Elérhető az iOS 12.2, a watchOS 5.2, a tvOS 12.2 és a macOS Mojave 10.14.4 harmadik béta verziója


#21

nem tudom, de ezt a fejlesztőkön kell megpróbálni első körben bevasalni, és aztán maximum ők azt mondják, hogy ez márpedig az Apple sara. passzolom, nem használom ilyesmire.


#22

Te jobban értesz hozzá mint én, de mi jut az eszedbe, ha semmi nem változik a telón kivéve hogy az óra és a teló közötti kapcsolatot létrehozó app más és a saját órájuk a saját appjukkal nem míg minden más gyártó órájának az appjával és órájával jó ez a dolog. Nekem az, hogy nem a viber és a többi app a ludas hanem az apple vhol hibázik, vagy direkt vagy nem, mivel ugye az ő saruk ha az a watch app nem jól kommunikálja ezt le a watch-csal. Nem azt kérem én az apple-től, hogy lehessen feltétlenül az óráről telefonálásra használni net alapon is az órát, csak annyit hogy ha le van némítva és van egy bejövő hívásom bármi ilyen vonalon, akkor azt valós időben jelezze ki és tudjam fogadni a telefonon, ergo ezek miatt ne kelljen mindig bekapcsolva hagynom a hangot rajta. Cégen belül is használunk ilyent, saját szerverrel, ezért is kellene pl.
Persze ez az én logikám szerinti látásmód és koránt sem biztos hogy helytálló.


#23

nem tudom, de én változatlanul a fejlesztőből préselnék ki először egy olyan információt, hogy ez márpedig az Apple sara, és így ők nem tehetnek semmit, mielőtt én magam kezdeném az Apple-t okolni olyasmiért, ami adott esetben könnyen lehet a fejlesztő sara (akinek egyébként is egyszerűbb lehet az Apple-re kenni bármit).

az pedig változatlanul mindegy, hogy ez vagy az Androidon hogyan működik, mert az iOS ugye nem Android, az Apple Watch meg nem valami androidos óra.

de ennek semmi köze már a bétához, amiről ez a cikk szól.


#24

En azt mondom, hogy ha a Viber fejlesztoi meg akarnak ezt oldani, akkor ezt meg tudnak oldani (fejleszto vagyok). Noha vibert mar hasznaltam, de meg sohasem telefonaltam vele, igy ezt nem tudom ellenorizni. Azt esetleg megnezheted, hogy hogyan viselkedik background app refresh ki vagy bekapcsolt allapotaval (mind a telon, mind a watchon kapcsolgatva), esetlegesen azt, hogy mit csinal akkor, ha nincs az oran telepitve a viber. Ha pedig kisakkoztad, hogy mikor mit csinal, osszeirhatod es elkuldheted a fejlesztoknek, hogy ok mit gondolnak rola.


#25

Annyi azért van, hogy ezen a beta-n sem megy ez a dolog. Ergo a hiba továbbra is él.
Ja és nem csak androidosok az órák, van mindenféle a teszteltek között


#26

Igazából nem a viber problémája ez csak, hanem az összes voip/sip megoldásé mint írtam és én még az ismertebbeket soroltam csak föl, mert használok olyan is mint a Groundwire ami egy fizetős app és üzleti kategóriás, nagyon sok jó funkcióval, a különböző ephone-os számaink és saját is azon jönnek a telómra, pl 06-1 -es számom is és évek óta jól dolgozik, csak ennyi vele is a gond. Na most ha jön bejövő hívás nem látom az órán, ellenben a többi órával, legyenek android v más alapúak, mert pl a samuk sem droidosok. A viber-en kívül pedig egyiknek sincsen óra app-ja tehát nem hiszem hogy a kutya ott lenne elásva, gondolom ezt mint nem fejlesztő, csak híradástechnikusként.


#27

Semmilyen VoIP/SIP megoldast nem hasznalok, nekem az sem tunne fel, ha tobbet nem tudnek hivast inditani vagy fogadni az iPhoneomon. Viszont ha valamilyen kepesseg hianyzik es ez a kepesseg egy 3rd party alkalmazas hasznalataval jon elo, akkor elso korben a 3rd party alkalmazas fejlesztojet kell piszkalni, mert ok tudjak megmondani, hogy a hianyossagnak konkretan mi az oka.


#28

Miért Te nem telefonálsz? Én a mobilszámomon kívül az említett app-al használok még +3 másik számot ami landline és más is, ezért volt nagy az öröm mikor kijött ha jól emléxem az IOS10-nél a mostani kezelése a hívásoknak, mert nem szakad meg semmilyen hívás ami folyamatban van ha jön bármi másik. csak ez nem akar normális mederbe kerülni. Talán majd egyszer ez is rendbejön. Nálam a teló elsődlegesen a szóbeli kommunikációra van, írásban csak amit később vissza kell esetleg nézni azt írjuk le a másiknak. Minden komolyabbra tabletet vagy notit használok.


