Koncepció – így is kinézhetne az iPhone SE 2

Eredetileg itt jelent meg: https://szifon.com/2019/02/14/koncepcio-igy-is-kinezhetne-az-iphone-se-2/

Tavaly szeptemberben az Apple megszüntette az iPhone SE árusítását és ezzel véget ért az a korszak, amikor egy kézzel is könnyen kezelhető iPhone-t vehettél – bár sokak szerint ez a korszak már az iPhone 5 megjelenésével lezárult. A piaci eredményeken látszik, hogy a többség lemondott már arról, hogy elérjék a kijelző tetejét mindenféle trükkök (például…

Nekem SE van, és addig van iPhone, amíg ez működik. Tepsifon nem kell. Nagyon is lenne helye egy SE2-nek!

Egykezes telefont akarok. Ha nagyobbra vágynék, akkor tabletet vennék. Az SE is nagy. Főleg tokkal együtt. Vissza fogok állni buta telefonra, és okosóra kombóra. Ha lesz olyan óra ami tud annyit ami miatt már megérné.

Elképzelésem sincs mi lesz, ha elkopik a jelenlegi telefonom (i6s). Bár nem lettünk akkora barátok, mint az elődjeivel. Volt i4-em 4 évig, aztán 5-öm 1 évig és 2 és fél évig 5s-em. Azok voltak a jó telefonok, attól függetlenül, hogy az 5s-t 3x cseréltettem. Valahogy egyáltalán nem vonzanak a nagyobb iPhoneok. Hogy miért nem? Mert 75%-ban munkára használom a telefont. A kompaktság számomra nem kérdés. Ha mást akarok előveszem a másik 6 eszközöm egyikét (laptop, pc, tablet). Szerintem igen is lenne piaca egy ilyen telefonnak, már csak azért is, mert a konkurenciáknál is kezd kihalni ez a méret. Közel 8 év iOS felhasználóként, nem tudnék átszokni, bár nem is akarok.

Amennyiben iPhone 6s-t használsz, akkor ott még az iPhone 8, ami ugyanakkora, csak gyorsabb és jobb. Illetve az iPhone X meg már nem nagyobb annyival.

Szerintem ez csak akkor történhet meg, ha közel ugyanannyiba kerülne mint mondjuk az X vagy az XR. Az olyanoknak mint mondjuk én ezt el kell fogadni, sehogy máshogy nem valósulhat meg Én várnám. Olyan lehetőség kizárt hogy sokkal olcsóbb legyen.

Inkább sajnáltatja magát, minthogy gondolkozna…
“Elképzelésem sincs mi lesz” pfff :face_vomiting:

Gunar is megszokta az X-et akkor bárki megszokja. :slight_smile: Vagy nem?

1 kedvelés

Nemtom, szerintem van olyan aki nem tudja megszokni. Én pl. tényleg ilyen vagyok, én is már garanciába cseréltettem ki az SE típust. Pedig van a családba X is, szóval valóban akár én is írhattam volna, hogy elképzelésem sincs mi lesz ha megszűnik működni :wink: Pedig ha valaki nem fog átköltözni másik platformra, azt tuti biztos én leszek. Már annyi emeltdíjas szolgáltatást igénybe vettem, hogy all incluzívval el tudnék lenni egész nyáron valamelyik szigeten. :unamused: szóval nekem sem kell az Android, de ennek ellenére még nem váltok, túl nagyok nekem, pedig nem kicsi kezem van. Talán túl öreg vagyok már a változásokhoz. De amúgy biztosan bukó lenne az Apple részéről ennek a bevezetése, mert nem tudnák és nem is szabadna olcsón adni. Úgy viszont azok közül akik most sírnak, azok nem vásárolnák meg. Szóval „elképzelésem sincs mi lesz” :grinning:

Hát azért ha egy ütős SE2-t kiadnának lehet lepasszolnám a páromnak az Xs-t és visszatérnék a kisebb telóra, bár igaz kisebb kompromisszumokkal de szokható az SE után elég hamar az Xs mérete, pláne hogy a F-ID 1000x jobban használható mint a T-ID a számomra, ekkora telefonnál a T-ID javarészt használhatatlan lenne ha csak egy kézzel akarom használni éppen. Pedig a DSG miatt szabad a jobb kezem mindig.
Az átszokás nem kor hanem rugalmasság függő, én is párral 50 fölött veszegetek mindig vmi újabb ketyerét mert kell és mert szeretem is ha kb korszerűek de még pont jók a cuccaim adott célokra. (noti, tabletek, stb) Persze kényelmesebben használható egy SE méret, csak a keret nélküli kijelzőknél necces a szélen lévők elérése, mint most ugye az Xs esetében is, több alkalommal nyomok kicsivel beljebb, mert nem hajlik be oda az ujjam. Ez van meg kell találni hogyan lehet adott kütyüt a legjobban használni az embernek amire akarja.

Azért az annyira jellemző az Apple-re, hogy magasról tesz a felhasználók igényére. Amikor még csak iPhone 4-es volt, Jobs szerint ennél nagyobb nem is kellett. Szerintem részben igaza volt. Aztán elment Jobs és jöttek a tepsik. Egyre nagyobbak. Most már a kicsik nem is beszerezhetők. Ahogy olvasom, a következő iOs verziónál már az SE támogatása is megszűnik.
Akkor sajnos nem marad más, mint a váltás. Pedig nagyon nem szeretem az Androidot. De tepsi akkor sem kell!

Végü is csak kijelzőt kellene újat gyártatniuk meg házat hozzá alakítani, a többi adott, ja meg akkut is és ha nem kilógatják a kamerát hanem kicsivel vastagabb az egész akkor tán aminek kell bele is férne, s az ára is maradna 300e alatt, én 250e tájára tippelném, s akkor még piszok sok elfogyhatna belöle akár.

1 kedvelés

Én azért nem aggódnék ennyire. Új iPhone 4S-t is lehet még venni az eBay-en pedig 2011-es készülék. Akkor 5S-t vagy SE-t miért ne lehetne venni akár 5 vagy 10 év múlva is. A másik dolog, hogy akár az 5S-t, akár az SE-t nézem, szerencsére nem ragasztva vannak, hanem szétszerelhetők, így ha bármi tönkremenne benne ki lehet cserélni és lehet tovább használni.

És talán nem volna gond a görbüléssel sem, mint a jelenleg árult verzióknál. Amig volt normális kerete az iPhne-nak, addig nem hajlott, igaz kisebb volt. De pont úgy volt jó. Azt el sem tudom képzelni, hol lehet tartani egy XS-t. Normál nadrágzsebbe nem fér, vagy ha mégis, leüléskor minimum hajlik, ha éppen nem törik. Azért ne kelljen már hasitasit hordani egy telefonért!

Azért az kicsit korai lenne ha őszre eldobnák az SE támogatását, max az 5s-ét, meg az i6-ét, hiszen pont ettől szeretik sokan az apple cuccokat, mert sokáig van rá támogatás és a 12-es IOS teljesen jól dolgozik az SE-n

Igen kapni lehet. De ha nincs iOs támogatás, nem lesznek alkalmazások sem. Akkor mire használja az ember?

Azért az kicsit korai lenne ha őszre eldobnák az SE támogatását
Legutóbb itt a Szifonon is azt írták, hogy az SE sem lesz támogatva.

Igen az átmeneti időszek, mikor az emberek még hosszú nadrágot, de már pólót hordanak akkor neccesebb az Xs, (max egy övtartó ami még aránylag kutúrált lehet vmi normálisabb gyártótól) mert egy rövid nadrág oldalzsebében elfér simán az Xs is
Az SE támogatás sztem majd elválik mikor pár hónap múlva kijönnek az első beta-k és előtte bemutatják az új IOS-t. Én mindenképp hülyeségnek tartanám ezt a lépést az apple részéről, ha már beszüntették azt méretet, hiszen hardveresen még azért nem olyan rossz az a kicsike.

1 kedvelés

Na ez volt az amire azt mondtam, nem az Xr-re kellett volna rágyúrniuk, hanem inkább egy SE utódot kiadni, azzal jobban betaláltak volna szvsz.

1 kedvelés

Attól még ha megszűnik is az SE-nek a támogatása, attól még továbbra is lehet használni telefonálásra, üzenetküldésre, fotózásra, zenehallgatásra, navigációra, stb. Nem dől össze a világ. Ki nem fogom azért dobni.

Na persze, nálam is megvolt sokáig az i4, míg a haverom kislánya össze nem törte és a mai napig jó lenne, csak hihetetlenül lassú már az ucsó IOS-szel is, bár alap dolgokra használható valóban, na meg ugye sok és egyre több olyan app frissül/-t úgy, hogy már arra nem. ha pl ID váltás volt akkor az új ID-ra már nem lehetett csak egy 1xű viber-t tenni, csak a régivel letölteni és utána használni rajta. De van még gondolom sok másik is amibe előbb v utóbb hasonlóan belefut az ember, régi IOS-t használva.