Repedések és csíkok jelenhetnek meg az M1-es MacBook modellek kijelzőjén a normál használat során

Szerencsétlen :smiley: :smiley:

1 kedvelés

Hát öööö… fú, ha ez igaz, az elég gáz. Az Apple szerintem eddigi legnagyobb előnye az a normális support volt, de ha már ez se lesz… az nagy gáz.
Nekem szerencsére nem volt még ilyen bajom az M1-esemmel, mint ami a cikkben szerepel, de most gyorsan megnézem. :slight_smile: Nem, semmi. Viszont, akkor kapva kapnék az alkalmon és leírnám, hogy mi az ami viszont valóban zavar:

  1. Ha felnyitom a fedelét rögtön beindul. Ez mondjuk végül is nem nagy baj, csak szokatlan számomra, mert winfosos gépekhez vagyok szokva.
  2. Bekapcsolásnál zenél és nem tudom hol lehet kikapcsolni, ha egyáltalán ki lehet. Na ez már viszont zavar.
  3. Szintén bekapcsolásnál nem fogadja el a biometrikus azonosítást (ujjlenyomat), minden alkalommal be kell írni a kódot, ami viszont még jobban zavar. Pedig minden lehetséges opciót bepöttyöztem a biometrikus azonosítás beállításainál és mégis ezt műveli. Bár, ha belegondolok az iPhone is kér kódot, ha kikapcsolom, vagy újra indítom, lehet ez is hasonló logika alapján megy, csak hát nem kéne, mivel ez nem egy telefon, hanem egy laptop.
  4. Még rosszabb, hogy amikor fenti eset történik, a billentyűzet világítás sem működik addig, míg nem azonosít. Tehát ha sötét van, akkor világító billentyűk nélkül kell bepötyögnöm a jelszót és ezt sem találtam hol lehetne megoldani, ha lehet egyáltalán.
  5. Hiába állítom be a kijelző fényerejét, újraindításnál, vagy ha kikapcsolom majd újra bekapcsolom, mindig lejjebb veszi magától. Ez ellen se tudtam eddig mit tenni, pedig ez is nagyon zavar.
  6. Telepítettem a Vibert amit én nagyon sokat használok. Érdekesség, hogy az AppStore-ban nem volt fellelhető Macbook-hoz való verzió, a Viber saját weboldaláról kellett leszednem. Namost leszedtem azt a verziót, ami a Macbook-hoz való és királyul megy is, viszont amikor telepítettem, szólt, hogy kell neki hozzá a Rosetta. Na ezt nem értem miért, ha egyszer nem a Windows-hoz való verziót telepítettem? És igen, újraindításnál eléggé nehézkesen indul is be elsőre.
  7. Némelyik alkalmazás ha az ablakának baloldalán a kis piros X-el bezárom, valójában akkor sem záródik be, ott marad taszkban. Na ez is qrvára zavar.
  8. Csatlakozókat illetően, egyik pendrive-om sem megy bele. Ok, venni kell hozzá egy fordítót, vagy elosztót, de ez így akkor is gáz, mert itt van ez a nagyon jó kis gép, ami szép vékony és nagyon klasszul hordható, ámde mégsem, mert ilyen-olyan kiegészítőket kell még mellé cipelni.
  9. Volt egy olyan gondom is, hogy mikor lehajtottam a fedelét és alvásba helyeztem, felnyitáskor, (ébresztéskor) nem kérte a kódot, csak egy idő után, de erre már rájöttem hol és hogyan oldhatom meg, szóval ez a gond megszűnt, most már rendesen azonnal kéri a kódot, vagy az ujjlenyomatot, ha újra ébresztem mindig. Csak azt nem értem, hogy ez miért nem így lett beállítva már alapból?
  10. Nem adnak hozzá alapból semmilyen tokot. Ha valami ilyesmi kell valakinek, akkor van potom 79 (!!) ezerért bőrtok (a Brando bőrkabátom olcsóbb volt anno), vagy van valami műanyag is 24 ezer körül. Ráadásul egyiken sincs cipzár, ezért nem teljes a védelem mondjuk a portól. Szóval javasolt felmenni az ebay-re, hogy ott nézzen szét az ember valami sokkal olcsóbb és sokkal használhatóbb érdekében.
  11. A gyorsasága, amit olyan sokan dicsőítenek, hát ez nekem csalódás volt. A rendszer betöltődés gyorsasága elmarad pl. az Asus Zephyrus-omtól, amiben még csak nem is a legerősebb AMD Ryzen 9 proci dohog, hanem az eggyel kisebb Ryzen 7. És mégis, több mp.-el hamarabb töltődik be a Winfos, mint az OS. Ha még azt is hozzávesszük, hogy az OS indításánál kódot kell beírni, míg a Zephyruson elég ha az ujjamat a bekapcsoláskor kicsit tovább rajtahagyom a bekapcsoló gombon és már azonosít is, akkor meg még nagyobb a különbség. A programok is kb. ugyanolyan gyorsasággal töltődnek, sőt, sok esetben a Zephyrus a gyorsabb. És mindezt úgy, hogy egyik sincs töltőkábelen, mert ugye ki van hangsúlyozva, hogy az M1 teljesítménye ilyenkor sem romlik semmit, míg az AMD Ryzen pár százalékkal gyengébben muzsikál ilyenkor. És még így is gyorsabb.
  12. Játékok felejtősek a Macbook-nál, mivel ebben aztán valóban harmat gyenge. Rengeteg komolyabb játék nem is érhető el OS-re, mivel értelme sem volna esélyesen. Van pár gyerekeknek való vacak, meg néhány böngészőn működő játék, de ezek nekem egyike sem nagyon jön be. Próbáltam megkedvelni pl. a LOL-t, de sajnos sikertelenül.
    Összefoglalva, ami jó az M1-es Macbook-okban az a hosszú aksi idő, a szép kijelző - mert az valóban szebb a másik két laptopomtól - és persze a vékonysága, aminek viszont a cikkből úgy tűnik megvan a hátránya is sajnos. Szóval összegezve munka gépnek egészen jó, de egyébként semmi extra.

