Elérhető a negyedik iOS 13.1 és a tizenegyedik tvOS 13 béta

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2019/09/18/elerheto-a-negyedik-ios-13-1-es-a-tizenegyedik-tvos-13-beta/

Nagyjából egy héttel a korábbi béták kiadása után az Apple elérhetővé tette az iOS 13.1 és iPadOS 13.1 negyedik és a tvOS 13 tizenegyedik fejlesztői bétáját. A szoftverek a megszokott módon a Szoftverfrissítés menüpontban telepíthetőek az érintett készülékeken. iOS 13.1 beta 4 A build verziószáma 17A5844a. Újdonságok Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS-ben, vagy most megváltozott,…

A hivatalos publikus IOS 13 még nem is jelent meg és már a 13.1 sokadik bétáját adják ki?
Hogy van ez? Miért van ez?

Lehet hogy a holnap megjelenő IOS 13-at nem is lesz érdemes feltenni?

Már a 13 is stabil volt.
Egyébként nem az első eset lenne, hogy frissített verziót adnak ki.

nem az első eset, hogy az Apple-nél egyszerre több iOS-verzió bétája is fut párhuzamosan.

Viszont ha jól gondolom, akkor az első eset, hogy egy alverzió (sokadik) betája fut a főverzió publikus kiadása előtt.

effektíve mindegy, az Apple úgy variál ezzel, ahogy a kedve tartja.

Természetesen. :slight_smile: Csak mostanában kicsit tematikátlannak tűnik sok minden, mint ahogy ez is, emiatt is pártolnak el sokan. Én nem fogok, még mindig szeretem a rendszert, de megértem őket is.

Ebben a témában nem értem a felháborodást. Ezek a verziók nem az egyszerűbb felhasználóknak vannak kitalálva, ők még mindig 12.4-en vannak és ma lesznek 13.0-án. Aki felteszi a béta verziókat, azok számolhatnak minden kellemetlen dologgal, ők általában power userek, akik erre fel kell, hogy legyenek készülve. Csak ugye sok ember türelmetlen így már korán felrakják a 13 bétáját és aztán vakarják a fejüket.

Ebben mi a tematikátlan? A szoftverfejlesztés így működik. Annyi a különbség hogy most ez a bétatesztelők számára is valamelyest láthatóvá vált. Ezer százalék, hogy ez eddig is így működött, csak maximum nem láttuk. Gondolom úgy gondolták, hogy a 13-asba már nem fognak beleférni azok a dolgok, amiket most a 13.1-ben tesztelnek. De biztos hogy a 13.2 vagy akármi is fejlesztés alatt van már, és a 13.1-ben is lesz olyan amit beterveztek, de inkább halasztják a 13.2-re, és ha a 13.1-et már eléggé jónak nyilvánítják, akkor a 13.1 megjelenése előtt simán jöhet egy 13.2 béta.

Az is lehet egy egyszerű forgatókönyv, hogy van olyan amivel még nem készültek el, és idő kell nekik hozzá (pár nap, szept. 30-ig), de az új iPhone miatt muszáj kiadni a 13-at ma, ezért szétbontották.

Erről inkább csak eszembe jutott sok minden más, a bétákkal valóban azt csinálnak, amit akarnak, én is alkalmazkodom, ha fel akarom tenni őket, ez hozzá tartozik, tudom. Igazából mindennel azt csinálnak, amit akarnak, ők a cég, övék a cég. Csak sokan pártolnak el tényleg mostanában, ahogy látom. Mondom, engem ez nem érint, én továbbra is szeretem az Apple cuccokat. Csak már például a fene igazodik ki mondjuk a legutóbbi 3 generáció iPhone-jain, aki nem foglalkozik ezzel napi szinten, mert “össze-visszább” az elnevezésük, mint előtte, valamint eléggé mixelve vannak a specifikációk is. De még egyszer mondom, hogy nem ágálok az Apple ellen, mindössze nem a vallásom. :slight_smile: És a Szifon.com ellen sem, mert szeretem, hogy naprakészek és napi szinten olvasom/figyelem.

Csak, hogy arról is legyen szó amiről ez a cikk szólt: nálam a 3D Touch (iP X) a bétákban először visszatért működő állapotba és nem erőltetik a hosszan nyomást amikor nincs rá szükség, valamint a beállítások ikonon nekem a gyors lehetőségek is most tértek vissza eddig nem jött elő bárhogy nyomtam. És csak hogy kérdés is legyen FaceTime Video alatt másnál is előfordult hogy nincs semmilyen hang, se mikrofon se hangszóró nem megy? (Másik fél iP 7 iOS 12.4.1-en és neki ha mást hív nincs gondja)

A post was split to a new topic: Nem látja az iTunes az iPhone-omat

Tudom-tudom, ez csak egy béta, de a 13.1 public betája úgy szívja le az akksit, mint egy Gálvölgyi paródia az agyamat. 13 alatt tök jó volt az akksi idő, most meg 51%-ról 10 perc alatt lement 37-re. :rage:

és megnézted az Akkumulátor menüpont alatt, hogy mi akadhatott be, ami pörgeti, és szívja az akkut?

Egy 3 perces safariban lejátszott videó. Nem értem. Apropó, MacOS Mojaven jött egy frissítés a Safarira, Safari 13-ra frissült a böngésző.

Vagy az, hogy jön rá vmi és az ugye felébreszti a kijelzőt zártan, majd úgy is marad. Nekem éppen ez tűnt föl a mai napon, hogy nem alszik vissza , pedig ott fekszik az asztalon és senki nem ér hozzá.

Mikor jelent meg a tvos 13? Csak mert azt olvastam ez is 19én jött de nélam Apple Tv 4 4k-n semmi jele … :frowning:

még nem jelent meg.