Hivatalos: az Apple elkaszálta az AirPower-t!

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2019/03/29/hivatalos-az-apple-elkaszalta-az-airpower-t/

Az Apple ma hivatalosan is bejelentette, hogy mégsem lesz AirPower, és a fejlesztése sem folytatódik tovább, teljesen elkaszálják a projektet. Dan Riccio közleményében az Apple bocsánatot kért a vásárlóitól, akik már elég régóta várnak az AirPower megjelenésére, hiszen már 2017 szeptemberében bejelentették, az iPhone X-zel együtt. Ezidáig, tehát több mint másfél évig semmit sem lehetett…

Magyarul az Apple ezt a vezeték nélküli töltést 4-5 évig csúsztatta, hogy utána előhozza, és 0 fejlődést produkáljon benne.
Well done Apple!
Eddig úgy volt, hogy azért csúsznak a technológiák, és azért nem az Apple az első, mert mindig tökéletesíteni akarja mielőtt kiadja, hát ez itt a vezeték nélküli töltésben sajnos nem jött össze.

Szomorú, hogy olyan dolgok okoznak problémát az Apple-nek, amiket pár évvel ezelőtt simán megoldottak volna, ha nagyon akarnak.

szerintem ugy hogy nem tudjuk a muszaki hattert nem kene lehuzni oket. a fizikat nehez megugrani. indukcio eseteben eleg kemenyen ott van a melegedes - lasd indukcios fozolap. es ha csak akkor jelentenek be dolgokat mikor az mar keszen van akkor biztosak lehetunk benne hogy nem lesz semmi varatlan mert elobb ki fog szivarogni.

Ami nem megy,nem kell erőltetni. A hiba ott volt,hogy bejelentettèk az érkezését.
“Előre ittak a medve bőrére”
Bezzeg a kínaiak úgy is kiadnak valamit,hogy az nem működik,vagy életveszélyes😀
Szarnak rá😀
Viccet félretéve:…jobb így,mint hogy valami gond legyen,amikor használja a user.Én sajnálom,hogy így alakult,de ettől még van ami kényelmessé teszi ezen eszközök töltését.

tudnál akkor linkelni másik olyan vezeték nélküli töltőt, amelyik egyszerre három eszközt tud úgy tölteni, hogy nem kell arra odafigyelni, hogy pontosan helyezd rá a tölteni kívánt eszközöket?

Nincs ilyen. Ennek pont az lett volna a lényege, hogy bárhova teheted. Ezt nem tudja egyik Qi sem.

Persze de ez megint jó lehetőség lehúzós dumákra az apple ellen, főleg hogy még hülyeséget is írnak egyesek. Azt valóban elhibázták, hogy beharangozták, majd nem sikerült megoldani nekik sem, ilyen hibák miatt esik a hitelük lejjebb. De hát majd csak rádöbbennek, hogy újra innovatívabbnak kell lenniük, mint a többieknek, mert a minőségben lassan azok is szinten lesznek.

Nincsenek. Ezeknek a töltőknek a közepére kell tenned a telefont, nem pedig akárhova a matracon, nem véletlenül van az összes logója vagy egy jel a töltőpad közepén. Nem abba buktak bele, hogy nem bírtak 3 réztekercset egymás melle tenni (ezek azok amikről te beszélsz), hanem azt nem tudták megfelelően megoldani, hogy a padon bárhol tölteni tudd. Előbbit bárki meg tudja oldani házilag aki összerakott már egy konnektort, utóbbit pedig úgy látszik jelenleg a világ legjobb mérnökei végtelen rendelkezésre álló pénzzel sem.

Sok olyan töltőpad van ami képes 3 eszközt is tölteni de, hogy oda teszed ahova akarod és egyből tölt az lényegtelen ezeken 3 pont van 3 tekercs, ugyis vagy egyik felére vagy másik felére rakod a telót vagy középre, most ha egyből nem találod el a tekercset, huu de nagy gond, de a lényeg, hogy ilyen töltők már vannak.

ha nem a megfelelő helyre teszed egy ilyen töltőn a készüléket, akkor az bizony probléma: az csak egy dolog, hogy nem feltétlen fogja tölteni a készüléket, de szerencsétlen még jól fel is tud melegedni tőle, ami kifejezetten hasznos egy akkumulátornak. próbáld ki, hogy nem jó helyre teszed a töltőn, és érteni fogod. én már belefutottam nem egyszer, és reggel felkelve nem volt túl vicces, hogy full meleg a készülék, és mindjárt le is merül.

az AirPower esetén viszont nem kellett volna foglalkozni azzal, hogy pontosan helyezgesd. de nekik is melegedett a pletykák szerint, még akár az is lehet, hogy saját magukat gerjesztették benne a tekercsek.

Valahol olvastam egy kicsit technikaibb leírást és ott elmagyarázták, hogy miért volt probléma az egész. Abban a boncolgatós cikkben az volt a magyarázat, hogy több mint 30 tekercset akart elhelyezni a matracban az Apple (kvázi így lefedve a bárhogy rakod rá tölteni fog gondot), csak ez az írdatlan mennyésgű tekercs (ahogy azt mások is írták korábban), olyan melegedést generált volna, hogy inkább visszavonták.

Meg is találtam a cikket az iFixIt írta: https://ifixit.org/blog/14883/what-finally-killed-airpower/

Mar leforditotta @H2CO3 kollega, csak meg nem raktuk ki :slight_smile:

1 kedvelés

Azert jelentette be elore, mert tul sok technologiai ujitast nem tud felmutatni, es vergodik. A konkurencia mar reg lehagyta, en en magam sem erzem azt a vonzalmat ami az apple termekekhez kotne.