Ősszel az új iPhone modellek mellett két új Apple Watch és újratervezett iPad Air is érkezik

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2020/09/01/osszel-az-uj-iphone-modellek-mellett-ket-uj-apple-watch-es-ujratervezett-ipad-air-is-erkezik/

A Bloomberg megerősítette a várhatóan ősszel megjelenő újdonságokat. Az iPhone 12 modellek mellett az Apple új designnal készül az élvonalbeli iPad Airrel. Ezen kívül két hardverfrissítés is érkezik az Apple Watch frontvonalon. Érkezik a Series 5 utódja, az Apple Watch Series 6, és egyfajta “Apple Watch SE”-ként a Series 3 utódja is, amely a piac…

Azt már tudni hányadikán lesz az Apple esemény?

nem.

Watch “se” csak kijelzőben fog eltérni ? Ha igen akkor az jó vásár lehet

Én nagyon örülnék ha hamar lenne, mert most a BackToSchool akcióban iPad Airt vettem volna, de elhalasztom az utolsó percig, hátha meglesz az új Air! :wink:

Mindegyiket várom, a Watch kivételével. Egy aktivitásmérő eszközben luxus, hogy napi 2 órát ki kell hagyni a töltés miatt. Egy-két hetes töltéssel is vannak a piacon eszközök, nem igaz, hogy pont a világ legértékesebb techcége ne tudna hatékonyabb energiamenedzsmentet létrehozni.

Megjegyzem, hogy kicsit bántja a szemem a “gyorsabb teljesítmény” szófordulat. Ez ugyanolyan baki, mint az “olcsó ár”. Helyesebb megfogalmazás lenne a “magasabb teljesítmény” vagy a “gyorsabb működés”.

Látszik, hogy nem használsz Watch-ot. Miért kellene 2 órán keresztül tölteni?

Na igen a pont nálad és ugye nem csak egy aktivitásmérőről beszélünk hanem sokkal többről, én spec. a telót már alig kell elővegyem a zsebemből az óra mellett. De mi akik használjuk tudjuk ezt! :grinning:

Tényleg nem használok, de nemcsak AW-t, mást se hordok a csuklómon. Akkor mennyi időre kell naponta levenni töltés miatt? Az Apple szerint 90 perc kell 0-ról 80%-ig, és 2,5 óra 0-ról 100%-ig. De nem is az a lényeg, hogy hány perc, hanem hogy naponta-kétnaponta. Véletlenül belefutottam egy H…i márkájú okosvekkerbe az egyik elektronikai kereskedés oldalán, egy teljes töltéssel 7-10 nap üzemidő, de 5 perc alatt fel lehet annyira tölteni, hogy 1 egész napot kibírjon. Az aktivitás-, pulzus- és véroxigénszint mérésen kívül van még pár hasznos funkciója, de nem akar ennél többnek látszani, viszont egy AW S5-nek csak a negyedébe kerül. Nyilván mindenki másra használja a csuklóvédőjét, van, aki csak ékszernek, kiegészítőnek hordja, ahhoz meg a magasabb ár passzol. Én nem ez a típus vagyok, és nem is az, aki egy Nokia 3210-esénél alig valamivel nagyobb kijelzőt akar tapogatni, amikor nálam van az 5x akkora méretű telefon. Szóval nálam ezért nem játszanak ezek a bizsuk, de nem beszélek le róluk senkit, ha nektek ez a zéró innovációs cucc megéri, vegyétek nyugodtan.

Ha használnád őket tudhatnád mennyivel többre képes az AW mint az említett H…i és mivel szinte sosem kell 0-ról tölteni így egy gyors tussolás elég lehet neki akár a teljes töltöttséghez. Ha végre kihasználná a sok fejlesztő ami egy AW-ban lehetséges akkor bizony nem veszegetné elő senki alap dolgokhoz a telót mert jóformán nem is lenne szükség másra hiszen reggel a házat és mindent bezárhatna róla a tulaj, az autóban lévő riasztó és indításgátlót is arról tudná deaktiválni, majd ugye a telefonálás már az autó kihangosítójáról megy ezért ahhoz sem kell elővenni a nagy vasat és lehetne még sorolni mi mindenre tudná használni mindenki ha fejlesztenének rá ésszerűen. Ellenben a többi okos gyártó képtelen egy platformban megegyezni, hiszen a samu óra tizen-t futtat, a másik meg android wear-t és még ki tudja miket találtak ki okos órákra a gyártóik és arra meg még kevesebb a használható app.

1 kedvelés

Mégis sokan panaszkodnak, hogy nem bírja nekik az egész napot a Watch. Akkor hogy is van ez? Azt se tudom, hogy van-e értelme egy óra méretű eszközön appokat futtatni. Az Apple egyértelműen ebbe az irányba ment el: iPhone = telefonálni tudó iPod Touch, iPad = nagy iPhone, Apple Watch = mini iPhone. De vajon tényleg ez a jó irány? Most a legutóbbi watchOS frissítéssel is kiderült, hogy annyira bonyolult operációs rendszer van rajta, hogy az S3-on nem is tudták elég alaposan letesztelni, így most mindenkinek random újraindulgat. Szerintem ez az erőltetett mindentudás felel a fogyasztás legnagyobb részéért.

Ez nem altalanositas?

Itt, Apple Watch tulajok probaljuk meggyozni az embereket (akik panaszkodnak, hogy keves ideig birja, noha nincs oraja), hogy siman kibir 1 sott, sokszor 2 napot is az ora teljesen normalis hasznalat mellett (kb. 55% szokott benne nekem maradni, ugy, hogy nekem S4 LTE verzio van, mar 2 eves). Ugyonakkor, itt van 2 db S3 is, amelybol az egyik a betakat is vegigtolta es nem indul ujra.

1 kedvelés

Nem a mindentudás miatt kell nekem pl a watch, sőt én nem navigálnék a telón csak ha hirtelen kell nagyon sietősen és lusta vagyok beállítani az autóét, akkor tolom az iphone+watch kombóval a saját navijukkal, itt jegyzem meg ez az új v mégsem, google maps az órán fejlődhet még sokat a saját apple térképek megoldáshoz képest. Persze lehet vmit rosszul állítottam be és az baj.
Szóval nekem a watch mint kiegészítő kényelmi eszköz szerepel az agyamban. Másik topicban írtam is, hogy pl a klíma és a tv távvezérlőjének kiegészítéseként az órán is lehetne állítani pár alap dolgot az nekem jó lenne, mert itthon elhelyezkedem kényelmesen a sarokgarnin és tuti hogy valamelyik v mindkettő távvez. a szoba másik felében hever a teló társaságában, ergo az órával ha lehetne már ne mis kellene felállnom és elbaktatnom értük. Az autó riasztó vezérlése is nekem kézenfekvő lenne róla, stb sok kényelmi funkicóval lehetne felvértezni még, hogy sokoldalúbb társ lehessen. De a fejlesztők akik csinálják az appokat vmiért erre nem gondolnak, lehet én vagyok csak így beállítva, nem hinném.
Ja én is S4 LTE -t használok és esténként simán teszem a töltőre 50-70% -kal is.

Eleve nem merül le 80%-ot. Nekem sose teszi szerintem 60% alá nem szokott merülni pedig használom rendesen. Reggeli és esti tisztálkodás alatt szokott töltőn lenni amikor amúgy sincs rajtam.