne kellene megnyomni semmit? Nem is értem.
A képernyőre kiraksz egy képernyőzár buttont és már zár is a kápernyő. Ilyet almáék évek alatt nem tudtak összehozni. Pedig alap dolog lenne.

Bizony felold zsebben, fényképez és elemlámpát kapcsol. Droid ilyet nem tud :smiley:

koppintés képernyő lezáráshoz? Azt meg hogy?

Ahol be lehet állítani a koppintásos vezérlést és teljesen jól műxik mióta bevezette az Apple.
Beáll-kisegítő-érintés-koppintás hátul
Ja és ha zsebben hordod fejjel lefelé tedd és akkor kevésbé kapcsol be a kijelző világítása, igaz ha ezt rosszul csinálod akkor kiesik a zsebedből :crazy_face:

Miert akarnek kirakni touchos dolgot, amikor van fizikai, kitapinthato, erezheto gomb amire lezarodik? Szerintem adj fel egy hibajegyet ezugyben, hogy neked ez hianyzik. Ha van masik tobb millio felhasznalo, akinek szinten, akkor te leszel a +1. akinek ez kellene. Ha veletlenul ezzel te leszel a kritikus tomeg utolso jatekosa, akkor le lesz fejlesztve egy kesobbi verzioban.

Se a fenykepezeshez, se az elemampahoz nem kell feloldania a keszuleknek. A ‘tap to wake’ kikapcsolhato akkor viszont ugyonugy gomb kell az ebreszteshez, ahogyan a korabbi keszulekverzioknal. Egyebkent erre az Andoid hasznalok is panaszkodnak, akar az One Plus, akar a Samsung fele implementaciot hasznaljak. Van ismerosom, akit ez a feature mar 2014-ben kiboritott az OnePlus keszuleken.

Kipróbáltam. Nekem eléggé gagyinak tűnik, hogy kopoktatni kell. Nem ajtó ez :smiley:
Mennyivel elegánsabb lenne ha a képernyőn kint lenne egy gond és azzal lezárnám.
Ez van :frowning:

Mert én nem szeretem a fizikai gombokat. Sokkal elegánsabb egy érintő gombhoz hozzáérni és azzal lezártni. Ez van :frowning:

De, ha kiteszed az AssistiveTouch-ot akkor beállíthatod rá a képernyő lezárást. Egyszer, kétszer vagy háromszor rákoppintással.

Hát ja, bár az ajtón kicsit másképp kopog az ember, mert ha már kézben van ugye biztosan akad egy ujja a hátulján és azzal pár finom mozdulat bárhol is van éppen a főképernyő (pl jóval odébb mint ahol az ikon)
Talán 1x lesz egy harmadik OS okostelókra, amiben egybegyúrják a droid és az IOS jó dolgait. :crazy_face:

Ismerem, utálom hogy ott lebeg mindig, mindenhol. Csak a főképernyőn szeretném. Micsoda kívánságaim vannak :smiley:

Ez szinte már logikus nálad :wink: Ha ismered ezeket akkor miért mondod, hogy nincs lehetőség rá. :slightly_smiling_face:

1 kedvelés

Normális megoldás nincs rá. Ezek fél megoldások…

Egyebkent Androidon ezt hol allitod be? Neztem itt olyan eszkozon, amin vanilla Android One fut, de megneztem vanilla AOSP-n is, de nem talalok hasonlo funkciot. A Playben talaltam olyan appokat, amik dupla/tripla statusbar erintesre vagy statusbar long tapra esetleg kijelzo 3-4 ujjas tapra el tudjak kuldeni a telefont sleepelni, de itt tul sok jogosultsagot kernek az appok (a telefon teljeskoru iranyitasa akkor is, ha az alkalmazas nem aktiv, a kepernyo tartalmanak elerese/olvasasa akkor is, ha az alkalmazas nem aktiv), ami miatt nem tudom ezeket telepiteni.

Xiaomi telókat ismerem, van is a családban. Hosszan nyomva a képernyőt kirakható a kezdő lapra a lezárás. Pár kattintás és kész.

akkor ezek szerint ezt nem “a droid” tudja, hanem a Xiaomi. azért az megint más, mint ha maga az Android tudná rendszerszinten.

A widgetek kozott keressem? Bar ott se latok hasonlot. A nevet megnezed nekem?

És vegülis a lezárás is csak pát kattintás egy helyett😃