letiltása: sudo nvram AutoBoot=%00
engedélyezése: sudo nvram AutoBoot=%03

azért kéri, amiért az iPhone is: biztonsági funkció, tehát nem lehet használni addig, ameddig nem azonosítod magad a jelszóval.

ez szerintem a FileVault jelszó lesz, mert azt kérheti csak azelőtt, hogy a tényleges rendszer bebootolna.

ez “A fényerő automatikus beállítása” opció.

mert M1-es Mac-et használsz, és gondolom a Viber pedig nem frissült még az M1-es processzorhoz, és így az inteles kódot fordítgatja a gép futás közben ARM-re. semmi köze nincs a Windows-hoz, a Rosetta sosem tette lehetővé Windows-os alkalmazások futtatását.

az meg, hogy a Vibert a saját oldaláról kellett leszedned: egy rakás alkalmazás nem érhető el a Mac App Store-ban, nem kötelező ott megjelenniük ugyanis. a fejlesztő döntése, hogy beteszi-e a Mac App Store-ba (és azzal elfogadja az Apple különböző feltételeit is), vagy sem.

a piros X a Mac-en nem szokta bezárni a teljes alkalmazást, csak az ablakát. ez nem Windows.

Ha a vörös színű Bezárás gombra kattint az alkalmazás ablakának bal felső sarkában, az ablak bezárul, de az alkalmazás nyitva marad.

amint bármi kiegészítődet lecseréled USB-C-sre, onnantól bele tudod dugni. ez korábban sem volt másként, például a FireWire-nál is volt ilyen, vagy ott voltak a DVI különböző típusai, és még egy rakás másik csatlakozótípus. minden nagyobb csatlakozóváltásnál ez van.

mert az alap beállítás kényelmi okokból van talán 5 percre állítva, hogy ne problémázzon azon a vásárló, hogy milyen sokszor kell ujjazni a Touch ID-t, vagy írni a jelszót, pedig épp csak hogy lecsukta a gépet.

soha nem adtak. egy rakás tok elérhető rögtön az Apple online boltjában is, és nem kötelező az általad emlegetett, drágább darabokat megvenni.

de mégis minek kapcsolgatod ki? lecsukod, alszik, alig fogyaszt energiát, és amikor felnyitod, azonnal felébred, és már ujjazhatod is a Touch ID-t. teljesen feleslegesen kapcsolgatod ki. újraindítani is viszonylag ritkán kell. ez nem Windows.

egyébként meg a Windows masszívan trükközik a ki-bekapcsolással, és egy csomó dolgot olyankor a lemezről tölt vissza, mert a Fast Start egyfajta hibernálás, nem tényleges kikapcsolás. a tényleges újraindítás már ott is lassabb lehet (főleg ha kitalálja, hogy ő most frissítéseket telepít, amit meg ne szakíts, mert akkor ki tudja, mi lesz).

nem értem, miből gondolod, hogy azért nincs, mert értelme sem lenne. azért nincs, mert a fejlesztői X okból úgy döntöttek, hogy nem adják ki rá. de ha ennyire életbevágó bármi PC-s játék, akkor eleve nem értem, miért venne bárki is Mac-et.

1 kedvelés

Hasznos volt amit írtál, egy-két dolog megoldódott.
Viszont, lehet nem írtam le elég világosan pár dolgot, mert azt hittem magától értetődő, de igazad van, miért lenne az. Tehát;

  1. Egen, sejtettem, hogy “biztonsági okokból” nem fogad el csak kódot indításnál, ahogyan az iPhone is - ahogyan meg is írtam -, csak hát ez nem iPhone és megírtam azt is, hogy ez többek között ezért is h.ülyeség. És persze, hogy az Almán kívül egy gyártó sem alkalmazza. Az összes ASUS gépemen ujjlenyomattal lehet indítani a rendszert, kivéve annál, amelyiken nincs ilyen funkció. Tehát továbbra is tartom, hogy ez ö.körség, hiszen ha már ujjlenyomattal lehet fizetgetni is, akkor mi a f.ütyinek kellene külön kóddal indítani magát a gépet? Full ostobaság, de OK, fogadjuk el, hogy az Alma sok h.ülyesége mellett ez az egyik.
  2. A kijelző fényerejét úgy veszi lejjebb a rendszer, hogy az automatikus fényerő kis pipája ki van véve. Vagyis kézire van állítva. Ez volt a legelső amit megtettem. És ennek ellenére mégis mindig lejjebb veszi a fényerejét! Ja! És nem csak akkor, ha már merül, hanem folyton.
  3. “ez szerintem a FileVault jelszó lesz, mert azt kérheti csak azelőtt, hogy a tényleges rendszer bebootolna.” Ozt akkor most mi van? Tök mindegy miért csinálja, folyton ezt csinálja és ez így eléggé gáz.
  4. Tehát ha valaki nem fejleszt kifejezetten az M1-re, akkor azt megcumizták a felhasználók. Értem. Szokásos hozzáállás.
  5. Ha a kis piros X-re nem záródik be a program - mert ez nem winfos -, akkor mi a sz.arnak oda a kis piros X??? Ha valamit szeretnék bezárni, annak oka van. Gondolom ez másnál is így működik, kivéve talán az Apple fejekben.
  6. Egen, vegyek új cuccokat, hogy pendrive-olni tudjak, meg vegyek egyebeket is, csak hogy tudjam használni az Alma gépét. Szokásos logika. Persze megértem én, hogy ha szupervékony gépet akarnak annak ára van, de azért akkor is…
  7. Értem. Tehát ha elindítod a rendszert, ott lesz.arják a kényelmet és írd be mindig a jelszavadat kivilágítatlan billentyűzet mellett, mert hú de biztonságosnak kell lennie, viszont ha lecsukod és újra nyitod, ott akkor kényelem van, a biztonságot lesz.arják. :smiley: No comment.
  8. Eddig akárhány laptopot vettem, annál adtak tokot. Vagy eleve volt a dobozában, vagy az üzlet adott egyet ajándékba, csak úgy. Persze nyilván Almáéknál ez is másképp van. Ott vegyél hozzá külön, vagy tűrd, hogy poros lesz, vagy eltörik, vagy bármi.
    Az Apple online boltjában csak ráhúzható kotonosak vannak pofátlan árakban, vagy az a kétféle amit írtam, sokért. Bementem a Mediamarktba és vettem egy akármilyen 3000 Ft-ért. Köszi Apple!
  9. Mit törődsz Te azzal, hogy miért kapcsolom ki? Nem ez számít, hanem az, hogy kikapcsolom és olyankor rendszeresen csinálja a “mókáit”, kéri a kódot, meg lejjebb veszi a fényerőt és hasonlóak, míg a többi nem, ráadásul gyorsabban is indulnak. Ennyi a lényeg.
  10. Én meg azt nem értem hogy miért nem számol ezzel is az Apple? A PC felhasználók 74%-a játékokat is használ. Ideje lenne ezt elfogadni.

a Touch ID így működik, lényegtelen, hogy milyen eszközben van benne. biztonsági okokból működik így. ha nem érted, az nem baj, de attól, hogy más gyártóknál ez másképp működik, az Apple-nél nem fog, mert szándékosan nem így van tervezve, biztonsági okokból. ha ez neked nem felel meg, akkor ez van, attól ez nem fog megváltozni.

nem tudom, miért veszi lejjebb a fényerőt, ha azt letiltottad. vegyél fel róla hibajegyet, mert a jelek szerint ez akkor egy hiba.

azért csinálja, mert fel kell oldja a lemez titkosítását. ez meg csak úgy megy, hogy beírod a jelszót. ha nem érted, hogyan működik a FileVault titkosítás, és mit eredményez, és ha ez számodra kényelmetlenséget okoz, akkor kapcsold ki a titkosítást. a bejelentkezésnél a jelszót ettől függetlenül ugyanúgy be kell majd írni.

nem értem, mi ebben a meglepő. amikor korábban a PowerPC-ről váltott az Apple az Intel architektúrára, pontosan ugyanez volt. ez egyszerűen technikailag így működik. az meg a fejlesztőknek kellene érdeke legyen, hogy frissítsék az alkalmazásaikat, pláne hogy az M1-re átalakítást szándékosan megkönnyítette az Apple a váltást elősegítendő.

az ablak bezárására. maga az alkalmazás nyugodtan futhat tovább, és végezheti a dolgát, például letöltheti az új leveleidet, de ha útban van az ablaka, akkor azt bezárhatod, ne legyen útban, vagy szembetűnően. ez szerintem azóta így van, hogy létezik Mac, tehát nem értem, mi ebben a meglepő, ha egyszer mindig is így volt.

egyetlen darab USB-A – USB-C adapter kell, és azzal az igényeid 98%-át biztosan lefeded, pendrive-ok esetén meg 100%-ban. de ezt előre tudtad, amikor megvetted a gépet, hiszen mind a leírásában, mind a képeken világosan látszik, hogy kizárólag USB-C van rajta, meg egy jack aljzat. és mint írtam, korábban is pontosan ugyanilyen adapterezésre volt szükség más csatlakozók leváltásakor, még a PC-k esetében is.

én nem írtam semmi ilyesmit.

és akkor mi van? az Apple gépei mellé nem jár tok, és ezt is előre tudtad a vásárlás előtt, hiszen a termékleírás végén ott van, hogy mi van a dobozban, tehát tudhattad, hogy nem jár mellé tok.

