Millió dollárossá lépett elő az Apple bug bounty programja

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2019/08/16/millio-dollarossa-lepett-elo-az-apple-bug-bounty-programja/

Az Apple, mint a legtöbb nagy technológiai cég, már 2016 óta vezet a fehérkalapos hackereket célzó bug bounty programot, amelynek lényege, hogy a biztonsági szakemberek a cég szoftvereiben talált hibák felelősségteljes feltárásáért kapnak díjakat. A hivatalosan múlt csütörtökön a Black Hat információbiztonsági konferencián bejelentett változások alapján az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az iOS…

A Google által talált hack-ről semmi cikk?:frowning:

amit az Apple már javított februárban az iOS 12.1.4-ben, 6 nappal azután, hogy a Google jelezte ezt feléjük?

Igen, arról. Elég nagy hír, csodálkozom, hogy ezt nem gondoltátok elég fontosnak megemlíteni, minden nagyobb oldal lehozta. Az hogy az Apple már javította, nem jelenti azt hogy nem kell róla beszélni, ugyanis az Apple februárban nekünk erről nem mondott semmit, ti sem, a változásjegyzékben a leírás semmit nem mond az átlag embernek, abból nem fogja megérteni, hogy az elmúlt években hackerek hozzá férhettek mindenhez a telefonján…

sehol nem írtam olyat, hogy nem gondolnánk elég fontosnak, de egy sokadik, ugyanazokat a semmitmondó cikkeket ismétlő írásnak szokás szerint nem látjuk értelmét, egy hosszabb, technikai szintű, az adott exploitok működését is vázoló írás pedig nem két perc.

ha viszont belegondolsz, valójában nem oszt, nem szoroz, mikor jelenik meg nálunk erről cikk, nem kell szenzációhajhász módon, kattintásokért elkapkodni, hiszen a hibát az Apple februárban javította, utólag meg már senki nem tud tenni semmit az ellen, ha esetleg bármi hacker hozzáfért volna az adataihoz, mert óvatlanul ellátogatott egy olyan weboldalra, ami ezeket az exploitokat kihasználta.

1 kedvelés

Én nem láttam volna semmitmondó cikknek ha írtok erről, a sokadik hogyan kapcsoljuk be ezt vagy azt cikk mellet simán elfért volna, leginkább az ilyen cikkekért látogatom az oldalt, mert általában részletesebben írtok a témákról mint a hír oldalak amiknek nem ez a profilja.
De ja, végül is ha nem tudunk már tenni valami ellen akkor jobb ha nem is tudunk róla… meg se történt…

akkor ismét:

egy hosszabb, technikai szintű, az adott exploitok működését is vázoló írás pedig nem két perc.

vagyis türelem cikket terem, ugyanis továbbra sem látjuk értelmét gyorsan, felületesen leírni ugyanazt a pár, semmitmondó bekezdést, amivel gyorsan meg lehetett lovagolni a hír keltette kattintásrohamot. az viszont változatlanul hosszabb idő, hogy egy rendes cikk keletkezzen belőle.

Talán irhattad volna azt is elsőre, hogy lesz majd róla cikk, de majd később mert ez ennyi meg annyi idő… és nem kapásból visszakérdezni mire gondoltam, mikor tudod mire gondoltam:)

Basszus, egyelőre ők üzemeltetik ezt az oldalt, ne kérd már számon őket, hogy mikor mit és mit nem írnak meg… ha akarnak, majd írnak róla vagy nem. Olvasni se kötelező őket…

1 kedvelés

:smiley: már csak ez kellett ide, ügyes vagy.