Hogyan működik offline az iOS 13 és a macOS Catalina okosabb Keresés alkalmazása?

nem. a reset az a kényszerített újraindítás. ami mindent nullára állít, az a restore.

Ja ezt eddig is tudtam, akkor amit írtam fentebb az üzenettel küldeni rá bármely telefonról egy megfelelő tartalommal bíró parancsot amiben egyedi kód van és az ha még él a teló kapcsolata elveszett módba teszi azt, célszerűbb megoldás lenne. Persze 1xi kóddal amit ha netán visszakerül a teló másikat kell megadni vmi szabály keretén belül. Azt nem tudom mennyire kivitelezhető IOS alatt ez, de sok eszköz amik nyomkövetésre alkalmasak tudna sms parancsokra reagálni, sót androidos appok is amik hasonló célúak, így nem hiszem ez olyan nagy gond lenne megvalósításában. Bár ki tudja. De ennél 1xűbbet nem hiszem, hogy pl külföldön bóklászva is mikor észreveszed hogy esetlegesen elveszett/ellopták/ott felejtetted a telódat ki lehetne találni, mert az icloud az utcán ha gyorsan akarsz cselekedni nem éppen baráti lehetőség. Sztem egy sms-t bárki, de 10-ből 3-an engedni fognak, ha jobban ért vki az emberekhez akkor nagyobb az esély hogy enged, míg azt hogy mobilnetezz és még az ő telójára benyomkodod a kódjaidat ami vagy megmarad azon vhol vagy nem, hát így elsőre nem tűnik túl bíztatónak.

Az SMS-t már ott buktad, hogy kell hozzá aktív GSM kapcsolat, ami nagy valószínűséggel a tolvaj az első tizedmásodpercben kihajít. Ráadásul amit sokan nem tudnak, hogy az SMS nem transzport garantált protokoll, így a telco cég simán mondhatja egy nem kézbesített üzenetre, hogy bocs, evvan.

Akkor az egy reboot és most már nem értem tényleg mi a gond vele ha csinál egyet és utána pl az eSIM visszacsatlakozik a hálózatra teszem azt rejtve addig ameddig fel nem oldják a vasat (mert ugye a fizikai SIM-et közben kiveszi) mivel minden benne marad a feloldó kód is, ha tehát lefagyott és tolsz egy hardresetet akkor utána amennyiben elindul akkor feloldod és műxik mert a gazdája vagy, ha nem akkor nem tudod feloldani logikusan és nem látja hogy hálózaton van a vas.

nem. a reboot az, amikor rendesen kikapcsolod meg vissza. olvasd el még egyszer, amiket írtam eddig. továbbra sincs semmi értelme a kikapcsolhatóságot korlátozni, mert a reset (kényszerített újraindítás) ellen nem véd. a többi, hogy a fizikai SIM-et kiveszi, vagy hogy kér-e PIN-kódot az eSIM, az már ezen felül lévő dolog, ahogyan az alufóliába csavarás is.

de ezzel, hogy még mindig nem érted, hogy miért nincs értelme a kikapcsolhatóságot korlátozni, továbbra is arra kényszerítesz, hogy csak azoknak adjak ötleteket, akik lopnának…

Vazze ez egy 1xűen használható lehetőség, írtam nem? "ha még él a teló kapcsolata " Ha meg nem él akkor az iclouddal is kitörölhetem, ergo marad ez az új megoldás ha eljut a fentebb más által felvetett oda-vissza kommunikációig Bt-n.
Az sms után még mindig ránézhet a tulaj amint van rá normális módja az icloudon, hogy mi a szösz van a telóval esetleg látszik-e még. Én csak ezt elérhetőbbnek érzem vadidegen környezetben, de főleg gyorsabbnak és nem azt mondtam, hogy ha gyorsan tud icloudozni akkor is inkább ezt használja.
Csak hát látom az ellenállás nagy, a lehurrogás is még nagyobb, pedig csak egy alapötlet volt amit már más is felvetett itt régebben, csak ő előbb feladta mikor látta falba ütközött, mivel senki sem gondolta tovább hogy esetleg vhogy mégis megoldható lenne persze csak az apple részéről ha az IOS része a dolog.
Továbbgondolás alatt értem azt amikor vki leírja, hogy van egy reset amit meg kell oldania az apple-nek hogy ez működhessen és van még X dolog amit ki kellene küszöbölniük.

ha meg él a telefon kapcsolata, akkor az iCloud is működik, hiszen internetkapcsolata is lesz. ha nincs mobilnetje, akkor meg ott lesz ez a Bluetooth beacon.

de akkor gondold végig logikusan: ha szerinted ennyire piszok egyszerű lenne a megoldás, akkor az Apple szerinted miért nem ezt választotta?

de mint már számtalanszor említettem, ha szerinted valami nem jó, vagy nem úgy jó, ahogyan van, akkor vegyél fel róla hibajegyet, vagy küldj feedbacket. azzal, hogy itt kötöd az ebet a karóhoz tucatnyi hozzászólásban, hogy szerinted ezért vagy azért nem jó, és ezt vagy azt kellene tenni, meg más megoldás szerinted jobb, semmi nem fog változni. ha azt akarod, hogy változzon, akkor hibajegy vagy feedback. semmi más nem működik.

hogy van egy reset amit meg kell oldania az apple-nek hogy ez működhessen és van még X dolog amit ki kellene küszöbölniük.

de ha nem érted, hogy a reset sokkal alacsonyabb szinten van benne a rendszerben, tehát “erősebb”, mint a kikapcsolhatóság, így nincs értelme az utóbbit korlátozni, hiszen bármikor felülbírálod a resettel, akkor ezen darálhatjuk a fűrészport még évekig.

Persze mert a reset után is újra bekapcsol és nem teszi kikapcsolt módba a vasat, akkor miért is nem ér semmit a kikapcsolási védelem? A tolvajnak meg amugy is ott van az internet meg az átvevői kör akik értenek hozzá és kioktatják hogyan csinálja. Az alkalom szülte tolvajra gondolok, ezek számát lehetne megtizedelni egy jó megoldással, mint pl ez a Bt-s megoldás a cikkben azt is továbbgondoltátok, de annak is csak a kikapcsolással szabhatnak határt, pont ezért kellene azt vhogy megoldhatóvá tenni, mert anélkül ez az új dolog sem ér semmit még a továbbgondolt kétirányú módon sem, ami szintén jó dolog lenne.

jó, nekem erre már tényleg nincs több energiám.

vegyél fel róla hibajegyet vagy küldj be feedbacket.

Hát ja, ez a leg1xűbb, kiszállni és nem műszakilag leírni mi is az abszolút ellenérv az ötletre.
Állandóan a hardresettel jöttél de nem az ellen kell hanem a kikapcsolás ellen védeni a vasat és mivel utána is bekapcsol, így folyamatosan nyomogatja majd a resetet? Na ezért nem vágom mi is benne a buktató.Meg a pin kód és társaival hát ezt fel sem vetettem, mert annyira evidens, hogy ha van pinkód akkor nincsen hálózat, hogy kár is lett volna szánni rá egy sort is.
Már párszor leírtam én nem fejlesztő vagyok csak simán híradástechnikát végeztem és azt is eléggé régen, de sokat olvasok és gondolkodom is hogy legalább nagyjából képben maradjak.
Viszont így akkor tényleg ne ragozzuk tök hülyeség volt hogy ezt elkezdtem, holott várható volt ez a reakció többektől. Peace.

ne idegesítsél már fel… leírtam, miért nem opció. nem érted. ennél többet nem tudok tenni az ügyben. ezért említettem, hogy akkor vegyél fel róla hibajegyet. senki más nem fogja tudni azt megoldani, amit akarsz, csak az Apple.

Akkor csak még egy választ várok és leszálltam erről. A reset után bekapcsol normális esetben a vas vagy sem? csak iegy igen vagy egy nem elég válasznak és köszönöm

nem feltétlen kapcsol be. hogy miért? egyrészt mert például DFU-ba tudod átlökni, vagy recovery-be…

de ezzel most megint csak újabb ötleteket adattál velem a tolvajoknak.

Azt akarod, hogy NE lehessen kikapcsolni a keszuleket, csak feloldas utan. Tehat, ha pl. a keszulek lefagy (eddig ilyet 2x tudtam produkalni, egyszer egy OpenGL alkalmazas fejlesztese kozben sikerult elcrasheltetni a GPU-t, igy megallt a kijelzo frissitese a masik esetnel pedig BETA volt az iOS es egyszercsak ugy nezett ki, mint ami megallt). Ha innen csak jelkoddal lehetne tovabbjutni, akkor mivel megallt az OS, ezert battyoghattam volna be a szervizbe, hogy “megcsinaljak”. De nem kellett szerviz, mert ujra tudtam inditani a kenyszeritett ujrainditassal. Ha erre nem lenne lehetoseg, nem hiszem, hogy ilyen keszuleket hasznalnek. Azert hozom ezt a peldat, mert ha nem akarod engedni a kikapcsolast, akkor a kenyszeritett ujrainditast sem szabad engedni.

Az eSIM es az aktivalasi zarnal ez a BTle feletti mukodes szerintem megoldja, hogy egy GSM halozatot el nem ero (igy ugye internet nelkul ragado) keszuleket is meg lehessen talalni vagy elveszett modba rakni.

Pl. szerintem az SMS-es lezarhatosagot megcsinalni folosleges lenne (az Apple is siman tudna implementalni, ugyonolyan silent smskent, ahogy a facetime/imessage is aktivalodik) hiszen ha a keszulek nem eri el a GSM halozatot, akkor SMS-t sem tud kapni (nincs SIM vagy a SIM-et PIN vedi), ha viszont eleri a halozatot, akkor eleri az internetet is akkor pedig megy az iCloud is.

A BT beacon pedig megtalalja a keszuleket GSM mentes kornyezetben is. Most pl kiprobaltam, hogy abban az irodahazban, ahol jelenleg vagyok, van tobb ember is BTle hatotavon belul telepitett beta operacios rendszerrel, mert mukodik a telefon keresese ugy, hogy kivettem a SIM-et, toroltem az eSIM-et a WiFi AP-n pedig kitiltottam az eszkozt. Tehat szerintem urbanizalt kornyezetben kb lehetetlen, hogy ne legyen hatotavon belul masik iOS 13 eszkoz.

Hidd el aki erre szakosodik az tudja ahol majd leadja attól. Aki meg nem erre az felét sem vágja. DFU-ba amugy is be lehet tolni közvetlenül nem ? De nem is a rákészült profik elleni funkciónak szántam, hanem már az elején úgy kezdtem, hogy az alkalmiak ellen. Akik pl találnak egy telót és elteszik kikapcsolva és stb. Akik azt sem tudják mit is lehet vele kezdeni igazából mert nem is ismerik az iphone-t, csak annyit tudna ki kell kapcsolni és ha kicsit félősebb akkor kiveszi a SIM-et, ezek eléggé sokan vannak a profikhoz képest, ellenük ez jó lehetne.
A profik ellen nem véd sok minden, de inkább semmi igazán, mert megint csak autós példa, mert évtizedekig abban mozogtam mint kereskedő és stb, Amikor nem tudnak elvinni egy újabb típust nemes 1xűséggel kiküldik az igényt kínába és onnan megkapják a megoldást idővel, csak egy példas régebbről, amikor a H astra nem volt már csak túl bonyolultan vihető, akkor hallottam erről először, kínából vettek kütyüt hozzá és azt simán az OBD-re dugva megoldotta a gondjukat. Sejtéseim szerint ez a mai napig hasonlóan működik és lehet már itthoni források is vannak ilyen kikerülő megoldásokra jó pénzért.