és? kötelező talán megvenni? nem. nem tetszik, drága, ocsmány, akármi? akkor nem veszed meg. nem értem a problémát.

engem aztán totál hidegen hagy, hogy ki és mit csinál a készülékével. felőlem úgy kapcsolgatod ki meg be, ahogyan akarod. de ha nem érted, hogy hogyan működik a rendszer, és miért csinálja azt, amit, attól azok nem lesznek “mókák”. ha kényszeresen kikapcsolgatod, azzal kizárólag saját magadnak nehezíted meg a használatát, és futsz bele rendszeresen ezekbe az általad “mókáknak” nevezett helyzetekbe. ha nem akarsz ezekkel kínlódni, akkor ne kapcsolgasd ki kényszeresen. ha meg kikapcsolgatod, akkor egyszerűen értsd meg, miért működik úgy, ahogy.

mégis mi köze ehhez az Apple-nek? az ő feladatuk lenne talán a játékgyártók helyett lefejleszteni a saját platformjukra az adott játékokat? nem. ez a játékgyártók feladata, reklamálni is náluk tudsz. az Apple a hardvert adja és az operációs rendszert. a játékgyártók meg a játékokat. ha ők X okból nem adják ki Mac-re, az teljes mértékben rajtuk múlik.

  1. Nem “más gyártóknál” működik így, hanem az Apple-en kívül az összes gyártónál! Elég nagy különbség. (Kb. a mindenki h.ülye, egyedül te vagy a villamos effektus.)
  2. Hiba??? Nem mondod. :smiley:
  3. Nincs titkosítva a lemez. Akkor most ez is “hiba”?? :smiley:
  4. A Viber-t nagyjából majdnem mindenki használja Európában, de az USA-ban is népes a tábora. Tök jól megy neki így is. Miért érdekelné ez a dolog amit egyedül az Apple okozott saját magának és az Apple cuccok közül is kizárólag a macbook-okat érinti? Kb. nulla érdeke fűződik ahhoz, hogy azonnal ezzel kezdjen küzdeni csak emiatt.
  5. “az ablak bezárására. maga az alkalmazás nyugodtan futhat tovább” De MINEK??? Pl. a Viber nem tölt leveleket. Ha meg meg akarom nézni mi jött a macbook-on, mert a telefonom úgyis jelez, akkor elindítom újra. Stb.
    Az a meglepő, hogy teljesen felesleges. Ha nem akarok bezárni egy alkalmazást, akkor azt leteszem taszkba, ozt ennyi. Ezt meg lehet csinálni az OS-el is. Nem kell annak teljesen feleslegesen fárasztva a rendszert futnia a háttérben, miután be akartam zárni.
  6. Tök mindegy mi kell. KELL. Egy olyan dolog, ami nincs alapból a dobozában. És ez az aggasztó, hogy ilyen a hozzáállásuk, majdnem mindenhez, így a csatlakozó felületekhez is.
  7. Dehogynem. Azt írtad, hogy a rendszer indításánál biztonsági okokból kéri mindig a kódot, vagyis a kényelem másodlagos, sőt, inkább harmadlagos. Amikor viszont lecsukod a tetejét, hogy alvóba menjen, akkor a kényelem az első, mert nem zár le azonnal, csak 5 perc múlva, kivéve, ha állítasz ezen a biztonságban. Egyértelmű tehát, hogy az egyik alkalommal a biztonság az első a kényelem előtt, míg a másik alkalom esetében ezt valami miatt pont fordítva gondolták. :smiley:
  8. Az van, hogy megint egyedül az Apple nem ad valamit, ami pedig elvárható lenne ennyi pénzért és bőven bele is férne.
    Nem tudtam előre. Az ASUS-nál sincs a termékleírsában tok, mégis mindig kap hozzá a júzer. Alap.
  9. Ha nem érted a problémát, akkor, hogy egy idézettel éljek; “a hiba nem a készülékedben van”. :smiley: Adva van egy nagyon menő gyártó, egy szuperdrága cucca, aminek esetében még plusz le akarják húzni a júzereket különböző dolgokkal, pl. a tok árával is. Egyébként egyszer vettem az iPhone 12-hez egy gyári tokot. Hát borzalmas volt. Azon túl, hogy eltúlzott volt az ára, csúnya volt, rossz volt a fogása, viszont a zsebkendőm a zsebemben folyton hozzátapadt és így mindig kihúztam a telefonommal együtt azt is, plusz baromi vastag és ormótlan volt. Sürgősséggel szabadultam meg tőle. Nagyjából itt is hasonló lehet a helyzet. Szuper ilyen-olyan-amolyan cucc hiper áron, ami szín tiszta lehúzás, ami meg nem méltó egy ekkora és ilyen gazdag gyártóhoz. Ennyike.
  10. Nah, áruld el akkor, hogy “miért működik úgy ahogy”? :smiley:
  11. Öööö, nem. Az Apple feladata az lenne, hogy megfelelő platformot biztosítson a játékokhoz, ám ezt nem teszi, mivel a hardvere bizonyos játékok futtatásához egyszerűen nem elégségesek (=sz.arok). Egyfelől mert gondolom nincs benne plusz pénz számára, másfelől meg azért, mert szimplán csak ezt is lesz.arja, mint oly sok mást is. Viszont ezért azzal “fizet”, hogy a PC felhasználók 90%-a Winfost használ és Winfosos gépet. Ha ezen Apple szeretne túllépni, az csak úgy lenne lehetséges, hogy komolyan veszi magát, meg azt az erős többséget, akik játszanak is a PC-vel. Persze nyilván ezt is lesz.arja, mert így is tele van lóvéval, így is döngetheti a mellét és fizethet csilliárdokat a befektetőknek és a vezetőknek… ideig-óráig.

