Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2019/10/23/az-apple-az-utemterv-szerint-csak-az-ios-13-3-ban-javithatja-majd-a-halozateldobasi-hibat/
Egy mobilszolgáltatónál dolgozó forrásunktól több belsős információt is kaptunk az itthon az iOS 13 megjelenése óta eléggé széleskörűen tapasztalható hálózateldobási hiba kapcsán, és sajnos nem szolgálhatunk jó hírekkel, viszont egyúttal a jelenség mögött álló hibák egyik feléről is van már technikai információnk. A hozzánk eljutott információk alapján az Apple sokáig nem is reagált érdemben a…
Mindenesetre érdekes, hogyha valóban rendszerhiba áll mögötte, és nem szolgáltatói akkor miért nem jelentkezik ez mindenkinél?! Én személy szerint eddig semmi problémát nem tapasztaltam Xs-nél, pedig minden frissítést egyből feltettem, és nem állítgattam semmi hálózatot, volte-t, semmit soha…
Nekem is hibátlanul megy minden iPhone X Telekom!
Érdekes módon nekem is megy rendesen minden xs, 6s Vodafone. Hiba egy szál sem és nagyon jól működik a rendszer.
Igen ez egy hatalmas kérdés, hogy egyeseknek miért jó másiknak pedig miért nem.
Egy teljes kikapcsolás/bekapcsolás után nekem sem volt gondom SE-n a hálózateldobással Telekom hálózaton. Bár valószínűleg nem tömeges probléma, de azért elismerésre méltó, hogy az Apple is reagált rá. Egyébként a fallback problémák kiküszöbölésével a Digi is küzd most a tesztidőszakban. Az Apple support ostromlása nem annyira hatékony módszer, mert a hibabejelentést eleve nem is tudják felvenni, el se szakértő jut level 3-hoz. Esetleg akinek van developer fiókja, az megkísérelheti a probléma jelentését, már amennyiben van erre megfelelő kategória. (én nem néztem)
Érdekes, hogy az én ismerősi körömben sem jelentkezett sohasem. Nekem XS-em van és semmi gond nincs vele, de 7-esek, 8-asok is vannak szépszámmal, direkt rá is kérdeztem a tulajoknál, de azok sem produkálják.
Azt tudom még elképzelni, hogy valamelyik komponens az érintett telefonoknál valami miatt a frissítési folyamatban nem frissült le, és ez okozhatja ezt.
@zoli62: láthatod, hogy elég sokakat érint, kapásból a cikkben lévő felmérési eredményekből, ami nyilván nem reprezentatív, de ha csak a mi olvasóink közül ennyien nyomtak rá arra, hogy tapasztalják, akkor ennél még több a tényleges, hiszen nem szavazott az összes iPhone felhasználó.
@balint.do: nincs olyan, hogy valami nem frissült le, ráadásul azt egy restore is biztosan helyretenné. a cikkben le van írva, mi történik pontosan: lecsatlakozási kérelmet küld a készülék a CSFB után a visszaállási folyamat során.
Tudtommal pl a hálózati információkat a készülék a szolgáltatótól kéri le, ezeknek a frissítéseit is a szolgáltató biztosítja… mivel ennyire véletlenszerűen jelentkezik a hiba, simán elképzelhető hogy elcsesztek valamit ebben a folyamatban.
Egyébként ez egész sztori tökéletesen jellemzi, hogy mekkor egy katyvasz az egész volte. Nincs egy kigondolt szabvány mögötte, mindenki implementálta valahogy, ami aztán vagy működik vagy nem… (egyébként néhány androidos topicban is kísértetiesen hasonló dolgoról panszkodnak az emberek, bár tény hogy nem mindenhol, de ez megintcsak alátámasztja amit a volte-ről írtam)
a hálózati beállításokat (carrier bundle) az iOS az Apple szerveréről kéri le, nem a szolgáltatótól. a hálózati beállítások nem tartalmaznak semmi olyasmit, ami lecsatlakozási kérelem küldését írná elő.
Ne kiabáljuk el, reméljük ez így is marad nálunk akiknél nem jelentkezett a probléma.
Köszönet érte, hogy foglalkoztok ezzel az üggyel. Talán a ti általatok biztosított nyilvánosságnak is köszönhetően jöhetett ez a belsős szolgáltatói info. Ha nem titok az érdekelne, hogy Ti kerestétek meg őket (volt ismeretség korábbról) vagy ők jelentkeztek nálatok? Mert gondolom, ha nem a szolgáltatók miatt van gond, akkor finoman ők is szeretnék jelezni a publikumnak, hogy kinél van a megoldás kulcsa.
Amúgy tényleg csak hasonlít a hibához ami ios 12-ben volt. Mert ott a bejövő hívás pillanatában vesztette el a hálózatot, kezdeményezni tudtál gond nélkül. Ez valószínűleg egy teljesen új hiba azért is megy lassabban az orvosolása. De mondjuk az érdekes lehet még, hogy nem-e csak egy egy régióban jelentkezik a hiba.
A hivatalos magyar szervizeket fölösleges zaklatni, semmire nincs rálátásuk, csak annyit tehetnek hogy átveszik szervizre és kiküldik.
@Nem_Tom: ezt most a forrás védelme érdekében nem részleteznénk.
@ricszol: a magyar szervizpartnereken keresztül tudod visszarakatni az iOS 12-t. a cikk nem írta, hogy őket bármi mással zaklatni kellene.
Azért mondjuk az Apple elérhetővé tehetné ebben az esetben addig míg meg nem oldja, hogy a 12-t visszateheti aki akarja. Igaz ezzel elismerné hogy hibázott, de lehet ezzel a lépéssel kevesebbet bukna a presztizséből, mint hogy szívnak a felhasználói
tuti nem fogja ezt megtenni, mert aztán meg azzal lenne a probléma, hogy a felhasználók bukják az adataikat, mert az iOS 13-ról nem tudják azokat visszatenni az iOS 12-re.
Jadeye: Azért itt van egy ellent mondás is. Ha a készülék minden esetben kér egy lecsatlakozást akkor miért nem csatlakozik le minden esetben?
@Hacsi: ezt én nem tudom neked megmondani, de ez a lecsatlakozási kérelmes hiba csak az egyik része a dolognak. az sem derült ki még, hogy akinek nem oldja meg a 4G letiltása vagy a VoLTE engedélyezése, annál miért nem oldja meg, valamint az sem világos, hogy egyeseket miért érint, másokat meg miért nem.
Arról nem beszélve, hogy egy ilyen fontos hibát ami a készülék alapfunkcióját érinti miért nem max prioritással kezel az Apple. Látjuk milyen javítások jöttek ki az elmúlt hetekben vicc az egész.