Az Apple hamarosan megkezdi az iPhone 12 sorozatgyártását, az AirTag már gyártás alatt áll

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2020/09/13/az-apple-hamarosan-megkezdi-az-iphone-12-sorozatgyartasat-az-airtag-mar-gyartas-alatt-all/

A Nikkei információi szerint az Apple szeptember végén elkezdi az iPhone 12 sorozatgyártását. A négy 5G-kompatibilis iPhone 12 modell közül legalább az egyik gyártása már szeptember közepén elindul – tehát körülbelül egy hónappal később, mint azt minden évben megszokhattuk. A sorozat többi tagjának a gyártása szeptember végén kezdődhet és október első heteire is átcsúszhat. Az…

Azért arra kíváncsi lennék, hogy mennyivel kevesebb SE2 fogy már most is a kisebb és régi formatervű
12-es miatt. Hiszen akik, köztük én is, várták az SE normális folytatását, azok most meg is kapják az 5.4-es 12-essel. Tudom az SE2 az olcsó iphone utódja és nem a formatervé, de valljuk be őszintén, hogy ezzel szépen mellé lőtt az Apple, mert rosszkor hozta ki más külsővel mint az elődöt, hiszen akkor már nyilván megvolt a 12 design. Nem is a reszortom, de nem értem hogyan gondolták ezt ott az okosok, vagy nem azok.
Végül is, a watch-ból sem SE-t kellene hanem pl Lady watch megnevezéssel tolnák ki a kisebb verziót, jogosan indokolva, mert tényleg nagy sokak kezére már a 42mm-es is, a 38mm teljesen jó lehetne és kicsit karcsúbb kivitelben. Biztosan fogyna belőle elég. Persze vágom az átlag amcsi háziasszonyok kezén még a 44mm-es is elveszik :crazy_face:

Végre talán az iPhone 8 plusz után lesz értelme lecserélni a telefon, mert hoz annyi újítást ez, hogy megérje! Számomra nem ér cserét az a sebességbeli különbség a 11javára, hogy lecseréljem a telefont, annyira észrevehetetlen, hogy ha nincs a 2 telefon egymás mellett akkor fel sem tűnik. A kamera sem győzött meg még eddig! Azt nem mondom, hogy nem jobb a 8hoz képest. De én azért vettem DSLR-gépet, kert azzal fotózom. Átlagos használatra meg pont elég a 8as kamerája, mivel szinte semmit sem fényképezek, mert Nem megyek olyan helyre ahol én használhatnám! Ha meg megyek, az tervezet, így viszem a gépem! De ha a munkámból adódóan, olyan helyre keveredek ahol érdemes lenne fotókat lőni, akkor azt csinálom, hogy lövök pár képet Telóval majd a gps koordinátákat felhasználva visszamegyek ugyan oda fényképező géppel… A 12-es telefonnal is csak a 3D szkenner ér valamit számomra, ugyanis haverom veterán autó felújítással foglalkozik, és szoktam neki segíteni hobby szinten, nagyon sok esetben olyan műanyag alkatrészek vannak amihez öntő forma kéne… Van egy ismerőse, aki öntő formákat tervez neki, de nagyon drágán… Itt jönne jól az, hogy a 3D szkennert használva 3d nyomtatóval megcsinálni az öntő formát szinte fillérekből! Ha a 3D szkenner úgy működik, hogy fogom a telefont, körbejárom a tárgyat, elvégzi a dolgát, majd átküldöm a 3D Printernek, ő nyomtat mi örülünk… :slightly_smiling_face::slightly_smiling_face: Ezzel sok hasonló munkát végző ember életét könnyítenék meg! Ha ilyen lesz akkor talán rászánom azt a pénzt!

nem hiszem olyan szinten be tudná szkennelni…
Én az akku idő miatt félek picit, mert a 11 végre előrelépés volt

“körbejárom a tárgyat, elvégzi a dolgát, majd átküldöm a 3D Printernek, ő nyomtat mi örülünk”

Kizárt dolog, hogy ilyet tudna…

Nekem az X-em rossz állapotban van (face id nem működik NFC-se), szóval cserélni fogok. De szomorú vagyok hogy nem lesz 5,8-as méret, fogtam a kezemben Iphone11-et és az nekem már nagy. Úgyhogy sanszos hogy az 5,4-es méret lesz a befutó.

Hát… Akkor nagyon szomorú leszek… :frowning: A 3D szkennert én így képzelem el logikusan :slight_smile: De akkor lehet, hogy álomvilágban élek… :slight_smile: Amúgy ez elég innovatív dolog lenne a részükről! Viszont ha ez a 3d szkenner csak arra lesz jó, hogy tárgyakat letapogatva a pontos távolságot határozza meg egy szobában, meg a mérés funkció lesz pontosabb, akkor ez egy félig hasznos dolog… De majd kiderül idővel, hogy nagyon nagyon álmodoztam, vagy sem :slight_smile:

Ne szomorkodj előre, gondolom ez az app készítőktől függ, hogy mire tudják használni a majdani userek. De pl egy iPad Pro-val már lehetne tesztelni akár, hátha van rá valami app aminek a végtermékét tudja fogadni egy 3D nyomtató, akár konvertálással is.

Ha csak ezért vennéd meg szerintem hagyhatod is, az Ipad pro szkennerje bizonyítottan kevés a 3D nyomtatáshoz, másnak is eszébe jutott már ez.
Egyelőre olcsóbb egy 3D szkennert beszerezned, egyszerűbb feladatokra kb 350 euro, de van ipad kiegészítő kamera rendszer is 660 euro körül.

Engem az érdekelne, hogy kezdenek-e valamit az e-simmel. Jó lenne, ha dual modemet raknának bele, mert egy nem túl horror áru Android is tudja mára már ezt. Ha lesz, akkor Xs-ről váltanék a legkisebb méretű 12-re.