Kiszivárgott képeken az iPhone 11, iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max és néhány eredeti iPhone 11 tok!

Csak mert én a gyártók közöttire értettem, nem a helyi villongásokra :grinning:

Nekem per pillanat sokkal jobban be jön az Xr kamerája,mint az Xs amit használok. Persze meg lehet szokni,meg minden,de rá nézek a feleségem telefonjára Xr,red,és sokkal de sokkal jobban be jön. Az sem zavarna ha sokkal nagyobb lenne a kamera átmérője,csak ne darabszámban növekedjen,de ahogy látom nem arra tartunk. A pixel is el búcsúzik az egy darabtól,pedig nem semmi amit ki hoztak belőle.

Mindkettőt használok. Samsung S10-esem is van és iPhone X-em is van. De szerintem ezt már elmondtam itt vagy hússzor. Egyszerűen így kényelmes, mivel így bármilyen alkalmazást telepíteni tudok, olyant is ami csak droidra jelent meg és olyant is, amilyen csak iOS-re jelent meg. Plusz van ami az egyiken ingyenes, a másikon meg nem. Szóval a lényeg, hogy fogalmazzunk úgy, nekem pont hogy így könnyebb az életem.

Nem fikázom az iPhone-t, csak kritikus vagyok vele, ahogyan egyébként a droidos készülékekkel is. Sajnos az iPhone-okkal kritikusnak lenni manapság már nem nehéz. Ha összehasonlítom az S10-emmel, lényegében két dolgot leszámítva minden egyéb szempontból csak hátrányai vannak. Ez a két dolog a support, meg az akksija. Mert azt el kell ismernem, hogy ebben mindkettőben jobb a Samsungnál, supportban pl. mérföldekkel.

Igen, a szépség, a külső, a kinézet, dizájn az szubjektív dolog. Viszont vannak azért általános jellegű dolgok etéren is. Ha három kamerát ilyen szörnyű módon rendeznek el, ahogyan az az i11-en lesz, az szarul néz ki. Méghozzá annyira, hogy ebben úgy tűnik, még a hozzád hasonló alma fanok többsége is egyetért. Ettől függetlenül fogadni mernék, hogy ott fogtok majd sorban állni érte. :smiley:

Nekem az S10 külsejével semmi problémám nincsen. Sőt, szerintem - de nem csak szerintem - kifejezetten szép, letisztult vonalak jellemzik, a hátulján a kamerák elrendezése is tökéletes, letisztult, szép tervező munkáról tanúskodik és még az asztalon sem billeg, hiszen szimmetrikus. Nem úgy az előlapon elhelyezett kamerák. Azok tényleg nem a legjobb helyre kerültek - bár a belógó notch-nál még mindig sokkal jobbak -, de az igazság az, hogy a különböző poénos hidey hole háttérképek még ezt is képesek kompenzálni, sőt, még előnyére is fordítani. Tehát külsőségekben is magasan veri az iPhone X-et is szerintem.
Jelenleg nem tervezem új iPhone vásárlását. Viszont így még az is lehet, hogy kicserélem az S10-et egy Note 10-re, mert azon viszont jó helyre került az előlapi kamera is, ráadásul ahhoz is vannak poénos háttérképek. Más kérdés, hogy azon viszont a hátlapi kamera elhelyezése nem lett olyan jó szerintem. Az S10 hátsó és a Note 10 elülső kamera elhelyezéseit kellene ötvözni egy harmadik készülékben. Talán majd jövőre a következő modellben.

