A Samsung csendben törölte Facebookról az Apple-nek szánt gúnyolódását

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2020/12/27/a-samsung-csendben-torolte-facebookrol-az-apple-nek-szant-gunyolodasat/

Sokaknak nem volt meglepetés az, amikor az Apple megerősítette, hogy az iPhone 12 doboza nem fogja tartalmazni a hálózati adaptert. A Samsung akkor egy, a mai napra már törölt bejegyzéssel szúrt oda az Apple-nek, amelyben elsősorban épp azt említették meg, hogy ők bizony adnak a készülékük mellé hálózati adaptert is. A HT Tech számolt be…

Hát ezen nincsen mit csodálkozni, mert eddig is majmolták az apple-t mióta az iphone a piacon van, mitől lenne ezután másképp. Attól függetlenül, hogy a töltő kihagyása egy logikus lépés volt és lesz a gyártők részéről szvsz. Pedig nekem is vennem kellett biztonsági tartaléknak egy adaptert ami C-s is, mert nem volt.

1 kedvelés

Amíg ugyanazon az áron adják a készüléket töltő nélkül addig ez semmi más csak marketing húzás.
Ha adnának mellé egy utalványt, vagy jelképes 5 dollárral olcsóbban adnák töltő nélkül akkor lehetne mondani hogy nem a profithajhászás a cél hanem tényleg a környezetvédelem.
Az meg “szép” húzás hogy a 11 Pro-val bevezette az Apple a gyorstöltőt és az USB-C-t, majd következő évben már töltőt sem ad csak egy USB-C-s kábelt mert szerintük halomban áll mindenkinél a töltő, ami ha igaz is maximum sima USB-sre igaz.

Ha a környezetvédelem a cél akkor a gyártók kezdhetnék azzal hogy ne 2 évente kelljen a telefonokat cserélni(ebben szerencsére az Apple az élen áll, egy 4 éves készülék is jól használható), de alig várom már mikor a legutolsó 30ezer ft-os, 1 évig használható és utána eldobandó készüléket is " a környezetvédelem nevében" töltő nélkül fogják árulni :grinning:

az Apple csökkentette a hálózati adapterek árát.

Szerintem ez marhaság.

Először is oké hogy mindenhez van töltő, de így is mindig felhasználja az ember valamire. Nem a kukában landol.

Másodszor a külön megvett tölőt is le kell szállítani, be kell csomagolni, szóval így már két terméket kell csomagolni és szállítani. Biztos vagyok benne, hogy ennek semmi köze a környezetvédelemhez.

Ezen kívűl mivel talán minden évben jobb töltési lehetőséget kapunk, ha valaki telefont cserél töltőt is fog.

Oké apple töltő nem valami acélos, szóval viszonylag olcsón meglehet venni, de majd amikor a samsunghoz vagy a xiaomihoz kell megvenni a 50-100 Wattos töltőket az már nem 2 forint lesz.

Ez csak simán megint egy húzzuk le még jobban a vásárlót dolognak indult az Apple-nél. Ennyi is semmi több. ( Ami tény h számukra egy logikus lépés. )

Marhaság ezen a lehúzás dolgon lovagolni. Az Apple, eddig is annyit kért a telefonjaiért amennyit nem szégyellt. Adhatták volna továbbra is töltővel a dobozban mondjuk 699 USD helyett 729-ért. Akkor is lenne morgás, és akkor is ugyanennyit eladnának belőle.
Nekem például ott sorakoznak a töltő fejek a fiókban. A telefont vezeték nélkül töltöm, az éjjeli lámpa talp a töltő. Melóhelyen ha (kell) szintén, PC USB-ről.
Az iPad, a Watch egy 220-as elosztóról tölt, aminek vannak USB aljzatai is.
Ha elutazom még ennyi se kell, a telefon, iPad tölt a MacBookon keresztül. Szóval ha kiegészítőként kellett volna megvennem őket kezdetektől, akkor nem lenne ekkora raktárkészletem. :slight_smile:

A régi töltőkhöz akad régi kábel is.

Pontosan az előttem szólókhoz csatlakoznék, akiknél sorakoznak a fölösleges töltők, mint nálam is, pedig mint írtam, nem volt C-s adapterem ezért vettem egyet, ergo nekem kellett volna most a 12 mini mellé, de nem zavart a lépés, pláne hogy én is “vezetékmentesen” töltöm mindig. Az adapter amiatt kellett, hogy az autóban legyen egy ha vhol szállodában kell aludnom, stb, akkor ott mellé kapott kábel és a vett adapter, az új kábel biztosabban nem akkor fog tönkremenni talán mint egy már régóta használt, pont mikor 1x-2x kell majd, ugye Murphy él.

