Az Apple kisebb alkatrészek beépítésével kívánja növelni az akkumulátor méretét eszközeiben

Eredetileg itt jelent meg: Az Apple kisebb alkatrészek beépítésével kívánja növelni az akkumulátor méretét eszközeiben - Szifon.com

A DigiTimes szerint a jövőbeli iPhone-ok, iPadek és MacBookok esetében az Apple kisebb belső alkatrészeket kíván használni, hogy növelni tudja az eszközeibe kerülő akkumulátorok méretét. A cég jelentősen növeli majd a tervek szerint az IPD-k, vagyis integrált passzív eszközök alkalmazását. Ezek az új chipek vékonyabbak lesznek, és nagyobb teljesítményt tesznek lehetővé, miközben kevesebb belső helyet…

Talán eltűnik végre a kamera sziget miatti billegés? Ha ezt az Apple meglépi végre, az sokak számára hozna megelégedést, hiszen nem gondolom az a néhány tized mm amivel vastagodna és cserébe tovább lenne használható egy feltöltéssel, nem váltana ki többnyire pozitív visszajelzéseket, a pár negatív mellett. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel könnyebbé válna pl az asztalról stb felemelni a vastagabb oldalú vasat.

amennyiben egy 120hz-es kijelző miatt lesz nagyobb, akkor akku időben ugyan ott vagyunk. Persze ki lehet kapcsolni, már ha ki lehet és akkor hurrá.
Viszont én pont most hezitálok, hogy 12 pro max, vagy most már várjam meg a 13-at, ami magasabb áron nyit, ergo ismét várhatok még fél évet, hogy jobb legyen helyzet.

vagy megteheted azt is, hogy most már megvárod a szeptembert, és utána még olcsóbb lesz az iPhone 12 Pro Max is. szerintem most már csak így van értelme új készüléket venni, ha nem akarod a 13-at megvenni a megjelenéskor.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján nem gondolom, hogy akár egy fillérrel is olcsóbb lesz a mostani 12-es széria ha megjelenik a 13-as.

BTW az iStyle-nál most akciós pár modell a 12-esből.

a terv ez lett volna, ha nem az lenne amit utánad írtak :slight_smile: elmúlt években nem igazán lett olcsóbb az előző modell. Nyitnak egy áron, ami 2-3 hónap alatt csökken, aztán ott is marad. Akku idő nekem fontos, 12 pro maxról sajnos találtam olyan cikkeket is, hogy készenlétben merült mint a balta, de lehet ezt már javították, nem tudom. Közben ugye jött a cikk arról is, hogy az m1 chipes air és pro néha spontán összetörik, attól is elment a kedvem, szóval nem tudom mi legyen :slight_smile: m1x időn jön, de gondolom annyival drágább is lesz, sima m1-es pro-tól most már félek, nem tudom meg merjem e venni, valóban másoknak random összetörik e a kijelző, azért nálam a fotós táskába rakva enyhe nyomást mindig kapna… és akkor itt az iphone, hogy 13 elvileg nagyobb akku, de ha széria hiba van, akkor érdemes várni, hogy kiderüljön, nincs, akkor meg nagyon mérges lennék magamra, hogy 12 pro max lett és a 13 pro max többet bír pl 3 órával, ha 60hz-en járatom, bár az is lehet nem most teszik be a 120hz-et, fene sem tudja. Igazából döntésképtelen helyzetbe kerültem, hogy merjem e a 12 pro maxot és az m1 chipes pro-t. Az oldal elültette bennem a parát :smiley:

Akkor nem marad más mint a jól bevált Nokia 3310. Még a durva bánásmódot is elég jól bírja.Nem gyullad ki az akkuja mint más vasaknak, nem lesznek olyan hibái mint amiket fentebb felsoroltál és olyanok sem amiket nem, mert más gyártóknál fordultak elő a szintén nem olcsó telóikban. Az akkuja is jól bírta emlékeim szerint. Na hát akkor nosza! :slightly_smiling_face: