Vezeték nélküli töltés probléma?

Nem tudom hogy találkozott-e valaki már ilyennel, de fura volt és nem mulatságos.
A 12 mini-m már második alkalommal csinált olyant reggel, mikor levettem a vezeték nélküli töltőről, hogy szinte teljesen levette a fényerőt (alig láthatóra) és onnan csak kikapcs-bekapcs után állt helyre, semmi másra nem reagált.
Lehet túlmelegedett mert kicsit arrébb volt?
Vagy valami kezd megdögleni benne?
Esetleg vmi más?

meleg volt, amikor megfogtad? mert ha igen, akkor ez a válasz a kérdésedre.

Mire leveszem feltöltött és addig kihűlhet akár. Azért gondolkoztam ezen, mert többször is észrevettem, hogy eléggé melegszik töltés közben, az akku az IOS szerint 87%-os és jó. Nincs igazán mihez kötni a jelenséget, mert ugyan úgy töltöm mióta megvan, minden éjjel és azonos padon és az első kb 1 hete fordult elő, meg most reggelre. Gondoltam rákérdezek, mielőtt elszakad a vezérműszíj vagy lesz ebben is gyújtás.
Bár ahogy most gondolkodom, mikor még rossz volt az autómban a klíma és már rohadt meleg volt, akkor 1x csinált hasonlót, de akkor kihúlt és tette a dolgát tovább rendesen. Talán emiatt jutottam a melegedési teóriára.

ha túlmelegedés miatt vette le a fényerőt, akkor az a lehűlése után magától visszaáll a normál kerékvágásba. tehát ha nem állt vissza, akkor a készüléknek is melegnek kell lennie. ha nincs pontosan a töltő tekercs közepére rakva, akkor az mindaddig melengeti, ameddig le nem veszed róla, hiszen addig ott lesz rajta, itt mindegy, hogy közben feltöltött-e esetleg.

ha pedig bétázol, ott bármi előfordulhat. ezért meg kéne nézned, hogy iOS 15-tel is csinálja-e. ha nem, akkor valami bétás hiba, amiről meg akkor hibajegyet kell felvenni, amikor újból csinálja, és így tudsz diagnosztikai logot is küldeni az Apple-nek.

Optimalizált töltésre van állítva és a töltő jelzi mikor tölt és mikor nem, amikor zöld a ledje akkor fel van töltve és gondolom nem melegíti addig, ha pont zöld fázisban van ki is hűlhet az én logikám szerint.
Arra tippeltem, hogy mivel ez egy kicsi készülék, lehet a kamera szigeten felült és az megemelte pér tizedet és annyi az ok, most figyelek erre is és kísérletezem. Mivel eddig csak 2x fordult elé és még nincsen igazán mihez kötni, csak tippelgetek és igen lehet a beta is, ezért is dobtam fel itt a témát hátha valaki már belefutott a problémába és tudja talán az okot is. Tudom hogy voltak a beta-k alatt régebben is egyedi dolgok, amik később újabb beta-val megoldódott, még várok vele, hogy visszalépjek akár a hivatalosra, mert idejét sem tudom mikor volt olyan rajta és nem beta, ha volt olyan egyáltalán. Meg úgy is kell mennem az iSzerelésbe is dolgokért, ott is rákérdezek, hátha tudnak mondani vmi okosat, mert volt már dolguk ilyen gonddal.
Most addig is próbálok infót gyűjteni, ha vmi hardveres az ok, akkor az amugy is bekövetkezik előbb v utóbb.

ha azért melegszik túl, mert nem pontosan tetted rá, akkor annak tökmindegy, hogy be van-e kapcsolva az optimalizált töltés vagy sem, mert a melegedés abból adódik, hogy a töltő tekercse megpróbálja gerjeszteni a készülék tekercsét, de mivel az nincs pontosan rajta, így csak melegedni fog tőle, tölteni nem feltétlen. ha meg tölt is, akkor leegyszerűsítve(!) a töltő “erőlködik”, a készülék meg a pontatlan elhelyezés miatt nem fogja tudni felvenni a megfelelő feszültséget, maga a tekercse viszont szintén melegedhet. hogy eközben a töltő igazából jelzi-e, hogy ő tölt, az jó kérdés, mert lehet, hogy nem jelzi, és a kapcsolódási folyamat elején “beakad” az egész, ami miatt nem jelzi, hogy tölt, de a tekercse már üzemel.

annak szerintem semmi köze nem lehet ehhez, hogy a kamerasziget megemeli esetleg, mert nem emel rajta annyit.

béta van a készüléken? mert ha igen, akkor azt kellene tenned, amit már leírtam, tehát hogy visszateszed az iOS 15-öt, és kipróbálod azzal, abból ugyanis azonnal kiderülne, hogy a béta hibája-e vagy sem. minden más csak felesleges időhúzás, értelmetlen dolog tippelgetni, amikor tök egyszerűen kideríthető, hogy szoftveres hiba-e vagy sem.

