It’s show time – Apple esemény március 25-én a Steve Jobs Theater-ben

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2019/03/11/its-show-time-apple-esemeny-marcius-25-en-a-steve-jobs-theater-ben/

A korábbi pletykák igaznak bizonyultak, az Apple valóban tart egy hivatalos eseményt március 25-én a Cupertinóban lévő főhadiszálláson, azon belül pedig a Steve Jobs Theater-ben. Az esemény az “It’s show time” címet kapta, tehát minden bizonnyal szoftveres, szolgáltatásokkal kapcsolatos bemutatóra számíthatunk, mint például Netflix-szerű iTunes előfizetés. Filmek, könyvek válhatnak elérhetővé havi előfizetéses formában, mint az…

Én kicsit félek attól, hogy a News csak egy Premium előfizetési modellt fog kapni, de nem lesz kiterjesztve a nagyvilágra.

Ugyanez a VoD platformra is… Kb mint az EKG, US only.

ó, az EKG az csak rosszabb lesz: azt már geofencinggel is korlátozni fogja az Apple az USA-ra, pedig most még “csak” annyi a feltétel, hogy amerikai vásárlású óra legyen…

Nyilván az Apple is rájött, hogy a korábbi US only szériaszám könnyen kijátszható, éppen ezért újabb korlátozásokat vezet be. Ami mondjuk ebben az esetben még ha kicsit szájhúzva is de érthető.

A többivel nem értek egyet, mégpedig hogy a legtöbb tech cég szemében a világ = Észak-Amerika meg Nyugat-Európa, mindenki más b*szódjon meg…

Szerk: BTW, folyamatos geo-fencinggel csak maguk alatt fogják vágni a fát. Teszem azt, mi van, ha elmegyek 2 hétre Dél-Afrikába nyaralni? Akkor arra a két hétre nem lesz EKG mérés mert a szolgáltató alapján nem támogatott helyen vagyok? :smiley:

lehet csak az aktiválásnál kéri majd a GPS-t, és lehet, hogy ugyanúgy ki lehet majd játszani, mint ahogyan mondjuk a DJI drónok esetén az FCC módot megcsinálni.

Régen csináltatok az eseményekhez wallet jegyet. Nagyon jó lenne, ha folytatnátok e jó szokásotokat, de én még egy karakteres calendar eventnek is nagyon örülnék

sajnos a korábban használt megoldás már elvben nem működik, de megnézzük, mit tudunk tenni az ügyben! :slight_smile:

Ezt az appot próbáljátok ki hozzá, nekem bevált :blush:

1 kedvelés

Pedig most készültem lecserélni az órámat a USA-ban. Ezek szerint akkor nem fog működni az EKG? Aktiválni sem fogom tudni míg kint leszek, vagy csak majd itthon fog leállni?

A kép nekem egy space gray aluminium hátlapot próbál mitatni, ami szerintem egy lehetséges hardware lehet. Amit rég frissítettek, az az iMac (2017), sima iPad esetleg, az iPad Mini és a Mac Pro. Nagyobb valószínűséggel Mini-t fogják frissíteni.
Szrintem a film streaming szolgáltatás inkább a WWDC-re lenne jó, de majd kiderül.

ha még kint aktiválod rajta az EKG-t, akkor várhatóan működni fog otthon is.