Annyira van, hogy nalam a itt-ott figyel kb 5-10db használaton kívüli töltő, amivel simán tölthetném a telómat is. Erre én az előbb említett okból vettem megint egy újat mert olyanom még nem volt, persze amin van normál USB is a C mellett és gyors is.
A régieket persze nem dobom ki, mert mindig lesz akiknek éppen eltűnik, vagy elromlik, stb ok és akkor adok egyet mert van még.

Ez csupa áremelés semmi más, nem az árát emelik mert az szúrja az emberek szemét inkább kihagynak 1-2 dolgot belőle, hogy külön meg kelljen venni. Ahogy a cigiből is 1 db-t kivettek mint, hogy az árát emelték volna.

Persze környezetvédelem :joy: Érdekes módon bizonyítani nem tudják hogy környezetvédelmi hatása lenne ennek a lépésnek. Most nem csak az Apple-rol beszélek. Brazíliában már kötelező adni hozzá a töltő fejet. Francia országban a fülest. Azokban legalább volt annyi kurázsi hogy bíróság elé vigyék az ügyet és tessék nyertek is. És mit csinált az Apple? Nyelt egy nagyot és meghajtott ezen országok előtt. Így kellene minden országban. Egy évig nem venné senki a termékeket akkor lehetne vakarózni a nagyoknak is. Egyből lenne minden a dobozban. Nem a retkes Apple matricát kell hozzá csomagolni. Az nem szennyezi a környezetet ?

Van egy másik “hír” is, hogy az Epic Games meg a Samsung küldött valami Fortnite baromságot az Apple-nek merthogy levették a játékot az áruházból. Ez alapján a következő lépés majd az lesz, hogy a Samsung is leszedi a Galaxy Store-ból :smiley:

Folyamatosan drágulnak a telefonok de az 20. két filléres drágulást már csak így tudták megoldani :smiley:

Muhaha. Ha én eladtam egy Alma telómat, adtam vele a tartozékokat is, úgy mint töltő, kábel, füles, doboz, stb. Ez egyfelől elvárható is a vevő részéről, másfelől ha újat veszek, megszoktam, hogy ahhoz úgyis kapok újakat ezekből. Szóval nem tudom nálad mi halmozódik és miért, mert nálam pl. simán kitartott kábel, töltő egyaránt 2, sőt 4 évet is. Ha meg kitart, minek vennék újat?? A vezeték nélküli töltés is egy farokság, sima parasztvakítás azért, hogy vedd meg azt is jó pénzért. Plusz külön az adaptert is már. Amit így külön csomagolnak, meg külön gyártanak. Akkor mitől lenne ez környezetvédelem??? És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a töltési lehetőségek is folyamatosan fejlődnek, a jobb telefonokhoz jobb csatlakozók lesznek és jobb töltési lehetőségek. Ha ezek nem fognak járni automatikusan a készülékekhez ezek után, akkor külön fog kelleni megvenni őket, vagy pedig - ha a csatlakozási mód megengedi -, használhatja a júzer a régit, amivel meg nem lesz előrébb a töltési lehetőségeket illetően.
Szvsz. ez az egész egy nagy átverés, amit kezd átvenni a többi gyártó is az Almától, mert nyilván számoltak és rájöttek, hogy mekkora lóvé van benne és reklámfogásnak is el tudják adni a fanoknak, meg a hozzánemértőknek. Ennyi. Nincs ebben semmi környezetvédelem. Azt teljesen mással kellene kezdeni, pl. olyasmivel, hogy a semmire se jó matricákat, reklámokat, ilyen-olyan figyelmeztető üziket tartalmazó leírásokat, melyeknek tényleg se füle se farka, azokat hagyják ki a dobozokból. De még inkább, hogy a használt, nem működő, vagy eleve eldobásra ítélt telefonokat és egyéb nem használt alkatrészeket, hozzávalókat saját becserélőpontokon vennék át a felhasználóktól, mondjuk az iStyle-okban. Na ezek igen, valóban környezetvédő és valóban profitorientáltságtól teljesen mentes cselekedetek lennének. Ez így csak egy módszer arra, hogy több pénzt tudjanak lehúzni a júzereiktől. Ami finoman szólva sem nemes dolog.

Nálam pl azért gyűlik, mert nem adom el a készüléket csak azért, mert újat veszek helyette. Szépen elrakom emléknek, vagy nevezd akárminek…

Ezt egyébként nem is értem, hiszen ez a készülék tartozéka kéne, hogy legyen, hiszen a töltő hiányában nem lehet használni a készüléket. Ha ez így megy tovább, akkor az iPhone 13-hoz már kábel sem lesz… Aztán már doboz se… Az autókhoz meg nem fognak gumit adni, mert az is környezetszennyező, meg mindenkinek van otthon az előző autókról használt gumija… :grinning:
Ez egy ökörség!

