Megjelent az iOS 13.1.3 – majdnem tucatnyi hiba javítása

Hát szerintem bassza meg az Apple, úgy ahogy van. A legjobb lehetőség a 3G használata? Hát ne nevettessék már ki magukat! Egyébként nem csak minket érint a probléma! Vannak ismerőseim Svájcban, ugyanúgy szenvednek ezzel a problémával. Tényleg tök jó, hogy vagyonokat fizetünk ki ezekért az eszközökért és aztán használhatatlanná teszik számunkra. A következő frissítésben, ha nem lesz megoldva, akkor nálam biztosan megy a levesbe iPhone, iPad, Watch is. Csere csúcsmodelles Androidra. Azzal javában kevesebb gondom volt a múltban!


Nem lassú, nem tapasztaltam problémát sebességben, egyszerűen zavaró a tudat, hogy a semmire 70%-ot elfoglal a memóriából. Most akarom majd a LumaFusion-t telepíteni, remélem, hogy nem lesz akadálya ez a memóriaterhelés a normális használhatóságának.
Szerk: a Fotók megy a háttérben, plusz Safari két tabbal, 91%-on kihasznált a memória. Azért ez így, hááát…

@kaskrisz: az Apple nem tudja minden mobilszolgáltató hálózatán tesztelni a készülékeit, ez az adott szolgáltatók feladata lenne, és erre van a béta időszak, ami alatt az App Store-os fejlesztők, illetve a nyilvános bétát használó nagyközönség is tudja jelezni az ilyen hibákat.

az továbbra sem egyértelmű viszont, hogy mi okozza mindezt, és melyik szolgáltatók érintettek, mert a hazai híreken kívül a nemzetközi sajtóban nem látni ezzel kapcsolatos cikkeket.

@Interstate: de ha nem lassú, nem akad, akkor nem mindegy, mi van a memóriában, mennyire van épp tele? ha valaminek szüksége van több memóriára, akkor majd kipakolja azt belőle, ami már nem szükséges, hogy ott legyen. ez akkor lenne gond, ha nem tudná kitenni onnan a szükségtelen dolgokat, és akadozóvá válna a rendszer.

A horror árat már a droidokért is elkérik és ott sem fenékig a tejfel.
Amugy megamit olvasol az azok problémája akiknek van, de a zöme nem működik rosszul, ergo nem a szart adja az apple, csak itt-ott nem úgy funkcionál vmi egyedi okból rendszerint, ahogyan kellene, kevesebb az a hiba ami valóban mindenkit v a többséget érinti. Amiket olvasol persze hogy a rossz működésről szól, mert akinek semmi gondja nincsen vele az értelemszerűen nem ír be, hogy neki normálisan jól műxik minden és semmi gondja nincsen .

Tulajdonképp igazad van, mert nem akadozik, nem bosszantó. Le is szedem azt a widgetet, mert csak akkor zavar, ha látom a terhelést :slight_smile:

Ezt is elfogadom, de akkor legalább lennének kedvesek könyörgés nélkül engedni, hogy visszaállhassak 12- re, amin tökéletesen működtem. Egyébként az amerikai support is tele van bejegyzésekkel ezzel kapcsolatban, ha jól emlékszem. A hétvégén utaztam az EU-n belül, de ugyanazt a hibát tapasztaltam másik két ország hálózatán is.

engedve volt egészen október 4-ig, tehát két héten keresztül az iOS 13 megjelenése után.

az Apple-nél és szervizpartnereinél jelenleg is megmondhatod, hogy márpedig tegyék vissza az iOS 12-t, mert jelenleg használhatatlan a készüléked.

Svájcban nincs a térerő probléma. Volt 1 évvel ezelőtt, de most nincs!

Igen én is tudom, hogy engedve volt, de mivel megvettem SAJNOS a Watch Series 5-öt, így kénytelen voltam frissíteni. Valamint szeretném normálisan együtt használni az eszközeimet, ha már komolyabb összegeket fordítok rájuk. Gondolom ezt azért megérted és érthetőbbé vált a csalódottságom az Apple-el kapcsolatban.

Köszi! Viszont Olaszországban és Szlovéniában van probléma. Személyes tapasztalat.

na jó, de ha maga az iOS a hibás, akkor az már két héttel azelőtt, vagyis amikor megjelent, már akkor is hibás volt, tehát vacakolnia és mindenkinél jelentkeznie kellett volna. itt szerintem továbbra is a szolgáltatók hálózatánál lesz valami probléma, egyfajta összeférhetetlenség az iOS 13-mal egyes készülékek/előfizetők esetén, ami nálad valamiért később, történetesen épp az iOS 12 aláírási ablakának bezáródása után jött elő, és nem rögtön az iOS 13-ra való frissítéskor. szintén nem érthető, hogy miért nem jelentkezik mindenkinél. de ezt az Apple-nek és a szolgáltatóknak kell lezongorázni, addig sajnos két opciód van: vagy letiltod a 4G-t, és az megoldja, vagy ha nem, akkor visszarakatod az Apple-lel az iOS 12-t. a harmadik opció az, hogy vársz, míg orvosolják, viszont közben a mellékelt ábra alapján nem tudod használni a készülékedet.

az Apple-nek ez csak rontja a presztízsét, tehát biztosan nem azért nem javították még, mert tesznek rá magasról, hanem mert ezek szerint olyan a hiba természete, hogy eddig nem tudtak rájönni, mi okozza.

