Megjelent az iOS 12.1.4 – Csoportos FaceTime biztonsági hiba javítása

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2019/02/07/megjelent-az-ios-12-1-4-csoportos-facetime-biztonsagi-hiba-javitasa/

Több mint két héttel az iOS 12.1.3 megjelenése, és bő egy héttel a Csoportos FaceTime-ot érintő, súlyos biztonsági hiba napvilágra kerülése után az Apple kiadta az iOS 12.1.3-at. Az új kiadás elsősorban a Csoportos FaceTime esetén meglévő hibát javítja, és noha az Apple időközben lekapcsolta a szolgáltatást, mégis érdemes mindenkinek frissítenie, hogy amikor a cég…

Ezután a frissités után is ott maradt a piros pötty. Azt gondoltam hogy na majd most megoldódik, de nem sajnos.

Remélem előbb utóbb a dual sim problémákat is javítják mert ez így szégyen

Milyen dual sim problemak vannak? Nalam Magyar Telekom (eSIM) mellet jelenleg egy Magyar Vodafone SIM van benn (korabban UK O2 volt), de semmi olyan problemam nincs, amely ne a dual stabdbyra lenne visszavezetheto.

Jó volna ha már a sokadik frissítés ezt a banális hibát is javítaná…
Csodálkozom hogy Ti itt még nem foglalkoztatok ezzel a témával, én és elég sok ismerősöm küzd ezzel a hibával.

Ugyanakkor semmi megoldás nincs kilátásban egy másik, majdnem ugyanilyen súlyos problémára, ami az új iPhone-ok rádiófrekvenciás vételével kapcsolatos. Ezek szerint ugyanis azok némi működés után hajlamosak elveszteni az LTE kapcsolatukat és beszüntetni teljesen az adatkommunikációt a mobilhálózattal.
Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy a problémát az LTE adatkapcsolat kikapcsolása és újbóli engedélyezése állítólag megoldja. Ugyanakkor az néhány percen belül ismét visszatér, így hosszú távú megoldást itt is csak az Apple szolgáltathat majd - remélhetőleg szoftveresen, a telefonok hardverének érintése nélkül is.

Gondoltam nem volna helyén való ha belinkelem a másik oldalt, ezért csak idéztem.

Úgy vettük észre hogy álltalában telefonhívás után nem kapcsol vissza a 4G hálózatra, de van hogy máskor se… Repülő mód ki-be és jó újra minden… elég kellemetlen most már!

én még nem tapasztaltam ezt a problémát, és szerintem a szerkesztőségből nálunk senki, mert nem került ez szóba, így ehhez nem tudunk hozzászólni.

Arra a problémára gondolok, hogy nem vagy elérhető vagy az egyik vagy a másik simen. Ha volt hívásod nem kapsz róla értesítest. A telefon folyamatosan mutatja a 4G és térerő ikonokat közben, a netet random eldobja és mindkettőre a repülő ki/be a megoldás ami ideig óráig megoldja a problémát. Lehet nálad is jelentkezik csak nem vetted eddig észre. Én is azt hittem minden ok, de szóltak, hogy hívtak és semmi…se nem csörög ki, se nem vált hangpostára, se sms értesítés

Erről volt itt az oldalon egy cikk, hogy hogy működik ez a dual sim-es dolog ezeknél az iphonoknál. Nem teljesen szinkronban, nem nálad is ugyan ez a jelenség? Olvasd esetleg vissza az a cikket.

Jadeye:
Nem tudom Ti melyik szolgáltatónál vagytok, mi Telenor. Azt is gondoltuk, hogy ott van a bibi. Igazából nem jutunk előre, beszéltünk az Apple-el is (ott igazolták, hogy többen jelezték már ezt a problémát) és a Telenorral is, egymásra mutogatnak…

Hát valami szoftveres dolog lehet akkor a Telenor és az Apple között. Mi Telekomosok vagyunk és sajnos ugye az Apple szolgáltatásai hiánya miatt sem megyünk át másik szolgáltatóhoz.