Az az ökörség amit írtál a gumikról, mert anélkül nem tudsz elmenni az első kútig sem amennyire általában a szalonautóknál elég a benne lévő üzemanyag. A telóban mikor bontod ott figyel egy csomó töltés így ha azonnal bekapcsolod simán bírja ameddig átköltözöl és veszel egy töltő adaptert hozzá, vagy ráteszed egy vezeték nélküli töltőre stb. 3 éve lehet az iphone-okat vezeték nélkül tölteni, bár volt feljebb aki szerint farokság, de inkább hagyjuk azt, ergo szinte mindenkinek van amivel töltse, mert nem brekeg már ha bármilyen USB-C adapterbe dugja a vevője mint régen, ezért van kábel hozzá. Na meg leírták hogy nincsen benne adapter, akinek ez probléma az vesz hozzá, vagy nem vesz innentől iphone-t és kész.
Amugy meg legalább ők meg merték ezt lépni és láss csodát a többi majmolja majd, bár ez nem is csoda mert eddig is ezt tették mindig mikor valamit bevezetett az apple, pl amikor kijött az i6 - i6plusz utána mindegyik konkurens elkezdte a nagyobb vasakat is kiadni az árakról nem is beszélve, amiben megint csak követik és lehetne sorolni. Az apple nem adott ki eddig hajtogatós telót mert nem érett rá a technologia és nem is fog ameddig a méregdrága teló kijelzőjén ott fog figyelni a hajtás csíkja akár 1 nap után. STB. :grinning:

1 kedvelés

szerintem szerecsenmosdatás. a töltő elhagyása szerintem is egy burkolt áremelés. (Mivel én egy multinál igaz más vonalon de rálátok a termékfejlesztésre és az árképzésre is.)
A töltő nélkül a telefon NEM használható, nem elvárható, hogy a vásárlónak legyen “otthon” töltője, ad abszurdum ha van is esetleg akkor kérdés milyen paramétereknek felel meg. Ez azért fontos mert a garanciális javításnál hivatkozási alap lehet a nem megfelelő a gyártó által jóváhagyott töltő használata. A töltő külön vásárlása (gyári Apple) teljesen egyértelműen a profitmaximalizálásról szól, a környezetvédelemhez semmi köze, hiszen töltőt valószínüleg a vásárlók 75%-a meg fogja vásárolni ezeket külön kell dobozba csomagolni tehát 2db doboz lessz egy helyett plusz használati utasítás ami ugye kötelező meg az egyéb vackok a dobozba csomagolva. Tehát környezetvédelemhez semmi köze. Viszont a fillérekből előállított töltő még a relatív költséges csomagolással is nagy extra profitot fog termelni. Tehát a szemét nőni fog nem csökkenni.
Ez nálunk is így történ nem akartunk árat emelni hanem szétbontottuk a terméket csak ott volt lehetőség csomagolás nélkül un. tojástartós 24 db os csomagolásra így volt némi logika benne de a cél elsősorban nem a környezetvédelem volt.

Hát nem értek egyet, mivel én és sokan mások is használjuk a vezeték nélküli töltést, azt pedig nem adott és nem is fog szvsz adni hozzá az apple sem és másik sem.
A másik amit a garira írtál, akkor határozza meg az apple, hogy milyen általa elismert töltő adapterekkel szabad tölteni és a teló mellett ezt is adja hozzá, ha nem ad töltőt és úgy ok a gari esetleges visszadobása, addig meg ameddig van otthon apple töltőm régebbi telók mellé nem tud ebbe belekötni, főként mivel ugye nem csomagolnak az új mellé, ergo ez azért eléggé zsákutca lesz nekik.
Azzal nem vitázom, hogy miért is a lépés mert lehet csak valóban a pénz-profit emelése volt a cél, de lehetett az is amit megfogalmaztak hozzá és igazán nem bizonyítható az ellenkezője, mert akkor ezt a saját országukban perre vitte volna már valaki, ott nagy ennek a divatja és ők is tudják, gondolom felkészültek.
Azaz itt mi is csak rágódunk rajta, de végül is a semmin rágódunk, vagyis akik bizonyítási kényszerből újra és újra felhozzák a témát, mert ezzel akarják fikázni a céget és most pont nem valamelyik termékét.

Amugy meg kezd ezzel a t.köm ki lenni, hogy egy 6-7e forintos adapteren nyűglődik pár emberke!
Kérdem én, hol látott olyant bárki, hogy az Apple azt kommunikálta volna, hogy hülye aki nem iphone-t használ telefonálásra???
Vagy bármi olyant ami degradálja azokat akik ezentúl nem veszik a cég adapter nélküli termékeit???
Nincsen ilyen, azaz akinek ez nem tetszik ne vegye, vegyen samut v hüvelyt v bármi mást, még gyorsan míg azokhoz adnak adaptert és mi akiket nem zavar az adapter hiánya, majd jól nem leszünk rájuk irigyek, ígérem!!! :crazy_face: