Szerintem így kellene működjön egy okos zár

Na ezért lenne jó ezt az automatizmust (meg még pár másikat is lehetne) rábízni az órára, azt ha leveszi valaki akkor nincsen semmi jogosultsága feloldani, csak ha tudja a kódját, viszont míg kézen van fel van oldva. bár az Apple végre betehetné a biztonsági funkciókba az óra érzékelés elvesztését. Mellesleg tán az óra eladásaikat is növelhetné pár ilyen okos funkcióval szvsz. Igaz ehhez végre kellene egy igazi nőies Apple Watch is a piacra. (talán a páromat is rá tudnám egyre beszélni)

1 kedvelés

most ezt úgy írod, mintha egy iPhone zárolását nem ugyanígy tudnád feloldani.

1 kedvelés

Én nem tudom mit írtam le félreérthetően, de pont a lényeg benne van abban amit írtam, az idézetedből vmiért kimaradt és együtt van meg az amire gondoltam, a miértje.

itt a problémát, illetve a zár esetleges illetéktelen nyitását az eredményezi, hogy a párosított készülék a zárolásának feloldása nélkül is kinyithatja a zárat. ezen szerinted mit változtat az, hogy az óra zárolását a levétele után kóddal kell feloldanod? mert szerintem semmit. hiszen ha az iPhone zárolt állapotában is kinyithatja a zárat, akkor azt az óra is megtehetné, hiszen a zár működési elve nem változna semmit. ebben az esetben pedig akkor lényegtelen, hogy mi történik az órával, ha leveszed, majd visszaveszed.

1 kedvelés

Igen a problémát az okozza hogy zárolva is oldja a zárat, ellenben az óra ameddig a kézen van folyamatosan fel van oldva, ergo ha normálisan megcsinálják órára, akkor értelemszerűen az óra csak feloldott állapotában tudja nyitni a zárat. Tehát amint lekerül a kézről nem tud nyitni ameddig kódot nem kap. A telónál ez ugye nem járható, mert ott ha nincsen éppen kézben vmiért akkor zárolva van és valóban nem jó ha olyan állapotban nyithatja a zárat. Ennyi volt a lényege annak amit írtam, csak nem eresztettem ilyen bő lére, nem a szabadalmi hivatalnak írtam :crazy_face:

1 kedvelés

és szerinted ha ezt meg lehetne csinálni, akkor nem csinálták volna meg? nem lehet megcsinálni, mert az óra nem ad erre lehetőséget.

Azt nem tudom hogy ezt konkrétan meg lehet-e csinálni órára, de azt igen, hogy sok olyant amit meg meglehetne, azt még nem csináltak meg rá. Akkor ez miért lenne más? Max ha nem ad a szoftvere ilyenre lehetőséget. Mivel nem vagyok fejlesztő nekem csak ötleteim és felvetéseim vannak, amiket sok esetben le is írok, de ezt Te pontosan tudod, elég régóta van ez a szokásom.
Amugy meg most próbáltam ki, ha a kezemen az óra akkor feloldja maszkban a telót, ha nincsen akkor meg nem oldja fel. Logikusan akkor ezt miért nem lehet hasonlóan megoldani?

ezeket az ötleteidet a fejlesztőknek írd meg. minden más csak felesleges fűrészpordarálás. egy csomó dolgot nem azért nem csinálnak meg, mert nem akarják, hanem mert nem ad rá lehetőséget az adott eszköz. de majd @Czo megint elmagyarázza, miért nem lehet.

Ja a múltkor is elmagyarázta, hogy x dolgot azért nem csináltak meg mert vagy nem volt kedvük vagy mert lusták, esetleg mert nem is gondoltak rá, pl a VOIP hívásokat aminek jelzése nem jön át valós időben az órára, ami nekem az örök vesszőparipám és azt is meg lehetne csinálni, mégsem teszik zömmel, csak pár app tudja.
Ja és az iBlue eszközeiről akkor nem is beszéltem, ott pl pont ez van mint fent, hogy a zsebedben a telód és mikor beindítod az autót az feloldja automatikusan az immót és mehetsz, persze ha be van kapcsolva ez a mód. DURR! ott a hiba lehetőség a biztonsági szakadék, mert nem csak egy rés. Ellenben ha az órán is lenne hozzá app ahol én engedélyezem egy gomb megnyomásával akkor ez nincsen, mert a párjánál a kapunyitónál ez megoldott az órán a vezérlése. Egy cég ami gyártja és az egyiken van a másikon meg nincsen, pedig lehetne és jó is lenne.

Danalock-ról váltok végül Nuki-ra :slight_smile:

@axxon gondolkozzatok a Siri-vel való nyitáson. Ha van órája akkor Hey Siri open the door (és kód megadás) segítségével esetleg kinyílhat, bár ezt nem teszteltem.

1 kedvelés

Mi amúgy úgy szoktuk csinálni, hogy mielőtt behajtunk a mélygarázsba nyitjuk az ajtót. Sirivel nem mindig klappol de vezérlőközpontból minden gond nélkül. Meg a billentyűzet is ki van ragasztva, hogy kóddal is be lehessen jönni. Meg ott van még a FOB is nyitni ami elég kicsi és elfér mindenhol. De amúgy a helyzet alapján való nyitás is nagyon jól működik. Meg azért mondjuk nem mondom, hogy nem lehetséges, de mekkora az esélye, hogy ha elhagyod vagy ellopják a telefont akkor azzal oda fog menni hozzád kinyitni az ajtót. Az már valószínűleg egy elég előkészített betörés lenne.

1 kedvelés

Működik, ezt teszteltem már sokszor :blush: Sok sikert hozzá, én nagyon szeretem, remélem neked is tetszeni fog :blush:

1 kedvelés

Itt tobbfajta megvalositas van, amit kovetni lehet. Az egyik esetben a zar az ajtodban BTle beaconkent viselkedik es a telefonon futo szoftver amennyiben erzekeli a zarat, tud kommunikalni valami eszkozzel, amivel a zar kinyilodik (nem tudom, hogy van-e hub, vagy maganak a zarnak kell szolni, hogy nyiljon ki, de ez ebben az esetben lenyegtelen). A beaconok erzekelse zarolt telefon mellett is mukodik, felteve, hogy a bootolasi folyamat ota legalabb egyszer ki volt nyitva. Beacon erzekeles eseten megjelenhet egy notifikacio, esetlegesen nyitas/zaras gombbal, de itt szerintem mar kelleni fog authentiakcio, hogy a tenyleges gombnyomas kodja lefusson. Ennel a modszernel meg hatrany, hogy az ora nem tud BTle beaconra figyelni, tehat ott sem kozelsegerzekeles, sem notifikacio nem lenne. Gondolom az Akku kimeles miatt nincs ilyen funkcio az oraban.

A masik megoldas, amikor nem is foglalkozunk a platformra valo appokkal, egyszeruen azt figyeli a zar, hogy a regisztralt BTle eszkoz kozel van-e vagy nem. Ebben az esetben eleg a telfeonnak odakerulnie, semmilyen szoftver komponens nem szukseges. Itt ha ki tudod cserelni a regisztralt MAC cimet egy BTle vernyomasmero cimere, akkor onnantol az fogja nyitni a zarat.

Utobbi megoldas “egyszeru”, mert platformtol fuggetlenul egyszer kell megirni, a kod a zaron fut, elobbi varianst pedig amiatt, hogy direkt foglalkozni kell az iOS megirasaval, mindenkeppen tobb ido. Abban sem vagyok biztos, hogy a manapsag divatos cross platform fejlesztoi megoldasokkal megcsinalhato-e (az ilyen cross platform dolgok pont ott/akkor szoktak elverezni, ha csak az adott platformon letezo megoldassal szeretne valaki elni).

Köszi szépen! Akkor itt megint az van ahogy látom meg lehetne ezt csinálni okosan, csak nem mélyedtek el benne annyira, vagy ki tudja.
De ha az első megoldással élnek és gondolom az biztonságosabb is járhatóbb is, akkor megint csak az a szitu ami máshol is, hogy az óra és a teló közötti app kommunikációt kellene okosan megírni, mert az eléggé ritka eset ha mindkét eszközt ellopják az embertől. Persze ha nincsen óra akkor az automatizmusnak vannak fent említett veszélyei a teló eltulajdonítása esetében, de ezt a amikor bekapcsolja az ember ott gondolom le van írva, mert le kell legyen.
Bár a kedves Apple még mindig nem csinálta meg, hogy jól észrevehetően jelezzen az óra a kezemen ha Bt kapcsolat megszűnik, azaz vhol ott maradt a teló, csak egy ikont kapunk csendben. Pedig anno sok alkalommal írtam erről nekik, mindhiába. Lehet ez csak engem zavar. Szóval mit várjunk máshonnan plusz munkát.

Az orat nem tudom miert kevered ide. Az ora nem tud figyelni bt beaconre, tehat semmi ertelme szamolni vele ebben az esetben. A telefon tud figyelni, arra lehet maximum epiteni.