nekem erre már nincs több türelmem. egy rakás dolgot előre tudtál, mégis megvetted az adott gépet. ha nem vagy elégedett vele, akkor add el. én ezt itt elengedtem.

pedig szerintem teljesen egyértelműen ott van a termékoldalon, hogy mi van a dobozban:

Nem meglepő. :smiley:
Valszeg az lesz, hogy mielőtt lejár a 14 nap visszaviszem.

Akkor újra leírom, hogy ASUS-nál is van ahol nincs ilyen a dobozban, de mégis kapok hozzá külön. Csak úgy. Meg volt egyébként, hogy egeret is kaptam hozzá ajándékba, vagy USB billentyűzetet külön. Macbook-hoz mit kapsz ajándékba? Várj tudom! Egy rakás problémát. :smiley: :smiley:

és? ez nem az Asus. nem értem, miért hiszed azt, hogy mert egy gyártónál ez van, attól egy másiknál is az lesz. de akkor ha ez ilyen elképesztően fontos szempont, hogy ekkora problémát kerítesz belőle, akkor vegyél Asus-t.

egy fenét van az “csak úgy”. be van építve az árba. csak azt hiszed, hogy ingyen van.

eleve miért vetted meg akkor ezt a gépet, ha egyszer ezek alapján számodra eleve nem is megfelelő? nem láttad előre ezeket a dolgokat? nem tájékozódtál megfelelően? vagy miért nem tetted fel itt kérdésként ezeket, mielőtt megvetted, hogy egyáltalán érdemes lenne-e megvenned ilyen elvárások mellett? bárki megválaszolta volna neked, hogy a jelek szerint nem érdemes. vagy nem értem.

Hasonlóan nagy gyártó, vagy talán még nagyobb. Mégsem ad soha semmit a júzereknek, viszont Campus 2-ket építget magának jó sok pénzért, hogy döngethesse a mellét, mivel másra nem jó. Míg a többi gyártó rendszerint igen. ASUS a laptopokhoz szokott adni ezt-azt ajándékba, van, hogy egyszerre több dolgot is. Samsung a csúcsmobiljaihoz előrendelésnél ad dolgokat, legutóbb pl. SmartTag-ot és Buds Live-ot is kaptunk a legújabb S21 sorozathoz. Huawei tokot szokott adni, bár nem mindig, ez hektikus, stb. Majdhogynem egyedül az Apple nem ad soha semmit ajándékba a felhasználóinak, sőt, megpróbálja megcsapolni a pénztárcájukat ilyen-olyan a működéshez szükséges kellékekkel még jobban.
És nem, nincs “beépítve” az árba, hiszen az előrendelt Samsung csúcsmobilok pl. kifejezetten olcsóbbak a hozzájuk járó ajándékok ellenére, mint azok, melyeket már nem előrendelésben vásárolnak. Egyszerűen csak megéri nekik, meg a forgalmazóknak. Látják a vevők, hogy megbecsülik őket. Apró figyelmesség, melyet Apple-tól sosem kapni.

és te ezt mégis honnan tudod, hogy másra nem jó?

szerintem ezt itt én elengedem. ha kizárólag azért vásárolsz meg valamit, mert szerinted X vagy Y dolog ajándékba jár mellé, akkor tökéletesen működött a marketing az adott gyártó részéről. ezzel semmi gond nincs, meg azzal sem, hogy azt hiszed, ez nincs belekalkulálva az árba. ha neked ez a szempont a vásárlásnál, akkor hajrá, vedd azt, amihez ezek járnak. továbbra sem értem viszont akkor, hogy miért vetted meg ezt a gépet, ha egyszer ilyen világosan tudod, hogy milyen elvárásaid vannak, amik alapján már egyértelműnek tűnik az is, hogy neked ez akkor nem megfelelő gép, mert ez nem tudja, azt nem tudja, és nem kapsz mellé “ajándékba” ezt meg azt, és hogy mindez miért ér meglepetésként.

Campus 2-t eddig még kizárólag új termékek bemutatására, meg “múzeumként” használták, szintén jó pénzért, hogy megmutogassák a kíváncsiskodóknak, hogy hol “lakik az Apple” és hol dolgoznak a “nagyok”. Meg persze a “környzetvédelemre” is adnak némi pletykát, hogy napelemes, meg így meg úgy működik és milyen szép és zöld, parkos. De ennyi, semmi másra nem jó. Legalábbis semmi nincs benne, ami a felhasználóinak úgymond használna. Továbbra sincs az Apple-nek saját gyártósora, saját laborja, még saját csomagoló üzeme sincsen. Mert ugye a gyártást azt az LG meg a Samsung végzi jópénzért, míg a Foxconn meg összeszerel és még a csomagolást is Kanadában végzik, de persze csak azért, hogy trükkösen elkerülje a büntetővámot, hogy Kínában gyártat.
Azért vettem meg, hogy kipróbáljam. Mindenki áradozott róla, meg hogy milyen gyors és úgy egyáltalán egy nagy “húde”. Csalódás volt. Nem tudtam előre mi lesz. Nem vagyok jövőbelátó. És az Apple is változhat. Mellesleg itt lenne az ideje. :slight_smile:

Komolyan ma vasárnap lévén, bemegyek egy templomba és gyújtok mán egy gyertyát az öregnek, hátha végre meghallgat és tesz már valamit a kerítéssel, mert nagy a baj.

Huh, kicsit fájdalmas volt ebbe a folyamba beleolvasni, de hétfő este ez legyen az én gondom. :slight_smile:

@Kukori amiket írtál, abban nagy részt - tök őszinte leszek: igazad van. Vannak, akiknek ezek a dolgok tetszenek (vagy legalábbis egy részük), és vannak akiknek nem, de együtt élnek velük. Ha te úgy érzed, hogy az Apple rendszer ezekkel együtt nem ad annyi pluszt mondjuk egy mezei windows-os laptophoz képest, amit az árért cserébe vártál volna, akkor őszintén azt tudom tanácsolni, hogy vidd vissza a próbaidőn belül.

Most elkezdhetném sorolni, hogy szerintem mik az előnyei, amiért én például mégis örömmel használom a MacBook Pro-mat. De ilyesmiket szerintem sok helyen lehet hallani (pl. a jó kijelző, a legjobb touchpad, mérethez képest jó hangrendszer, vékony, környezetbarát is, iPad-del jól működik együtt… stb). Sőt, elkezdhetném azt is sorolni, hogy milyen tök idegesítő hülyeségek vannak a Mac OS-ben, amik ellenére mégis használom (pl. ha egy mezei görgős egérrel elkezded használni, de közben a touchpad-et is használnád, akkor rá fogsz jönni, hogy képtelen az OS kétféle görgetési irány beállítást kezelni). Ez van. Valaminek oka van, valaminek igazából nincs. Valakinek ez így jó ahogy van (vagy talál megoldást a zavaróbb problémákra), valakinek meg nem jó. Szerintem senki nem lesz se jobb, se rosszabb ember, akármelyik csoportba tartozik. Szabad világ van, szabad piac, választani szabad.

Igen. Ha úgy akarsz eltüntetni egy ablakot, hogy fusson tovább a háttérben, akkor 90%-ban arra való lenne a sárga gomb, ami leteszi a dokkra. A piros x a legtöbb esetben egyszerűen szerintem is logikátlanul működik. Zavarni speciel azért nem zavar, mert már ráállt a kezem az alma-q meg az alma-w kombókra. Ablakot meg úgyis a három ujj felfelé pöccel váltok. A görgőirányt szinte mindig elcseszem, de arra hamar átáll az agyam, amíg nem bootolok másik gépre. Ez a gép kreatív munkára jó, meg szeszélyes művészlelkű embereknek, vagy esetleg nagyon “nyugatos” életstílusban élőknek (gondolom). Vagy olyanoknak, akik már kezdenek kiöregedni mondjuk egy linux-ból, de azért néha ügyködnek a terminálban.

Az, hogy játszani nem lehet, az az AAA címek esetén lényegében igaz. Azért hozzáteszem, nekem inteles gépem van, eGPU-val pedig azért van elég sok Steam-es cím működik. Az viszont a rendszer adottsága, hogy a process kezelése nem igazán teszi alkalmas játékgéppé. Jó a process kezelése a munkához, játékhoz annyira nem. Másrészt, az M1-es viszont egész jól átjárható az iOS/iPadOS-es appokkal már, ebből az irányból jönnek még dolgok… de hát ez valóban nem egy Xbox vagy egy gamer PC.

Ár: igen, az eredendően borsos ár mellé még érdemes vagy százezer forint plusz pénzt rászámolni (átalakítóra, táskára, AppleCare-re, stb). Portok: igen, ez az utóbbi évek velejárója, sok régi Apple felhasználónak sem tetszik, hogy egy kicseszett sd kártya olvasó nem tudott ráférni a méregdrága gépére (mivel régen még volt rajta).

Szóval ennyi. Ha úgy érzed, nem érte meg, és ez a próbaidő alatt számodra nem változik, szerintem nyugodtan vidd vissza.

Egy valamit nem értek. Az Apple mindig is más volt mint a többiek. Lehet ezzel nem egyet érteni, akkor nem kell Apple termékeket vásárolni. Le lehet írni, lehet rajta hőbölögni, hogy túlárazott, nem éri meg, ezt meg azt kéne tenni a vállalatnak. Nem fognak. Ha nem tetszik, nem kell használni. Vagyunk sokan, akiknek megfelel, az árát elfogadjuk, nem tudunk rá hatni, kifizetjük. Használjuk örömmel és elégedetten.