Megjelent az iOS 11.4.1 – AirPods és Exchange hibajavítások

Ez offtopic, így válaszolok, de ne folytassuk. Igen így van, csökken az érdeklődés, minden téma után 10 évvel, nem lesz ugyanaz. Egy teljes felhasználó bázis változott, azoknak akiknek volt akkor laptopjuk, telefonjuk, már inkább a gyerekkel foglalkoznak és nem írogatnak hozzászólást.

A Szifon.com mellett minden Apple oldal szinte kihalt, és nem csak kommentek szinten olvasás szinten is. A bulvár oldalakról meg ne beszéljük. Én megpróbálom ezt a közösséget picit is felrázni egy új platformmal, amire megkapom minden második embertől a lehurrogást, ami igencsak kellemes, és ha nem lennék ennyire elhivatott feladnám ezt is, akkor ez az oldal se lenne?

Szóval, mi folyamatosan fejlesztünk, folyamatosan építjük a dolgokat, de általában csak olyan kommenteket kapok hogy “így kénytelen vagyok saját tapasztalatra alapozni és rizikózni” JA nem ezzel kéne a közösségnek segítened?

Baromi nehéz az embereket manapság rávenni hogy írjanak, kérdezzenek. De ha kíváncsi vagy egy kis statisztikára, eme rendszer előtt havi 300-350 hozzászólás érkezett, a közösségre most 3,5 hét alatt több mint 450. Ergo jobb, még nyáron is, ahol az emberek inkább nyaralnak.

Amikor eljön a szeptember lesz egy csomó hír, érdekesség ez jóval jobb lesz. De nem csak a hozzászólások, hanem a kérdések információk megosztása is a cél, és ne mint az állatok Facebook-on történjen ez, ahol végeredményben írsz valamit és elveszik a süllyesztőbe.

Imádom, amikor bármelyik Apple sw frissítésnél ilyen és ehhez hasonló Exchange hibajavítást leírnak gyakorlatilag minden második verziónál és amúgy ugyanolyan használhatatlan :smiley:

segitsetek lsz ezzel a korlatozott usbvel:
ha bekapcsolom a kis gombot, mi lesz?
(csak nekem ertelmetlen a figalmazas? :unamused:)

Azt fogod észrevenni, hogy ha használod mondjuk CarPlay-el vagy más olyan kiegészítővel, ami adatokat mozgat, akkor előtte fel kell oldani a készüléket, semmi extra.

Kitartás, hidd el, sokaknak tetszik vagy tetszeni fog az új platform, csak egyszerűbb leszólni az újat, a változást, mint változtatni a régi megszokott dolgokon. Nekem itt sokkal átláthatóbbak és könnyebben visszakereshetőek a hozzászólások és cikkek. Tetszik az új platform, további sikeres jó munkát!

ok koszi
(nekem a megfogalmazas nem volt egyertelmu, mikor van be/kikapcsolva)

En speciel hetek ota ugy vartam ezt a frissitest, mint a messiast. Tegnap este raereztem valahogy az eljovetelere, mert 20 perccel 7 elott mar nezegettem az oldalt, hogy vajon megerkezik-e. Jol ereztem :smiley:
Nekem az elozo frissites teljesen elcseszte az akkuidot 6S-en: ejszaka rendszeresen 60-70%-rol csutkara merult reggelre ugy, hogy hozza sem nyultam. Allitolag az 5 Ghz-es wifi kapcsolatokkal volt valami bug. En ugy erzem ezt most talan javitottak, legalabbis esterol reggelre 100-rol 93-ra merult, ami nagyon biztato :smile:
Szoval en orulok neki es nagyon vartam mar ezt a pici frissitest is.

2 kedvelés

Köszi :slight_smile: Remélem hamarosan összejön a kritikus tömeg, ami már elég hogy folyamatosan legyen új kérdés/megosztás, aztán már megy magától. A Kommentek kellettek ide, mert így lehet egyáltalán elindítani, no meg persze így sokkal jobban kihasználható a hozzászólás rész a Szifon-on.

@dmkiraly na ez jó hír! :slight_smile: Mindjárt hozzá is írok a másikhoz és lezárom megoldással.

Ha bekapcsolod akkor leírja :slight_smile: Tényleg nem eléggé egyértelmű, lesz róla cikk @Jadeye tollából.

1 kedvelés

Kipróbáltuk nektek, mert a bulvár újságírók már kezdenek hülyeségeket írni más oldalakon. :slight_smile: Hamarosan lesz részletes cikk az oldalon, ahogy írtam.

Pontosan mi használhatatlan? Én évek óta használom Exchange-dzsel, apróbb hibáktól eltekintve szépen működik.

Levelek megérkezése, küldése majdnem időben történik csak pár órákat csúszik a dolog, néha egy napot. De aláírom, hogy van amikor sikerül neki. Jelzi, hogy van új levelem csak az a kérdés, hogy azt a levelet én miért nem látom. És, hogy ezek a dolgok miért működnek akár az Outlookkal, akár OWA-n normálisan. Persze tudom a választ, Exchangere ezeket kell használni. Csak pont emiatt röhögök ezeken a hibajavításokon.

USB védelem: már fel is törték…
“What we discovered is that iOS will reset the USB Restrictive Mode countdown timer even if one connects the iPhone to an untrusted USB accessory, one that has never been paired to the iPhone before (well, in fact the accessories do not require pairing at all). In other words, once the police officer seizes an iPhone, he or she would need to immediately connect that iPhone to a compatible USB accessory to prevent USB Restricted Mode lock after one hour. Importantly, this only helps if the iPhone has still not entered USB Restricted Mode.”

nem törték fel. le is írják, hogy “this only helps if the iPhone has still not entered USB Restricted Mode”.

Végig olvastad a cikket?

végig. nem törték fel. ha ugyanis a készüléken már aktiválódott a korlátozott mód, akkor ahogy írják is: " then USB restricted mode has been activated already, and there is nothing you can do about that, sorry". a funkció bekapcsolódásának esetleges megakadályozása nem feltörés.

Nekem iphone X-en a frissités óta eléggé akadozik, pl feloldás után néha akadozva jön be a főképernyő. Vagy alkalmazások közötti váltás esetén is be be akadozik.

Sziasztok! Frissites ota zajos kepet alkot a kamera normal fenyviszonyok kozott is! Valaki tapasztalt ilyet?

Sziasztok.
Sajnos én olyat tapasztalok, hogy van egy iPhone 7 Plus-om és nem működik a Siri és ha szemből szeretnék selfi videót csinálni akkor nincsen hang. Viszont ha Facetime-olok akkor meg működik van hang.
Szerintetek ez mitől lehet? :slight_smile: Köszi előre is!

érdemes lenne elsőként az ebben a cikkünkben leírtakat végigzongorázni: https://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

ha ezek egyike sem orvosolja, akkor vidd be egy hivatalos szervizpartnerhez: https://szifon.com/2017/02/21/gyakori-kerdesek-melyek-az-apple-hivatalos-szervizpartnerei-magyarorszagon/