Az Apple bemutatta az Apple Watch Series 5-öt – árak, megjelenés, technikai adatok

de az óra nem kap külön telefonszámot, mert nem külön telefon, hanem az iPhone kiterjesztése. az Apple szempontjából ennek a szolgáltatásnak, tehát az óra LTE-jének az a lényege, hogy ha az iPhone-od nélkül mégy el futni, akkor ugyanúgy, ugyanazon a telefonszámon ettől függetlenül is el tudjanak érni, és legyen rajta közben mobilneted is.

az Apple felé így tudod ezt a kérdésedet jelezni, hogy tegyék ezt lehetővé, és majd válaszolnak, hogy mi a dolog háttere, és megoldható-e vagy sem, és miért:

Az alvásfigyelésről volt szó? Egész napos akár 18 órás akksiidő😂. Ez a kedvencem. Eddig nem az volt a jó, hogy csak akkor “ébredt” fel a képernyő, amikor én akartam? Így pl a metrón kapaszkodva más is lát mindent. Nem rossz amúgy.

nem volt alvásfigyelésről szó. a folyamatosan bekapcsolt kijelző az óraszámlapot mutatja csak.

Vagyok, csak a kommenteket skippelem általában :slight_smile:.
Az ezzel kapcsolatos gyakori kérdéses updateből megértettem a problémakört, köszi!
Remélem jövőre mostmár megcsinálják, 4ről most nem érdemes váltanom, annak ellenére, hogy az always on display eléggé tetszetős fícsőr.

4-ről szerintem is teljesen felesleges váltani. Always on engem pont nem izgat fel, BÁR lett most új óraszámlap, ami pont ennél jó, fehér háttér jól néz ki:

Lehet nagy hülyeséget fogok kérdezni, de nem értek hozzá ennyire… Az always on miatt nem tud beégni a képernyő? Illetve arról nincs még infó, hogy ez esetleg kikapcsolható funkció lenne?

nem OLED, hanem LTPO, így nem fog beégni. ez a funkció elvileg nem kapcsolható ki, de majd akkor derül ki 100%-ra, ha kézbe vehető lesz az óra.

kiegészítés: a kijelző LTPO OLED, tehát mint a Series 4 esetén, és az always-on funkció kikapcsolható a Kijelző és fényerő menüpontban az óra beállításaiban.

1 kedvelés

Amúgy én pont ezt hiányoltam eddig mert nem tudom miért, de nekem sokszor forgatnom kell kezem, hogy “megjelenjen” a kijelzö :smiley:

Az óránál az az alapelv, hogy nincs egyedi száma, ugyanaz a szám kapcsolódik hozzá. Viszont ezt a mobilhálózatok jelenleg képtelenek kezelni, egyszerűen úgy épülnek fel hogy minden eszköznek egyedi száma van. Gyakolatban a multisim ugy működik, higy van egy saját száma az eszköznek, ez egy technikai dolog és egy alkalmazás valósítja meg ennek a számnak az elmaszkolását. Roaming esetében viszont ez nem működik (illetve bizonyos esetekben tudna, de ez bonyolult). Ezért van egységesen tiltva a roaming, mert ha kimész külföldre és sms-t írsz az óra technikai száma lenne a feladó, az keg szar lenne hogy bécsből egy vadidegen számon hívom a családom. Gyerekcipőben van ez az egész és ahhoz hogy jól működjön a szolgáltatók és a telefongyártók együttműködése kell. Lsd pl az LTE watch, ott azért nem működik az aktiválás itthon mert egyszerűen a watch app nem tud qr kódot beolvasni az apple nem tette bele.

ez így nem pontos, mert a Watch app tud QR-kódot olvasni, mindössze nincs engedélyezve jelenleg a hazai szolgáltatók esetében, így már el sem jut addig a lépésig, ahol beolvastathatnád a kódot, hamarabb kidobja az üzenetet, hogy jelenleg nem elérhető.

Na de mi lenne akkor ha, beletolna vki egy D-Telekom kártyát az iphone-ba és utána azzal próbálna meg egy sima mezei hazai T-s e-SIM -et beolvastatni az órára ?

Nem ezért nem tud roamingolni? :
Az iPhone készülékektől eltérően az Apple Watch esetén nincs olyan modell, amely lehetővé teszi a világ összes mobilhálózati sávjának használatát, így nincs lehetőség roamingra az Apple Watch segítségével.

Ezen már én is gondolkoztam, de nem jutottam el a megvalósításig :smiley:

Hát nálam csak a DT-s kártya hiányzik hozzá, de gondolom másnál is. :grinning:

Ezt a QR dolgot nem nagyon értem, nekem a felhasználói profilomban kellett csak hozzáadnom a watchot, aztán jött egy sms, hogy hozzá van adva és màr müködött is. (swisscom)

Nekem van egy ipadem és egy hotspotom amiben multisim van (mindkettö ugyanahoz a szàmhoz tartozik mint ami az iphoneban van) és mindkettövel lehet roamingolni, ugyanannyit ami az elöfizetésben van, és müködik is, töbször voltam vele külföldön.

A nemet telekomnal QR kod azukseges az eSim aktivalasahoz. Mivel a magyarnal is, ezert merult fel ez az otlet.

Szerintem nincs technikai limitacio a roaming tiltasaban, egyszeruen ez egy meghozott uzleti dontes.

@gunar: valószínűleg van annyi esze az Apple-nek, hogy nem engedi hozzáadni egy teljesen más szolgáltató kártyáját ilyenkor, de ki kell próbálni. szerintem tuti hibaüzenetre fog futni, plusz akkor ezt már régen megtették volna mások, ahol egyébként mondjuk csak a saját szolgáltatójuknál nem megy még az LTE az Apple Watch-csal, de az eSIM amúgy más eszközökre elérhető.

@83miki83: és mindkettőben fizikai SIM van, vagy van valamelyikben eSIM?

Fizikai sim van mindkettöben.