Honnan tudod, hogy ha ki van kapcsolva az eszkoz, akkor nem aktiv a BT radio? Nem tudjuk, hogy nem-e hallgat ilyenkor is az eterben. Az Apple sehol sem emlitette, hogy ehhez az eszkoznek bekapcsolva kell lenniuk. Egyebkent meg, ha barmit akarnak kezdeni az eszkozzel, akkor be kell kapcsolni hozza, akkor pedig beacon alapu lokalizalas mar megtalalhatja.

Akkor ugy 1xre
1 a hardreset után elvben ha nem hozzáértő (alkalmi) az eltulajdonító akkor visszakapcsol a vas, de nem is tud a többség hardresetet csinálni, ergo az ellen persze nem lehet védeni és fölösleges is, már itt kiesne sok alkalmi “megtaláló” hogy nála meglenne a teló.
2 sms mint írtam gyors szükséges és könnyebben elérhető bizonyos esetekben, (kikapcsoltnál mindegy van-e sms lehetőség vagy icloud lehetőség, mert egyiket sem lehet használni, bár az sms még megjön sok esetben mikor már sem net, sem beszélgetni is alig lehet) ha nem nagyon melós a megvalósítás az apple-nek, hát nem lenne hátrány, hiszen csak plusz biztonságot adhat.
3. igen ezt nem tudhatjuk hogy a Bt-s újdonsággal kikapcsolt esetben mi a szitu, de akik profik azok úgy is bemérik majd, nekik nem kell az apple leírja-e hogyan működik, vagy mindig van náluk árnyékoló tasak és olyan helyen szedik majd szét v csinálnak vele bármit ahol esélye sincsen kapcsolódni sehová. Tehát megint csak az alkalom szülöttei ellen véd ez is.

  1. Mar miert ne tudna csinalni? A telefon manualjaban is benne van es a google is pikk-pakk elarulja, hogy hogyan kell ujrainditani.

  2. Nade, ha az SMS megerkezik a keszulekre, akkor van mobilhalozat, ha van mobilhalozat, akkor elerheto az iCloud is. En KIMONDOTTAN NEM SZERETNEM, hogy mindenfele tobb lepcsos hitelesites es azonositas nelkul a telefonom, ha kap egy SMS-t egy specialis contettel, akkor arra dolgokat hajtson vegre. Ha ez a content kitudodik, akkor ba…hatom. Tehat az SMS NEM JO megoldas.

  3. esetben se az SMS megoldasod nem segit, se a kikapcsolhatatlansagod.

Nem ertem, hogy ezen miert gondolkodunk egyaltalan.

a 2. opció nem feltétlen van így, sokan használnak mobilnet nélkül is iPhone-t.

  1. Erre csak annyit hogy én csak sok embert ismerek és sokkal rtartok kapcsolatot, el sem tudjátok képzelni, mennyire nem vágják az iphone-t, de soxor volt már kérdés hogy mit tud csinálni egy talált iphonenel, amit persze kikapcsolt, ja és hogy azt úgy be lehet-e mérni ha sim nincsen már benne. Na ez az átlag a sok, mert képzelem akik ilyeneket vesznek oda hányat visznek be hasonlók , mikor sokáig még a hardveraprón is lhetett hirdetni, hogy ilyen vasakat vesznek (zárolt és stb)
  2. Na ugye lenne létjoga, ez pl nekem sem fordult meg a fejemben, mivel a GPRS bevezetése óta használom a mobilnetet, WAP-oltam az elején, azt hiszem :smiley: Ja meg az EU-n kívül sokan nem fognak netet használni.
  3. ott semmi nem segít

Az sms meg nem kötelező mint ahogyan a többi sem, hanem használható ha lesz valaha.
Az emberek amugy meg néha nagyon meglepően tudnak buták lenni, csak egy példa, az egyik jól menő nagykeres ismerősömnek az első óta iphone-ja van és az icloud-tól kezdve sok évek óta létező okosság neki nemrégiben még új volt, hogy mikre lehet használni. Meglepő hogy mennyi ilyen szaladgál iphonenal mégis. Valószinű ezért is vannak a dolgok alapból bekapcsolva az IOS-ben, mert számítanak rájuk is.