Most ez komoly? Ez szempont mikor a két vasban van kb 600e-d? Nekem van pár app ami mindkét rendszeren fizetős és mivel kíváncsi voltam melyiken milyen, pl az ügyfelek miatt is, hát megvettem mindkettőre.
Az almafanságra csak annyit, hogy amennyiben aki kizárólag iphone-okat használ telefonálásra, de minden másra mást, az fannak minősül, az érdekes. Ellenben még beta-kkal sem tett olyant soha mint a haver S10-e v előtte az S9-e, ergo maradok telóban ennél.
A kamera megoldást pedig már ideje lenne beleolvasztani újra a hátlapba mindegyik gyártónak, mert nem hinném, hogy bárkit zavarna az pár tized mm amivel vastagodna a kütyü, főként aki tokkal használja (én nem ) annak sem tűnne fel. Látok néha embereknél olyan bumfordi tokokban komoly telókat, hogy az már már viccesen néz ki, akkor sztem beleférne megint a síma hátlap is nekünk tokmenteseknek.

Először is, nincs a két “vasban” 600 ezrem, nem mintha közöd lenne hozzá. Harmadszor, igen, én spórolós vagyok. Nem azért, mert szegény vagyok, hanem azért, mert nem költök és főleg nem pazarlok feleslegesen. Nem mintha ehhez is bármi közöd lenne. Arról nem is beszélve, miféle bolond lennék, ha megvenném azt, ami egy másik platformon ingyen van? :smiley:
Neked van olyan ami mindkettőn fizetős? Akkor bocs, de balek vagy. :wink: Főleg az App Store-ban hemzsegnek azok az appok, melyek többszörözöttek, vagyis lényegében ugyanaz, csak más köntösbe bújtatva. Egyik ingyenes, másik nem. Csak tudni kell az ilyeneket megtalálni.

Szubjektív, hogy ki minősül “almafannak”. Szerintem aki pl. ide jár hetente legalább két-három alkalommal folyamatosan és aktívan fórumozik is, az fan. De az is, aki ha szükséges, ha nem, mindig megveszi a legújabb alma telefont az is fan. Ez van.

Nekem nincs gondom a kiálló kamerákkal. Lehet hozzájuk kapni olyan hátlapokat, melyek kompenzálják ezt. Vastagsággal annál inkább. Pl. egy iPhone X pokoli bumfordi lenne, ha olyan vastag lenne, mint amennyire kiállnak a kamerái. Engem sokkal jobban zavar, hogy pl. minek használnak notch-ot, vagy hogy a kijelző felbontásban és tudásban is elmarad a konkurenciától, valamint hogy hiába van már az iPhone-okon is Oled kijelző, ha egyszerűen nem használják ki annak lehetőségeit, stb.

