iGO / NNG kibeszélés

Hát ez a féle áthelyezés még mindig jobb, mintha törölnénk, nyilván ha nem kuszálódik össze. Itt az volt a baj, hogy nem minden kommentet jelöltem ki egyszerre, hanem utólag néhányat. Ettől függetlenül azért is jobb, mert így el lehet olvasni és rögtön törlésre kerül, sőt tovább is lehet beszélni róla.

Engem azért annyira nem hat meg, hogy az alapvetően autópályan közlekedő kamionos milyen navigációt használ :smiley:
Alapvetően ők mindig is Navteq/Here térképeket használtak, mert messze ők rendelkeztek világszinten a legjobb lefedettséggel.
Ahol pedig valóban szükségük volna egy jó térképre (pl. logisztikai központokban), ott meg toronymagasan vezet a Google útvonalakban és POI-kban is.

Pedig pont nem az autopálya miatt kell nekik jó navi, hanem a tiltások és egyebek miatt.
Ahol meg a cím miatt kell ott igazság szerint egyik sem jó teljesen, mert képesek megszivatni az embert, bármelyiket is használja. A sogorom kiszállít kisteherrel és pár hete fizetett mert hagyatkozott a régi (szó szoros értelmében) térképre, s ott már egy ideje nem szabad befordulni. Én is jártam úgy már este hogy toltam az országúton és 1xcsak belefutottam egy körforgalomba, ami 1 hónapos volt ott, a kicsivel későbbi térképet mikor töltöttem, meg is néztem csak kíváncsiságból és az sem tudta még. Egyik sem tökéletes, nálam az autós navimon (Lenovo Yoga Tab 3 LTE, 8" ) van minden, Waze, Google, Sygic, IGO Nextgen. Van benne korlátlan net kártya is és ha várnom kell vhol akkor az otthoni NAS-ról nézek filmet akár. Nem akartam a gyári fejegységet kínaira cserélni 150e-ért, ez így 35e-ért jobb helyre került és ha baja van csere 1perc, de a speciális kialakítása miatt (az akku kitámasztó füle) nem kell tablet tartó, hanem csak egy 1mm-es rés a fejegység keretén felül amibe bepattan, mintha gyári lenne és még videotelefonálásra is jó a kamerája miatt.

Az IOS-en 2018.Q1-re frissültek a térképek. (Teljes Európa)
Pont a múlt héten vettem meg iphone-ra 12€-ért a teljes európát. Truck Traffipax TTS funkciókkal együtt.

Appon belül vetted meg?

Na megjött a 2018 Q1 frissítés. Fantaszikus! Mostantól számítva egy évig nem kapunk friss térképeket! :joy:

2 kedvelés

Ahhoz meg be kéne járni, hogy ott jó legyen, amire mióta a Nokia megvette őket (Here) nem igen költenek. Mert még a Navteq irdatlan pénzt költött arra, hogy folyamatosan legyenek autóik nem is kis számban az utakon, ez már nincs így.

Na pont erre vannak ezzel foglalkozó fórumok, ott lehet beszerezni sok okosságot az IGO-hoz, de persze az csak a tört verzióban dolgozik és ott sem feltétlenül mindben, bár az okosok meg szokták oldani az új kiadásoknál, hogy használható navi legyen mindenkinek. De mint írtam én is több félét tartok, ha vmit az egyik nem tud, akkor ott a másik v a harmadik, stb

Azért az útbejáráshoz nem hiszem, hogy csak úgy letöltesz egy okosságot a tört fórumról. Az a szakma nem azokkal az összegekkel dolgozik, amit csak úgy letöltesz valamihez. Súlyos összegek cserélnek gazdát amikor valaki megvesz egy ilyet. És mivel manapság ezt folyamatában már lényegében senki nem csinálja, hanem max. több éves ciklusokban, nem hiszem, hogy csak úgy letöltesz egy ilyet pluszban. Ez nem az a kategória. Nyílván van hozzá ilyen, de az maximum annyira friss amennyire ilyen-olyan forrásokból beszerzi az adott szolgálató, ahogy az összes többi is. Tehát nem lesz kiemelkedő a tudása.

Az AppStore-ból lett letöltve az iGO, és az Appon belül lettek aktiválva az egyébb funkciók. (truck, Traffi, TTS…

Az elég csúnya húzás volt mikor ez a mostani kijött és a régebbi lifetime-osat meg már nem is támogatták, amiket addig vett drága pénzért az ember azokat lehetett kidobni, a droidosokkal is eljátszották ezt a play-n, hát eléggé gusztustalan húzásuk volt már pár én ezért is nem javasoltam még senkinek aki vétel előtt állt, hogy vegye meg.Nálam pl anno a vett HUN-RO mellé vett SLO-CZ sosem frissült 3 éve alatt míg használni próbáltam 17€-ért a két ország, vicc kategória.
Akkoriban azért vettem ígymert míg a HUN-RO -hoz volt vehető TTS hang addig a FullEU-hoz nem adták pénzért sem, ki tudja miért.
A mostanihoz amit a kocsiben használok csak rányomok a mikrofon jelre és bediktálom a címet majd a parancsokat és megyek is.