MacOS Big Sur frissítés miatti teljes összeomlás

Sziasztok! Sajnos nekiálltam telepíteni az új op.rendszert. 2017-es MacBook Air gépem van. Elindult a telepítés majd az install közben egyszer csak hibaüzenet: Hiba történt a szoftverfrissítés alkalmazásakor, és automatikusan Indítólemez kiválasztása ablakot hoz be, de hosszas percek után sem talál indítólemezt. Ezen a ponton elvittem szervízbe, mert sejtettem, hogy ide kevés leszek.
Mindez ma volt délután, szóval kb 2 óra alatt sajnos nem tudták egyelőre megcsinalni. Olyan gond adódott, hogy a visszaállítás során nem fogadja el a géphez és a felhasználomhoz tartozó jelszót, amit amúgy, mikor kikapcsolom és újra bekapcsolom elfogad, és újra elkezdi telepíteni a frissítést, szóval a fekete háttér fehér alma és visszaszámlálás jön be, de mindig hibaüzenet a vége. De a visszaállitas során nem fogadja el. Próbáltuk az Apple ID feloldást is, azt írta, hogy ezt a kötetet ez az iCloud fiók nem tudja feloldani.
Olyat is próbáltunk, hogy külső eszközzel beléptünk, maga a gép működik, de nem mutatja a meghajtón a fájlokat amik rajta voltak, teljes üreset jelez az én meghajtómon, így nem tudtuk átmenteni.
Sajnos nem voltak lementve a rajta tartott fényképek stb, így egyelőre hazahoztam, hogy hátha valami csoda folytán sikerul visszaállítani. Ha nem akkor törlés lesz a vége, de aggasztó, hogy nem fogadja el a jelszót és feloldani sem tudjuk:(
Van esetleg ilyesmivel valakinek tapasztalata??

ezt így látatlanban még tippelni is nehéz. de első körben mondjuk van bármi 0, y, z, magyar ékezet, és speciális karakter a jelszavadban, ami esetleg így hibásan kerül begépelésre, mert mondjuk angolra állt át a billentyűzetkiosztás?

Nem volt ilyen karakter, nem ez lesz a gond.
Azóta olvastam a fejlesztői fórumon, hogy más is tapasztalta ezt, talált is rá megoldást.

Itt írja a kérdező, ugyanez a problémám és az első válasz nagyon hasznosnak tűnik, de én nem értek hozza nem tudom ez alapja sem végig vinni. Keresek valakit aki ez alapján meg tudná csinálni🙂

@phajnalka hát ez így jó kérdés, ki kell próbálni. ha eljuttatod a gépet hozzám (Budapesten), szívesen megnézem, és megpróbálom, és akkor esetleg lehet belőle írni egy cikket. írj egy emailt a hello@szifon.com-ra, és megbeszéljük a részleteket.

Sziasztok!
Nekem is ugyenez a problémám. Esetleg sikerült e megoldást találni a javításra? Köszönöm a választ előre is!

sajnos nem. a fenti esetben valószínűleg már törlődött az SSD-ről a visszaállítási kulcs, és ezért nem tudta feloldani az iCloud fiók, így került bele egy másik SSD, aztán hátha később valamikor majd adódik rá megoldás, addig függőben van a dolog.

Ez jól kezdődik…A külföldi oldalon lévő dolgokat végigcsináltátok? Vagy apple support?

mivel a külföldi poszt esetén elfogadta a posztolónak a beírt jelszót, a fenti esetben pedig nem, így nem lehetett tovább jutni. ha sérült az SSD-n az a rész, ahol a titkosítási kulcsot tárolta a rendszer, akkor nem tudja visszaellenőrizni, hogy helyes-e a beírt kulcs. ugyanez a helyzet az iCloud fiókkal történő feloldás esetén.

ebben az esetben pedig valószínűtlen, hogy visszaállítható lesz az adat.

az Apple Supportot megpróbálhatod felhívni, de ők távolról nem fognak tudni ezzel mit csinálni.

Akkor valószínűleg thunderbolt kábellel összekötve egy másik géppel sem tudom lementeni róla az adatokat?
Sajnos nekem sem fogadja el a felhasználó jelszavát visszaállítási módban,de amikor indul normál módban,akkor elfogadja,de megszakad a telepítés és újraindul a gép.

az már egy fokkal talán jobb, egy próbát mindenképpen megér, és ha sikerül menteni az adatokat, akkor utána egyszerűen helyreállítási módban próbáld meg újratelepíteni. az adataid megmaradnak. de ezt csak azután próbáld meg, ha már sikerült lementeni Target Disk módban, másik gépre rádugva.

Szia!
Sajnos én is így jártam. Neked sikerült valamit visszanyerni az adataidból?
Melyik szervízbe vitted a gépet?

ezt most kitől kérdezed?

Sziasztok! Én is frissítettem a 2019-es Pro-t és egyszer nekem is furcsán elsötétült a képernyő. Vártam és 5 perc múlva magához tért. :slight_smile: Egyszer nekem is volt olyan (amikor megvettem a gépet az első tulajától) hogy nem működött a kulcs. Nálam a probléma az volt, hogy előtte be volt kapcsolva a Filevault. Plussz még bekevert a T2 chip is, mert amíg nem állítod be a legmagasabb szintű védelmet a rendszergazdai részben, addig még az Apple Pay sem megy… Én az adataimat külső meghajtón és felhőben is mentem, ha beütne a baj.

Az igy beallitott Apple Payt mire hasznalod? Marmint, a Safariban torteno Apple Pay hasznalathoz nem kell.

Hát igazándiból csak a Wallet miatt állítottam be, hogy legyen. :slight_smile:

phajnalka-tól, de azóta kaptam segítséget és rendberaktuk a gépet.

a fő, hogy akkor sikerült megoldani. az ő esetében sajnos nem sikerült az adatokat visszaállítani.