Persze hogy nincsen hozzá közöm, de akkor is a két vas kb 6 kiló, az mindegy ki mennyiért veszi, kapja stb. Én ha két telefont kellene használnom mert anyi a számom, akkor inkább fix IP és betennék rá egy v több (amennyi kell) GSM-VOIP adaptert és azokkal tolnám át az egyszem telómra a számokat és használnám a Groundwire klienssel teljesen jól, akár 10 számom is lehet egy telón így v több…
A balekságról meg még annyit, ha van app ami kell és az jó pont arra amire kell és nincsen benne semmi v szinte semmi kompromisszum az ingyenesség kedvéért, akkor azt használom és ha kell mindkét platformon tesztelem, még ha ehhez meg is kell vennem. De látom ez nem jött le, na mindegy.
" Nekem nincs gondom a kiálló kamerákkal. Lehet hozzájuk kapni olyan hátlapokat, melyek kompenzálják ezt. Vastagsággal annál inkább. Pl. egy iPhone X pokoli bumfordi lenne, ha olyan vastag lenne, mint amennyire kiállnak a kamerái."
Igen az említett hátlappal nem vastagodik meg a vas! Ha Te mondod! :grinning::grinning::grinning:
Ahogyan már régebben is leírtam ha egymás mellé tennéd a két vasadat és ráhelyeznél egy lapot ami enged 1 négyzet cm-t látni, s azonos felbontású azonos kép van mindkét kijelzőn, akkor mivel a szem ilyen szinten már nem tud felbontásbeli különbséget érzékelni (persze gondolom kivéve a tiédet) ergo ugyan azt látnád mindkét lyukon, akár több négyzet cm-en is tesztelheted. Szóval nem kellene ezzel a felbontásbeli zagyvasággal jönni megint. Kb olyan mintha a hangfrekvenciás átvitelben, az egyik tudna 25kHz-et a másik meg 30-at és mivel már egyiket sem hallja senki, csak számokról beszélünk és jó annak butítására aki nem ért hozzá kicsit sem. Ja notch, hát nem is értem minek mikor az X után minden gyártó kiadott olyant is gyorsan, de tök ronda nem és mind hülye aki olyant gyárt.
Ellenben az Apple nem ad ki hasznavehetetlen hajtogatós kütyüt, amit igaz eddig csak beharangozni sikerült az “okosan” sietőknek, csak mert az elsők között akartak lenni és ott is lesznek a közvélemény szerint, hiszen ők mutatták be először. Az bezzeg mekkora blamának lett beállítva, amikor az Apple lemondott a szuper vezeték nélküli töltőjéről, mert nem működött ahogyan azt elvárták a cégnél és a felhasználók is tették volna. Pedig ott nem volt nagy csinnadratta mint a Samsung folt-nál és hüvely külső kijelzős ketyerénél.
Fan? Na igen volt az i4-i5-5S (mert az első 64bit-es)-SE-Xs akkor ha kell ha nem mind megvettem mint fan. Csak tárgyilagosan nézem mi az ami mellette szól és mi az ami ellene, ezért is nem veszek telónak droidot, mert nekem ez a jobb és nem azért mert fan vagyok.

Csak kíváncsi vagyok, melyik telefonnal jobb az OLED kijelzője az iPhone X-nél, és korábban jelent meg annál?

Ne kívánd, hogy mindet felsoroljam, mert lemenne a nap. :smile: Úgyhogy a teljesség igénye nélkül:
Samsung Galaxy Note8, Samsung Galaxy S8 Active, Samsung Galaxy Note FE, Samsung Galaxy S8, Samsung Galaxy S8+, Samsung Galaxy Note7, Samsung Galaxy S7, Samsung Galaxy S7 edge, Samsung Galaxy S6 edge+, Samsung Galaxy S6 edge+ Duos, Samsung Galaxy S6 edge, Samsung Galaxy S6 Duos, Samsung Galaxy S6, Samsung Galaxy Note Edge, Samsung Galaxy Note 4 Duos, Samsung Galaxy Note 4
Ezek csak Samsungok, mint azt látod, de egyéb típusokból is van, ha nem is ilyen sok, csak eluntam már a felsorolást, magas labda volt. :smile: Remélem azért érzékeled, hogy a legutolsó, amit említettem, 3 évvel megelőzte az iPhone X-et!!! Mégis nagyobb a felbontása az AMOLED kijelzőjének. És akkor olyanokról még nem is beszéltem, mint az Always On Display hiánya.

Megint a felbontásokkal jössz, hát csak annyit kérek olvass már utána, mire képes a szem és rá fogsz döbbenni mennyivel jobb azért mert nagyobb a felbontása. Elárulom semmivel, sőt a régiek még minőségben sem érik el az iphone kijelzőket, de parasztvakításnak pont jók ezek az adatok.
Ezek kb olyan dolgok mint a kamera megapixelekkel való dobálódzás.

Persze, hogy nincsen hozzá közöd. PONT. Utálom, ha valaki más zsebében vájkál. Ez teljesen visszataszító tulajdonság, mely többségében irigységből fakad. Valami mással állj elő, valami normális érvvel.

Őszintén lesz.rom te mit tennél ha így, vagy ha úgy. Ha öreganyám öregapám lett volna, pipázott volna. És? (A VOIP-ok egyébként szintén balekoknak valóak.)

