FaceTime probléma

Sziasztok!

Adott a saját iPad (6th Gen) és a szülőknél egy iPad Mini 2. FaceTime videóhívás során az alábbi, rendkívül bosszantó problémába ütközöm hetek óta. Emlékeim szerint az iOS/iPadOS 14 megjelenése előtt jelentkezett először, így nem feltétlenül ehhez kötném a dolgot.

Az előforduló hibák:

  • Videóhívás során véletlenszerű időközönként sötét lesz képernyő, “Gyenge kapcsolat” üzenet (amely korábban ha elő is fordult, hívás közben pár pillanat múlva visszaállt minden), majd egy idő után a hang is megszűnik.
  • A hívás megszakadása után hiába csörgetem a Mini 2-t, a másik oldalon egyáltalán nincs beérkező hívás. Szinte ugyanebben a pillanatban a szülők ennek ellenére tudnak hívni engem. Ebből arra következtetek, hogy internetkapcsolat van, tehát nem azzal van a probléma.
  • A saját iPad-en fogadom a hívást, de esetenként hiába a “Kapcsolódás…” üzenet, végül kép nem jelenik meg. Hangot hallani egy ideig, de röviddel utána az is megszakad.
  • A saját iPad-en sikeresen fogadom a hívást, majd néhány pillanat/perc múlva az iPhone XR készülékemen megjelenik, hogy a szülők FaceTime-on hívnak, holott már percek óta beszélünk az iPad-en.
  • Ha a fenti problémák már mind előjöttek, és valami csoda folytán mégis sikerül videóhívást létesíteni, akkor garantált, hogy hamarosan kezdődik a sor elölről. Tehát egy ideig tudunk beszélni (de az esetek nagy százalékában csak a szülők tudnak hívni), majd gyenge kapcsolat, sötét képernyő, náluk nem jelzi, ha én hívom őket, stb.

Mindkét iPad esetén próbáltam már az egyszerű újraindítást, a Hálózati beállítások visszaállítását, de egyikkel sem jártam sikerrel. Az Apple ügyfélszolgálat javaslatára a saját iPad és egy másik iPhone XR között 10-15 percig teszteltem a dolgot, ott nem jelentkezett semmilyen probléma. Ennek ellenére az Apple munkatárs gyanúja szerint nálam van a hiba.

Találkozott már valaki hasonlóval? Hogyan lehetne kideríteni, hogy melyik oldalon van egyáltalán a probléma? Mit tudok tenni, hogy újra megbízhatóan működjön, hiszen azelőtt hónapokon keresztül gond nélkül használtuk?

Előre is köszönök minden tanácsot, tippet.

Üdv, T

hálózati hiba a szülőknél?

Na igen, esetleg tesztelni kellene más VOIP alapú videóhívással is (viber, whatsapp, stb ), hogy az milyen, vagy másfelé próbálni és ahol marad a gond ott a hiba. Én keresnék harmadik felet akit mindketten fel kellene hívni F-Time -on és ha vmelyiknél előjön a bibi akkor ott kell tovább kutatni az okot.

Ilyesmi hibák voltak mikor a nagyszülőket hívtam. Nálam mutatta mindig, hogy gyenge a kapcsolat, de aztán szolgáltatót váltottak, ami természetesen új routert is jelentett és azóta semmi baj nincs. Pedig sokszor volt, hogy hívtam őket, de nem jelzett stb, ugyanezek voltak mint nálad. Úgyhogy szerintem is inkább a szülőknél lesz a probléma a hálózattal.

Köszönöm mindenkinek. Egyelőre nem sikerült rájönni a hiba okára, de megpróbálom a leírtakat.