Végtelen csalódás

Kérem valaki segítsen megértetni velem mitől a világ legjobbja az Apple?
Én már tudom, hogy marketingben igen, de technikában?
Tavaj novemberben vettem egy Iphone XS 256Gb készüléket.
Üzembehelyezést követő egy hét alatt háromszor fagyott le. a mai napig akadozik egy hírportál olvasása és görgetése közben, majd december közepétől random módon lekapcsolja az adatkapcsolatomat, ami ki - be kapcsolást követően azonnal helyreáll. “Persze ezt a a jelenséget itt még nem is hallotta senki bár a nemzetközi sajtó cikkezik róla, hogy nem csak a Török területeken jelentkezik ez a probléma”
Azok az apróságok amik alapból hiányoznak a szoftveréből és már a húsz évvel ezelőtti nokiám is tudta azok az én hibáim mert nem voltam körültekintő az eszköz fapadossága tekintetében.
A suportal már kétszer beszéltem van esetszámom és van egy négyszáz negyvenezer forintos új és rossz telefonom amit vihetek valamelyik budapesti szervízbe, hogy ott szerelgessék, majd visszadják.
A balgaságom salynos még itt nem ért véget, mert az intő jelek ellenére vettem decemberben egy "utólérhetetlem " minőségű Series 4 44mm órát aminek dicshimnuszaival versengenek a szakírók.
Nos ez a vízálló óra (50m) hogy tudja mérni az úszás közbeni teljesítményemet az első rövid úszást ( kb.0.5m méjségben) követően meghibásodott.
A testreszabás egyáltalán nem működik rajta és az oldalsó nyomógomja is teljesen érzéketlenné vált.
Nézhetem mint egy 2000 forintos qarc órát és ponktum.
Megint suport, esetszám távoli test és megint menjek szevízbe.
Összegzés.
Eköltöttem 600000 forintot erre a két szarra amit csekéj részben tudok használni a kommunikáltakhoz képest.
Mélyen csalódott vagyok és becsapottnak érzem magam.
Vidéken élek és most idulhatok Budapestre az összesz “kiváló és magaszínvonalú” Apple termékemmel, hogy beadjam egy szervízbe és kezdjem igazam bizonygatását.
Arról nem is beszélve, hogy számlát, személyi azonosítót, lakcímet és még nem tudom mit igényelnek az egyébbként sorszám alapján pontosan beazonosítható eszközökhöz, hogy egyáltalán szóba áljanak velem.
Végezetül elővehetem a fiókból az eddig mindenkor megbízhatóam működő Samsung telefonomat, hogy telefonálni azért tudjak.
Ne haragudjatok kímjaim leírása miatt de tényleg mitől és hogyan kel a drága és rossz eszközöknek örülni?

iPhone XS Max

Az iPhone elég ritkán fagy le, és ha akadozik egy hirportál görgetésre az is fura. Első körben szoftvveres problémára gondolok, így érdemes újra telepíteni a készüléket és utána a új készülékként beállítani a mentést pedig ne rakjad vissza.

HA ez nem segít rajta, akkor hardver hibáról beszélhetünk, ebben az esetben hivatalos szervizbe kell vinned, amik közül választhatsz:

Apple Watch

Érdekes, hogy beázott, és nem működik. Ez is szervizre szorul akkor sajnos, valószínűleg ki fogják cserélni és akkor újra tudod használni.

Mondjuk úgy, elég peches vagy az Apple eszközökkel, ha kicserélték őket eladhatod és természetesen szabad a választás másik gyártó eszközeire, vagy pedig megpróbálhatod újra a már jó termékekkel.

Na igen és reméljük ha valakinek azt írja hogy hülye, azt nem fogja j-vel írni, mert a helyesírás ilyen fokú nemtudása elég sokat elárul! De mindegy, más is hibázik időnként, na de ilyeneket és ennyit az siralmas az én olvasatomban. Lehet iphone-ról kellett volna írni ezt és akkor az kijavította volna a többit is. Ami meg főleg fura, hogy vett 2db eszközt és mindkettő mindenben rossz, nekem ez kicsit szagos.
Viszont valóban garis csere és eladni őket felbontás nélkül! Utána lehet venni hüvelyt és dícsérni sokat v másik okoscuccot másik gyártótól gondolom fele ennyiért is jó lesz, s majd bezzeg azokkal nem lesz fele ennyi probléma sem, na meg az óccó és annak elnézzük majd. Ja és nem epöl aminél minden kicsire mindenki harap! :eyes: :smiley:

UI: Most kapcsolok lehet Mac-ről írta és azon meg az epöl felcserélte a j-t és az ly-n gombokat, vazze bocs de marhára böki a szememet az ilyen! Felmerült bennem az is, hogyan vergődhetett el a 8.-ig???

1 kedvelés