Köszi ismerem a töltési metódust, hiradástechnikát végeztem anno, de igen az is többesélyes sajnos.
A 15-ből csak beta-s mentésem van és ugye napi használatban van a vas, ezért minden kell rajta, ha valóban azonnal kiderülne a dolog akkor megérné tesztelni, de mint írtam is, jelenleg is random fordult elő és nincsen konkrét ok amihez tudom kötni, ezért is tippelgetek. Lehet hetekig kellene a 15-n használnom és ha nem fordul elő sem lehetek abban biztos, hogy kicsit később nem tette volna ugyan azt mint most. Na ezért húzom még a 15 teszttel az időt, utálok fölöslegesen dolgozni órákat, hogy legyen egy tiszta 15 rajta emiatt.

hát de tökmindegy, maximum 1 órát kell erre rászánni.

csinálsz most egy mentést az iOS 16-ról, utána visszateszed az iOS 15-öt, és kipróbálod. ha ugyanúgy csinálja, akkor hardveres jellegű lesz a gond, például mert pontatlanul teszed rá, amire meg ott a MagSafe, mert ott ez nem fordul elő. vagy adódhat bármi más, hardveres jellegű hibából, de legalább akkor tudni fogod, hogy nem szoftveres.

ha iOS 15-tel nem csinálja, akkor meg tudni fogod, hogy szoftveres.

ezután visszateszed az iOS 16 bétáját, arra meg visszaállítod a mentésből az adatokat, és ott vagy, ahol az egész előtt.

ezek után reprodukálod a problémát, és felveszed róla a hibajegyet, amihez csatolod a diagnosztikai logot.

ha meg teljesen random csinálja, akkor azt nem igazán fogod tudni megfelelő tesztelés nélkül kideríteni, és arra szerintem nem is nagyon fog tudni mondani bármit is valaki.

Úgy tűnik, hogy a neten ráleltem a lehetséges okra. Azt olvastam a töltőmről, hogy többeknél előfordult már melegedési gond, mert ugyan a teló feltöltött és nem vett már fel töltést, de a töltő nem kapcsolt ki és melengette tovább. Hát ez mennyire állja meg a helyét azt nem tudom, annyira nem ástam bele magam a technológia rejtelmeibe, hogy ilyen előfordulhat-e, de azt több utángyártott ilyen töltőpadnál lehet olvasni, mindenféle védelmekkel rendelkeznek, pl túlmelegedést is van amelyik figyeli a telefonnál is. Hát eléggé kusza infókat láttam, de az Apple töltőinél nem olvastam sehol milyen védelmeket épített beléjük a gyártó.

de ez most pontosan mégis milyen típusú töltő? mert ha nem ugrik pontosan a töltő közepére, akkor ugye nem MagSafe-es, és ha jól emlékszem, más vezeték nélküli töltője meg nem volt az Apple-nek.

Ez Samsung gyári töltő de régebbi típus, nem tud még gyorstöltést, de azt nem gondoltam, hogy ilyen bénán lett megcsinálva. Majd beszerzek egy valamilyen magsafe-t, lehet a duo-t, nekem nem fontos a gyorstöltés annyira, hiszen minden este ráteszem úgy is.

szerintem tökmindegy egyébként, mert én továbbra is azt gondolom, hogy ha nem volt teljesen pontosan középre téve, akkor az okozhatta a melegedést. hasonlóba anno én is belefutottam még az iPhone 12 előtt, hogy nem volt pontosan rajta, és bizony szépen melegedett tőle, miközben tölteni meg nem is töltött. igazából az is jó, ha keresel hozzá valami 3D nyomtatott keretet, ami biztosítja, hogy középen legyen rajta a készülék, és akkor tuti nem fog ez előfordulni.

2 évig használtam az Xs-hez ezt és mióta 2020 dec. megvettem a 12mini-t is ezt használom, mert vettem ugyan két duo töltőt is, az egyik egy Baseus volt, de óra váltás után nem töltötte már, majd egy vmi szintén duo-t amibe az eredeti watch töltőt kellett belehajtogatni, de az meg a teló alatt hangossá vált egy idő után. Gondolom profi módon volt megcsinálva benne a tekercs azért. Így mindig visszatértem ehhez, de ezek szerint ez meg most adta meg magát és pont így, hogy gondol egyet és elkezdi sütögetni a telót. A Baseusnál néztem egy magsafe-est igaz eddig 2 db volt tőlük, az egyik amit írtam a dual, a másik meg digit kijelzős gyorstöltő, ott a digitek aludtak ki 1 év után. Igazából ha lehet nem költenék rá sokat ha nem feltétlenül szükséges és találok valami valóban jó és strapabíró utángyártottat.

Nekem is iPhone 12 mini van. Észrevettem hogy vezeték nélküli töltésnél melegszik. Autóban használom, Pitaka MAGEZ MOUNT Qi a tartó, és ezzel kompatibilis Pitaka tok. Mégis melegszik. Viszont a töltő fej csak 10 W-os. Sima kommersz kis teljesítményű vezetéknélküli töltőn is melegedett, 5W -os töltőfejjel is. Nem lehet hogy a kis teljesítmény a gond?

Hát a franc se tudja, lehet ki kell próbálni gyárival, ami magsafe és ha azzal is ezt csinálja akkor ez konstrukcios probléma lehet a 12 mini esetében talán. Bár kb 2 éves és 87%-os az akku, úgy hogy minden este töltőn van. Az nem olyan rossz szvsz.

minden töltésnél melegednie kell valamennyire, maga a töltés folyamata olyan, hogy melegszik az akkumulátor. tehát annak mindegynek kell lennie, hogy a töltés módja vezetékes, vagy vezeték nélküli.

az egyetlen dolog, ami a vezetékesnél még beleszólhat, ahogy fentebb is írtam, ha nincs megfelelően középen egymáshoz viszonyítva a két tekercs, és így nem tud rendesen tölteni, de cserébe az indukció miatt melegszik a tekercs.