Off

Annak meg, hogy az ora hogyan jelzi a telefon kapcsolat megszuneset, semmi jelentosege nincs itt. Plane, hogy az ora at tud allni WiFi vagy akar mobilkapcsolatra is. Nekem raadasul nem kellene a mostaninal erosebb figyelmeztetes sem. Azaz, ha pl tolem megkereznek, hogy kell-e ilyen funkcio es en donthetnek, akkor en hulyesegnek tartanam es nem tamogatnam.

Azért írtam hogy a kettő kapcsolatába kellene beépíteni a fejlesztőknek valami okosat hogy tudja az app együtt vannak-e a teló és óra, vagy nem és talán erre alapozni a kombináltan nyitást, persze ez csak úgy hozzávetőlegesen leírva. Nem akarok jobban belemélyedni mert egyrészt nem értek hozzá mi mit tudhat, csak gondolom hogy lehetne valahogyan a kettő kapcsolatán alapuló plusz biztonságot beletenni az automatikus nyitásba. Csak egy felvetés: Ha ott az óra ahol a teló az ajtó előtt akkor simán nyitja a zárat ha nincsenek együtt akkor meg más a protokoll. Persze ha nincsen valakinek órája ezt értelemszerűen nem állíthatja be, de ösztönöz esetleg vételre :crazy_face:

Off

Gondolom nem jártál még úgy ahogyan én a múltkor, a teló otthon maradt a nagy sietsegben és az óra az esti frissítés után nem látta a Telekomot és ezt ott vettem észre ahová siettem, végül is nem tudtam kommunkálni senkivel hiába volt a kezemen, csak mikor hazaértem a telóról lehetett újra beállítani hogy menjen az LTE kapcsolat. Jól jött volna a jelzés mikor elindultam, pláne hogy sokat kommunikálunk VOIP-on és ugye az nem megy óráról sajna csak a szöveg és az is neccesen néha, ebben az esetben meg ugye sehogyan sem. Pech!

De milyen ketto kapcsolata? Az ora nem tud baeconre reagalni semmit. Csak a telefon. Az orat felejtsd el.

Az óra a telóval beszéli meg a jelenlétet és a teló annak alapján ad utasítást a zárnak, erre gondolok. Ergo ha nincsen ott az órám nincsen automata nyitás, oldhatom fel a telót, ezt a tolvaj vélhetően nem tudja, kint marad vagy szó szerint betör.

Mi lenne egyebkent, ha elolvasnad a fejlesztoi dokumentaciokat? Ezekben jol le vannak irva a dolgok, siman latszik, hogy mit lehet es mit nem lehet megcsinalni. Ebben az esetben pl ezt lehetne figyelni, de itt az ‘in range’ az annyit jelent, hogy barmilyen kapcsolattal, eleri egymast a telefon es az ora. Ez a barmi lehet akar WiFi is a lakas/epulet masik pontjan, akar 20 emelettel feljebb is, ha a WiFi halozat kozos.

Ne akarj automata nyitast authenetikacio nelkul es meg is van oldva a problema. Authentikaciora pedig hasznalhatja a fejelszto a megfelelo frameworkot (nyilvan ugyonezt hasznalja az OTP is biometrikus azonositasnal, de akar a Revolut is). De mivel ehhez elo kell venni a telefont, ezert ugrott az okos zar minden elonye. Ha mar elo kell venni a telefont, akar a kulcsomat is elovehetnem…

Egyebkent ebben az esetben ugy nezhetne ki a folyamat, hogy jon BTle beacon kozelsegenel jon a notify a telefonra, hogy “nyisson-e a zar”, es ha igent nyomsz ra, akkor ugye eleve indul az app (itt ugye maga a telefon tol rad egy authentikaciot, vagy akar beenged authentikacio nelkul), majd ezutan lehetne meg1 authentikacio, amikor az app ellenorzi a jogosultsagot (na ez mar szokta zavarni az embereket). Az biztos, hogy ebben az esetben, mar lehetne kivulrol kulcsolni is.

Akkor viszont marad a gombnyomás órán, igaz nem automatikus de könnyebb mint a telót elővenni sok esetben. pl a Transferwise amikor belépek weben csak kidob egy gombot az órára és megnyomom bent vagyok a fiókomban, mikor először csináltam meglepett de nagyon okos megoldás szvsz. Persze kérdés hogy ebben a formában van-e igazán létjoga a megoldásnak. A többi ok, ha nem hát nem.