Már a “szomszédban” is kapható a HomePod mini

Eredetileg itt jelent meg: Már a “szomszédban” is kapható a HomePod mini - Szifon.com

Az Apple tartotta magát a WWDC-n bejelentettekhez és tegnap elérhetővé tette a HomePod minit 3 új országban. Ez a három ország pedig nem más, mint Írország, Új-Zéland és Ausztria. Utóbbi pedig minden eddiginél közelebb hozta hozzánk az aprócska okoshangszórót. Az árusítás megkezdése még nem teljesen kezdődött el, így például az új-zélandi Apple oldalon csak az…

Az Alzában mindig lehetett kapni. Érvényes garanciával. Sőt a nagyot is, még most is.
Az ár más kérdés, de a hazai ÁFA tükrében máshol sem lenne sokkal olcsóbb.

csak az gyakorlatilag szürkeimport, és ha garanciális problémád van, egyik hazai hivatalos szervizpartnerhez sem tudod bevinni, mert itthon az Apple hivatalosan nem forgalmazza, azaz teljességgel az Alzára vagy utalva.

Hát ezt így kijelenteni… Ha tudod bizonyítani, feljelentheted őket. Sőt fel is kell jelentened. Nekem semmi bajom az Alza garanciájával. Eddig mindent kicserélték, ha nem volt, visszaadták az árát. Viszont vártam már hónapokat hivatalos Apple szerviz válaszára.

Nem is értem, mi a hiányérzet.
Egy alapvetően Siri által vezérelt hangszórót nem forgalmaz az Apple egy olyan országban, aminek a nyelvén nem működik a vezérlés.
A probléma itt ott van, hogy még mindig nem voltak képesek legalább arra a szintre leprogramozni a Sirit, mint 10 éve (!) megjelenésekor.
Ez szégyen. Tudom, hogy nem vagyunk marketing szempontból célország. De egy ekkora tőkével rendelkező cégnek már bele kellett volna férnie a megoldásnak.

ezen nincs mit kijelenteni, az Apple hivatalosan nem forgalmazza itthon. ha forgalmazná, akkor azt meg tudnád venni bármelyik hivatalos viszonteladónál és garanciális kérdésekben is tudnál fordulni hozzájuk. de nem tudsz.

Az mekkora duma az Alzanál hogy ingyen adnak hozzá átalakítót! Még szép mert kötelező nekik ha idehaza forgalmazzák az angol v amcsi beszerzésű kütyüt.
Amugy ezek alapból nem tudják a két wifi sávot egymás mellett vagy csak mert nem EU-s termékek?

A szürkeimport és az Alza által árult homepod közt hatalmas a különbség. Semmi sem tiltja, hogy forgalomba hozzon Magyarországon olyan terméket, amit a gyártó amúgy nem forgalmaz itthon. Ha megfelel a forgalombahozás feltételeinek akkor rendben van, ezzel pedig valószínűleg nincs gond.

(Persze ha megnézzük az iPhoneok árait az már azért adhat okot a “gyanúra”:smiley:)

Azert szurke, mert nem kellene itt lennie. Az Apple kb minden orszagban egyedi “tipussal” ellatott termekeket arul. Ha veszel egy iPhone 12-t Magyarorszagon, Ausztriaban, Olaszorszagban es Franciaorszagban, akkor ezeknek mas lesz a belso tipusjele (az, amit kiir a keszulek, mint azonositot). Azert szurke, mert nem abban az orszagban kerul ertekesitesre, ahova a gyarto szanta. Senki sem mondta, hogy ilyet nem szabad csinalni. Ha nem lenne szabad, akkor azt mondanank ra, hogy fekete.

Pl. szurke import okozta azt, hogy sokan pofaraestek az Alzaban, Aquaban, PC-X-nel megvasarolt Apple Watchaikkal, mert nem ebbe az orszagba szanta oket a gyarto, igy masoknak elindult az ECG, ezen orak tulajdonosainak nem (kesobb igen, amikor az eredeti celorszagok is bekerultek a tamogatottak koze), hiszen az Apple szemeben, ezek tovabbra is szlovak vagy lengyel vagy mas orszagba szant keszulekek voltak.

@gunar Írország EU, a HomePod mini ott is forgalomban van, és ott is angol dugós a hálózati adapter. mire gondolsz azzal, hogy “nem tudják a két wifi sávot egymás mellett”?

@ef-dani ahogyan @Czo is leírta. amit hivatalosan nem forgalmaz itthon az Apple, valaki mégis behozza és árulja, az az Apple szemszögéből szürkeimport. tilosnak nem tilos, csak mindenben az adott forgalmazóra vagy utalva itthon, és a hivatalos szervizpartnerek nem tudnak foglalkozni vele, mert a gyártó itthon nem forgalmazza.

Arra, hogy az Alza oldalon a véleményeknél olvastam csak 2,4GHz és valami trükközéssel csinálta meg vki hogy 5GHz-en is menjen, ezért is kérdeztem. Többen is erre panaszkodtak.

a HomePod mini összes típusa 802.11n-es Wi-Fi-t tud. a problémát az illetőnél a saját routerének a beállításai okozták, ahogyan azt te is elolvashatod. nem trükközésről van szó, hanem megfelelő beállításokról.

nekem amerikai modell van, és semmi, az értékelésében említett problémát nem tapasztaltam. gondolom, mondjuk internetszolgáltatós routere van, nem pedig valami minőségibb.

Na igen köszi! Csak mert fura lett volna, de tudjuk az Apple mindenre is képes :smiley:

ha elolvastad, amit írt, számodra is világosnak kellene lennie, hogy semmi olyasmiről nincs szó, mint amit kitaláltál. ha különbség lenne ebben az egyes modellek között, azt a termékoldalon a specifikációkban az Apple természetesen fel is tüntetné. de nincs ilyen téren különbség.