#29

Nem. A beszeddel torteno kommunikaciot teljes egeszeben elavultnak tartom. Nem lehet mellette semmi mast csinalni, nem marad nyoma. Utoljara decemberben inditottam hivast, elotte meg valamikor 2017-ben, ha engem hivnak kinyomom. Jelenleg csak azert van hang kepes SIM a telefonomban, mert masodlagos simet nem ad a telekom csak hang sim melle, lehetne tobb elofizetesem, de akkor nem lehetne kozos az adatmennyiseg kerete a ketto kartyanak.


#30

Na ezt teljesen másképpen látjuk, de kinek mi a jobb. Én csak azért írok le vmit hogy utólag visszakövethető legyen, rögzíthetném is de az bonyolultabb mint szemmel átfutni pár sort és kivenni a fontosat belöle. Nálam a beszéd elsődleges, mert azonnali és lehet közben sok mást is csinálni, főleg mivel sokat vagyok úton és vezetek, ergo az írást nehéz ezzel összeegyeztetni biztonságosan, meg sorolhatnám. :grin: A fiam most 3 és nem beszél még semmit, hát ez nekem egy igazi kínszenvedés, mert akik kölyök korom óta barátaim, ismernek és tudják 1 évesen kezdtem beszélni és azt szokták mondani viccesen, de igaz kb, hogy azóta abba sem hagytam, csak ha alszom, vagy nincsen adott dologhoz hozzáfűznivalóm, ez ritka, ha mást nem is de akkor ha nem vágom a dolgot kérdezek hogy vmit konyítsak hozzá legalább. Szóval nálam az elsődleges kommunikáció a beszéd, sms helyett is inkább hívom akit lehet. Ezért is van korlátlan előfizum, mert ha vkivel elkezdjük akkor sok más is szóba kerül és pillanatok alatt kialakul egy jó hosszú beszélgetés, legyen az csak szórakoztató vagy akár építő jellegű. Persze ehhez hasonszőrű haveri társaság is kell. van. :grin: Az érettségim után csak azért csináltam pár FM adót hogy amikor több autóval mentünk valahová, akkor tudjunk dumálni egymással útközben és ezt minden autóban az egész társaság hallhassa és belefolyhasson, (oda hangolták a rádióikat az autóikban, akkor még nem voltak mobiltelók és a cb-re engedély kellett, így volt a leg1xűbb)
Sok időt töltünk eszmecserékkel és szórakoztató beszélgetésekkel akár élőszóban akár telefonon is.
Na nekem ezért is lenne fontos hogy ezek a dolgok úgy működjenek ahogyan elvárható.


#31

Sziasztok, ma vettem egy új xs-t, az aktiválás után megcsináltam a visszaállítást, plusz kérte a szoftver frissítést! Minden rendben ment mindent visszakaptam, de mióta kész vagyok vele nem működik a némitó kapcsoló a telefonon. Mielőtt frissítettem, azelőtt jó volt!


#32

Ha ez a beta van fent hát nem hiszem hogy ez lenne a ludas bár megtörténhet az is, de sztem épp akkor romlott el a kapcsoló és véletlen egybeesésről lehet szó. Azért ez teszt tárgyát képezi mielőtt szervízbe viszed. Pl tedd rá az utolsó hivatalos IOS-t.


#33

12.1.4. Et telepitettem bekapcsolás után. Próbálok egy újra telepítést, és majd kiderül


#34

Mindent újra raktam, nem javult a helyzet. Gondolom nincs olyan kapcsoló a beállítások között aminek köze lenne ehhez!?


#35

Hát nem hiszem, ezért van oldalt a mechanikus kapcsoló erre a célra, de ha azzal nem sikerül némítani akkor vissza a boltba v szervíz.


#36

Bár lehet tévedek, mert most néztem és a beállításokban a hangoknál az állítás gombokkal kapcsoló ebben a beta-ban mintha fordítva dolgozna, igaz itthon most csak signal-lal tudtam kipróbálni, ami nem feltétlenül mérvadó de minden más szám megkerülőre van állítva a névjegyzékben.


#37

de hát azt írta, hogy nem a béta van fent neki, tehát tökmindegy számára, mi van a béta esetén, mert nem az van a készülékén. (mondjuk ilyenkor eleve nem érthető, hogy akkor miért egy bétás cikk alatt szól hozzá, de ezt már kb hagyjuk.)


#38

Ezt nem is neki szántam főként, hanem akik használják és pl Xs-en ki is próbálhatják, mert lehet hogy egy hibát fogtunk véletlenül ezzel, bár mintha lett volna vmelyik nap némítva a telőm és jó volt, csak nem tudom mikor, ez előtt v ez alatt a beta alatt.


#39

Hirtelen nem találtam ezzel kapcsolatos cikket :slight_smile: amúgy tiszta új a telefon, vissza viszem a boltba ma és kiderül majd!


#40

Ennyi, ez a legjobb megoldás, én erre nem tudok érdemben választ adni, nem találkoztam ilyennel még.