Watch 5-ről 6-ra költözés

Sziasztok!

Szeretnék segítséget kérni! Milyen lépéseket kell tennem, ha Watch 5-ről szeretnék Watch 6-ra “átköltözni”? Hogy maradhatnak meg az adataim?Akár úgy, hogy az 5-ön fejlesztői beta profil van amit valszeg nem tudok a 6-ra telepíteni?

Előre is köszönöm a segítséget!

Üdv
Csabi

a profil önmagában mindegy, a lényeg inkább az, hogy ezzel akkor egyúttal watchOS 9.4 van-e a régi órán, mert ha igen, az újon meg csak 9.3.1, akkor lehet, hogy nem tudod költöztetni.

szerintem érdemes lenne megvárni a jövő hét elejét, amikor megjelenik a watchOS 9.4, mert akkor a párosítás közben fel fogja dobni, hogy frissítsd 9.4-re, és utána felajánlja majd azt is, hogy a másik óra adatait tegye rá.

Szia!

Nagyon köszönöm!Ha esetleg így lenne és addig rátenném a public betát majd az órára? Akkor elvileg hamarabb is tudnám költöztetni?

Az a fő szabály, hogy mentést csak olyan eszközök között tudsz mozgatni, ahol a verziószámok legalább megegyeznek, vagy az új készüléken magasabb van.

Szóval igen, ha nem akarsz várni, akkor bétásítanod kell az újat és csak utána költözni. De ehhez kellene egy 2. telefon, hogy tudd párosítani az újat, frissíteni bétával, majd törölni a párosítást, majd mehet a költözés.

Én is inkább megvárnám a jövő hetet.

1 kedvelés

O, kb 1-2 eve siman lehetett 1 telefonhoz tobb orat parositani. Ennek meg ma is mennie kene, sehol nem olvastam, hogy ez kikerult.

most is lehet, de ebben a jelenlegi esetben először új óraként kell beállítanod az újat, hogy csak simán párosítsa, utána feltenni rá a béta profilt (ugyanakkor: “Akár úgy, hogy az 5-ön fejlesztői beta profil van amit valszeg nem tudok a 6-ra telepíteni?”), majd frissíteni, és ezután törölni a párosítását, újból elkezdeni, és akkor már alapból fel kell ajánlja a jelenlegi óra beállításainak költöztetését is.

ha nem a fenti esetre vonatkozóan nézzük, és az új órán a régivel egyező, vagy annál újabb watchOS-verzió van, akkor nyugodtan párosíthatod, és fel fogja dobni, hogy a régi óra beállításait is átvidd rá, vagy beállíthatod teljesen új óraként is.

a fenti esetben a komplikációt az okozza, hogy a régi órán 9.4 béta (vagyis igazából jelenleg már RC) van, az újon meg sima release, ami 9.3.1, így a régiről költözésnél lehet probléma.

En is ugy gondoltam, hogy osszeparositja, felrakja a profilt (mivel ugye egyszer mar felrakta, igy eleg ugyonazt ujra felrakni erre is), felupgradeli, madj torli a parositast es ott van ahol most.

Sziasztok!

Nagyon köszönöm az összes segítséget!:))Mivel az új óra valszeg csak a jövő héten lesz, akkor pont meglesz a rendes frissíthetőség is.:))

Üdv Csabi