Mellesleg ezzel az üzletpolitikával az Apple szembemegy az EU-s törvényekkel. Vám szempontból az EU egyetlen országnak számít. Semmi és senki nem tilthatja meg az áruk szabad átvitelét egyik EU-s országból a másikba.
Másik dolog az, hogy éppen ti reklámozzátok az Apple Care+ vásárlását akár itthon vásárolt telefonokra is. Mondjuk azt sem értem, hogy azt mi miért nem vehetjük meg? De ugyanakkor az így (szürkeimportból) vásárolt garancia mégis érvényesíthető itthoni szervizben, olyan telefonra, amire hivatalosan meg sem vehető. Ez hogy is van?
Harmadik dolog, hogy én éppen mostanában vettem egy 12 minit. Nem úgynevezett hivatalos Apple boltban (mert ilyen nincs is Magyarországon), még csak nem is kiemelt viszonteladónál (ebből ugye van vagy kettő), henem az előbb szidott, magát hivatalos viszonteladóként megjelölő boltból. És csodák csodája az Apple szerint Magyarországon forgalmazott terméket vettem. Igaz hamarabb és kicsit olcsóbban, mint ha az Apple oldalán rendeltem volna meg, de mégsem szürkeimport. Csak esetleg beérik kevesebb haszonnal, nem tudom. Nem nagy a különbség, de egyrészt a kicsi is számít, másrészt még kevesebbet is kellett várni rá.
Szóval jó ez a beállítás, hogy csak az iSTYLE meg az iCentre a hivatalos forgalmazó, a többi szürkeimport, csak egyáltalán nem igaz.

Mit is találtam ki? Valamiért az Alza oldalán is csak a 2,4GHz-es wifi van feltüntetve mindegyiknél.
Mókolnia kellett vagy sem? Akkor mit is találtam ki? Lehet hogy hülyeséget írnak de nem én találtam ki!

Azért van még pár, pl az összes szolgáltató is az meg még talán akad rajtuk kívül is, de amennyiben nem gézabá mobilshopjában veszed akkor elvileg elfogadja az Apple szervíz a garizást ha kell, csak hát érdemes megválogatni honnan veszi aki vesz.

ne haragudj, de kit érdekel, hogy mi van az Alza űberpontos leírásában, amikor meg tudod nézni a gyártó oldalán a tényleges specifikációkat?

hol írtam olyat, hogy tiltva lenne? nincs tiltva. de mivel hivatalosan itthon nem forgalmazza az Apple, így ha garanciális problémád van, azzal kizárólag az eladóhoz tudsz fordulni, a hivatalos szervizpartnerekhez nem.

én ilyet sem állítottam. a hivatalos viszonteladók listáját megtalálod az Apcom oldalán:

http://apcom.hu/viszonteladoink.html

Senki es semmi nem tiltja a termekek mozgasat, ezert szurke :smiley: Ha tilos lenne, feketenek hivnank :smiley: En ugy olvastam egyebkent a szabalyozast, hogy elmeletben a torveny a kereskedo es a vasarlo kozott irja elo a kotelezo felteteleket. Tehat ezt szo szerint olvasva, elvileg, amit nem itthon vasaroltal, azt itthon nem kellene tudnod bevinni sehova sem (mert ugye, csak a kereskedohoz vihetned). Ugyonakkor, a cegek meg szoktak oldani (de ez szamukra nem kotelezo!), hogy pl itthon is atvegyek a kulfoldon vasarolt keszuleket, tehat adnak neked egy plussz lehetoseget, miszerint fordulhatsz kozvetlen a gyartohi szervizekhez is, kikerulve a kereskedot. Az Apple is leirja ezt, tobbek kozott azt is, hogy ha igy beviszed valahova, akkor csere eseten az ottani szabalyozasnak megfelelo keszuleket fogsz kapni (pl. az Ausztraliaban vasarolt telefonom (ami nem tartalmazta a CE jelolest es a tobbi feliratot) egy europai modellre (ez a modellszambol is latszik) lett cserelve, igy elbuktam a “szep” hatlapot, mert rakerultek ezek a feliratok, tudom a 12-on mar nincs rajta, de ez egy regebbi modell, itt rajta volt). Itt maris elojon az a problema (ezt meg nem probaltam), hogy az a plussz jog, amit a consumer law okoz itthon (itt az ar fuggo 3 evre gondolok)l, szerintem nem lesz ervenyesitheto, ha 2 es fel evesen, eppen kulfoldon tartozkodva viszed be egy ottani szervizbe. De ezt majd valaki kiprobalja.

Az AppleCare itthon is megveheto, ami itthon nem veheto meg, az az AC+, ami viszont egy biztositas. Ha kotsz ilyet, akkor a szerzodesben konkretan le van irva, hogy milyen biztosito all mogotte. Itt van a briteknel kotott AC+ szerzodesem eleje:
" AppleCare+ for Mac

Terms & Conditions – United Kingdom (excluding Isle of Man and Channel Islands)

Thank you for buying AppleCare+, an insurance policy underwritten by American International Group UK Limited (AIG), who agrees to insure Your Mac according to the terms and conditions contained in this Policy."

Tehat, majd ha az Apple szerzodest kot egy magyar biztositoval, akkor lesz itthon is AC+.

Egyebkent milyen modellszama van a keszulekednek? Csak ugy kivancsisagbol, mert a legutolso ottani vasarlasomnal Cseh modellt kaptam. A modellszamot a keszulek is kiirja, az About resznel (itt nem az Axxxx szamra gondolok, hanem a maskra, amiben a “/” benne van).