Van egy olyan szokásom, hogy minden ios frissítés után -leginkább kíváncsiságból- lefuttatom egyszer az antutu-t, és az új sw 242000 pontot dobott ki a 8 Plus-omra, ami rekord. Eddig minden egyes frissítés után magasabb értéket dobott ki a progam, ami nem teljesen tiszta, hogy miért van, amikor elvileg “csak” hibajavítás és nem teljesítmény javítás történik.

Ez a mobil adat probléma nálam, és a környezetemben másnál is rendszeresen jelentkezik. Szintén Telenor a szolgáltató…

Egyik ismerősöm hasonló problémával küzdött, mint SETHI, van térerő, de nincs net, elmegy a térerő, és nem talál vissza, nem csörög ki, stb. Telekom-os, és kicserélte a sim kártyát egy újra. Ez kb. egy hete volt, azóta megszűntek ezek a hibák.

nekem egyszer volt olyan hibám, hogy nem tudtak hívni, és én sem tudtam telefonálni, de közben a mobilnetem gond nélkül működött. ez még valamikor 2010-ben volt, ráadásul akkor még iPhone 2G-ben volt ez az amúgy telenoros kártya. akkor azt nekem egy SIM-kártya csere oldotta meg. tehát én javasolnék egy SIM cserét.

Olvastam a cikket és segített is egy két tanács. Nem az egy modem a probléma, ezt áthidaltam azzal, hogy a céges fizikai simet átirányítottam a saját esimre. Így ha beszélek a sajáton és a cégesre hívás jön át tudom venni, vagy tartásba tudom rakni. A probléma az adatkapcsolat elvesztése. Se 4G se wifi, random előfordul. Ha látom, pl navigálás közben repülő ki/be és működik…de…sokszor nem is észlelem, hogy elérhetetlen vagyok mert van térerő, 4G. Ez pl olyan esetben fordul elő amikor feloldom a telefont, vagy egy 3G lefedettségű helyről átmegyek olyanra ahol 4G van, vagy csak netezés közben random megáll a technika. Valószínű, hogy ez a net eldobálás állhat az elérhetetlen vagyok probléma mögött mert a Telekomnál volten mennek a hívások. Remélem az Apple megoldja mert nem akarok megint két telefonnal mászkálni. Egyébként ha az egyik sim le van választva a hálózatról szépen megy minden

Akkor ezek szerint nem csak mi küszködünk ezzel. Már csak az a kérdés hogy a két fél, vagy valamelyik tud e a problémáról és dolgozik e az ügy megoldásán… mert hát nem egy 20e Ft-os készülékről beszélünk, feltéve hogy ha iPhone hibáról beszélünk. SIM kártya cserén mi is gondolkodtunk, de 1 évesek a kártyák és több előfizetésről is szó van, mindenhol kártya hiba lenne?!
Én első körben valami hardver kompatibilitási hibára gyanakodtam, mivel ha jól tudom ezekbe az új készülékekbe valami új modem került és mi van ha ez nem működik megfelelően a Telenor hálózatával?! Bízom benne, hogy tévedek és valamelyik szoftveres javítás megoldja a problémát, csak győzzük kivárni…
Viszont ez most örök tanulság lesz. Stabil, jól működő készüléket (jelen esetben iPhone8) soha többé nem cserélek le valami újra, ismeretlenre…

Tegnap egy másik fórumon egy sorstárs írt egy korrekt összefoglalót a tapasztalatairól. Ha mindkét sim 4G adat+hangon van akkor jön elő a probléma (nálam is így volt beállítva) ha viszont egyikről lekapcsoljuk a 4G-t attól még elérhető lesz a szám csak volte nem lesz, de így szerinte nem lesznek mobilnet eldobálások es elveszített hívások. Most ezt tesztelem úgy, hogy a fizikainál lekapcsoltam a 4G-t és az adatot is, az esimen úgyis sok net van így az emaileket megkapom, netezni tudok. Szerinte így stabil a működés