Nem, nem jött le. Aki mobilt használ, annál alap a kompromisszum. Az elvárt igények és a teljesített igények ugyanis rendszerint nagyon nincsenek összhangban. Ez alól csak egészen kivételes esetek említhetőek. Vagyis igen, én inkább kompromisszumokat kötök egy-egy ingyenes alkalmazás esetében, csak épp nem úgy ahogyan azt Te gondolod.

De, megvastagodik a “vas”. Hiszen kiáll a kamerája. :smile:

Értem. Tehát, ha valamelyik Oled kijelzőnek nagyobb a felbontása, mint az éppen aktuális iPhone-é, az felesleges és minek, meg úgysem látható, stb. :smile: :smile: Mondjál még ilyen “érveket” kérlek, had röhögjek. Az a poén bennetek elvakult hívőkben, hogy ami hibás és amennyivel kevésbé jó egy iPhone modell bármi mástól, az nem számít, vagy rosszul fogod, vagy úgysem látod minek, vagy nem jól értelmezed, mert azzal valójában nem is rosszabb, hanem jobb, stb. :smile: Az összes hasonló “érvet” ismerem, kérlek ezeket mellőzheted is, kivéve ha nevettetni szeretnél.

Notch ronda. Találmánynak is egy igénytelen szükségmegoldás. Hogy néhány gyártó minek ment ennek utána, azt tőlük kérdezd, ha engem kérdezel azok is rondák. Samsungokon vagy Sony-kon pl. nem látsz notch-okat.

A kihajtható cucc egy hülyeség (szerintem). Fogalmam sincs miért kísérletezgetnek ilyenekkel egyes gyártók. Nekem nem jön be. Blamának viszont nem neveznék egy újdonságot, amivel már kijöttek és bár voltak gyermekbetegségei, viszont az almával ellentétben ezt rögtön elismerték, visszavonták, kijavították és immáron jól működik. Alma ilyent még nem tett, ahogyan az alma fanok sem.

Te akkor lennél tárgyilagos, ha nem irkálnál le pl. olyanokat, hogy az nem számít, hogy a Samsung akárminek nagyobb felbontású a kijelzője, mert úgysem látni. :wink:

Egen, mivel ezek nagyobb felbontásúak. Nem értem miért sz.r azt beismerni, hogy a nagyobb felbontású egy kijelző esetében jobb? Persze, tudom, hogy a “tárgyilagos” alma fanoknak ez fáj, de hát ez van. De egyébként - ahogyan említettem is - ezek egy része pl. tudja az Alwas On Display-t is, amit az iPhone egyik sem, pedig amúgy ez nem olyan nagy cucc, inkább szoftveres kérdés, ráadásul egy kezdő is le tudja programozni, mert egyszerű.
Ja! 2014-ben még egyetlen iPhone sem használt Oled kijelzőt. :smile: Sőt, még 2016-ben sem, mikor a Samsung már 2 éve. Ennyit erről.

KUKORI!
Te egy igazi elmeroggyant vagy, ha elfogadod ha nem, mi itt tudjuk és kész.
Vájkáljon a zsebedben a nőd én biztosan nem mert sosem szoktam, ám ha fáj neked a tény, amit leírtam hát szedjél rá vmit. A többiben meg nem vitázom veled, mert kb olyan mintha egy lovat tanítanék énekelni.

3 kedvelés

Igazi “ész érv” halmazt produkáltál. Előbb személyeskedsz, utána meg kijelented, hogy márpedig akkor is neked van igazad. (Még ha a tények ennek szöges ellentétét is mutatják.) :smile: A zsebembe meg nyilván nem vájkáltál amikor azt pedzegetted mennyiben volt nekem a két telóm és hogy nekem fájnak a “tények”, amiket te leírtál. :smile: És még én vagyok “elmeroggyant”. :smile: :smile: Nem hazudtoltad meg magadat, vérbeli “almafan” vagy. Nem is várnék mást a hozzád hasonlóaktól.
Azért köszi a beszélgetést, nagyon jól szórakoztam.