The New York Times: Véget ér az együttműködés az Apple és Jony Ive között

Eredetileg itt jelent meg: The New York Times: Véget ér az együttműködés az Apple és Jony Ive között - Szifon.com

Az Apple korábbi ikonikus vezető tervezője Jony Ive, 2019 folyamán hagyta el a cupertinói céget, viszont tanácsadóként továbbra is együttműködött a LoveFrom nevű tervezőcégén keresztül a tech óriással. A The New York Times információi szerint azonban az Apple és Ive közötti partnerség véget ért. Az Apple és Ive megállapodtak abban, hogy abbahagyják a közös munkát,…

Apple igazgatótanácsának több tisztségét is technológiai hátterű emberek helyett pénzügyi és üzemeltetési háttérrel rendelkezők töltik be.

Na itt a probléma és ezt mindenki tudja, hogy az Apple-nél Jobs halála után semmi más nem érdeklik csak a pénz.

korábban is magasak voltak a cég árai, jusson eszedbe például, hogy mennyire oda meg vissza volt a világsajtó attól, amikor az Apple bemutatta az első iPhone-t, hogy az mibe kerül, és két év hűség, plusz még a havidíj. az egyes számítógépek ára pedig sokkal-sokkal több volt korábban, na nem mintha most kevés lenne, sőt, de azért elég durva árak voltak 2000 előtt is már.

Az is hozzátartozik a történethez, hogy Tim Cook vitathatatlanul üzletileg csúcsra járatta a céget. Jony Ive tervezése a 2016-2019 közötti MacBook Pro modelleknél, hogy is mondjam… Több sebből vérzett. Pillangó-billentyű, hűtési problémák. Mindkét oldalon van igazság, én határozottan örülök, hogy a “Pro” a mostani MacBook modelleknél valóban a “professional” szóval egyenlő…

Jönnek a fiatalok. Vásárolnak de nekik máshol van az inger küszöb. A design váltás jó. Köszönjük viszlát. Helló jövő! Haladjunk.

Lassan úgysem lesznek megvásárolhatóak a termékek, teljesen mindegy hogy néznek ki.