1 kedvelés

Ezt én is így gondolom, hogy nem teljesen az apple hibája mert valamiért nem minden telefont érint és nem minden hálózaton és területen.

hívtad esetleg az Apple Supportot is? mert ha esetleg nem, akkor bár sokat ők sem fognak tudni tenni, mindenképp érdemes jelezni, hogy még egy érintett van.

Ez csak egy gondolat, de lehet, hogy csak egy véletlen egybeesés és más gondja van a telefonnak mert a 4g kikapcsolása elméletileg mindenkinél megoldotta a problémát.

Ok, kiváncsi leszek mi lesz ennek a vége, mert normális működésnek azért nem mondanám, hogy valami a memória ~85-95%-át megeszi. Én eddig csak 1 videót találtam YouTube-on, ott egy iPhone X-en 83%-os memória terheltséget mutatott az app.

70%? Inditsd el pl. a szafarit, vagy egy appot, egyből feldobja 90% fölé és ott is marad. Mondom, nekem a szafari 4 tabot nem bír el, de más böngészőkkel sem jobb a helyzet. Appok meg van, hogy szaggatva indulnak el, az animációk néha úgy laggolnak, hogy kínomban felröhögök. De én használom is az iPad-et, aki csak néha veszi kézbe, hogy megnézze az e-mailjeit, esetleg megnézzen egy YouTube videót, az lehet nem fog ezzel találkozni, mert a fenmaradó ~300mb memória neki elég ehhez.

Majd akkor lesz lassú, ha az appok lefoglalják maguknak azt a kis maradékot is, akkor majd csodálhatod a laggolást. Pl. Megnyitod a szafarit, random lapokat, majd elindítod a YouTube app-ot, megnézel valami kis videót, garantálom, hogy utána a szafariba visszalépve az összes tabot újra fogja tölteni.
Amúgy leszedtem vagy 3 másik memória foglaltság kijelző app-ot, vagy mi a nevük ezeknek, mind a 3 azt mutatta, hogy alapból ~80-95%-os terheltség alatt van a memória.

LumaFusion, hát a szerkesztéssel nem lesz gond, viszont ne tedd le a háttérbe, mert eldobja a videót. Tehát szerkeszd meg és mentsd, különben nagy az esély arra, hogy elveszik. Nálam ezt ~1 gigás videóknál játszotta el. Szerkesztés közben eddig még nem lépett ki.
A másik, mikor importálsz videót, várd meg míg befejezi, ne dobd le háttérbe, mert a kevés memória miatt szintén el fogja dobni a videót.

Nagyon bízom benne, hogy megoldják ezt a memória gondot, mert így az iPad egy kalap szrt sem ér, legalábbis nekem. Én azért vettem mert gyors, erős, most ehhez képest van 2db vasam, amin sakkozni kell, hogy mi legyen nyitva, mert ha nem jól döntők és vmit felelőtlenül elküldök háttérbe, simán elvesztem az adataimat. Fotós app-nál volt ilyen, nem figyeltem, elküldtem háttérbe, majd mikor vissza akartam térni látom, hogy újraindul az app és nincs bent a kép. Nem voltam ideges…mert én voltam a hülye, csak hát eddig nem szoktam hozzá, hogy iPad-en számolgatni kell a Mb-okat, mintha vmi Pentium II-es roncs lenne. iOS 10-11 alatt le voltam döbbenve, hogy az Air 2 ill. a 6. generációs iPad milyen bivaly, iOS 12 alatt már…már olyan „nna mi van” érzésem volt, ez a 13 meg egy katasztrófa. iFiles app-al egy nyamvadt 150 Mb-os videót nem tudok felküldeni Google felhőbe úgy, hogy közben mellette mást is csinálok, mert háttérbe letéve egyszerűen újraindul. De most mondom, hogy emiatt nem veszek új iPadet, se Prót, szal ha ezt szeretnék kiprovokálni, akkor eltévesztették a házszámot.

Ezúton szeretném megköszönni az Apple fejlesztőmérnökeinek az élményt, hogy újra gyerek lehetek és bindzsizhetek a Mb-okkal, remélem eleget keresnek, mert kiváló munkát végeznek, minden centet megérdemelnek.

Azért azt vedd alapul, hogy NEM Pro-t vettél. Sima iPadről van szó, vagy régebbi Air-ről, ne várd azt, amit egy Pro-nál elvárnál. Értem én persze, iPad, de nem véletlen van a Pro-ban több memória. A sima iPad netezgetésre jó.

Ne akarj olyan funkciókat, amik ugyan elfutnak egy belépő készülékkel, de nyilván nem fognak annyira flottul menni, mint a többivel. Nem védem az Apple-t, mert, ha iOS 12-n ez jól ment, azért iOS 13-on már nem, akkor végeredményben a cég hibája, de mégsem.

Az iOS 13 és az adott alkalmazások is fejlődnek, több memóriát, máshogy használják ki a rendszer újdonságait, LÁSD az iPadOS sokkal többre képes sokkal több memóriát, procceszort is használ.

Nem tudom olvastad-e végül a cikkemet, hogy én milyen iPadet vásároltam 2019-ben, ott egyértelműen leírtam, miért nem választom sem a 2018 sem a 2019-es iPadet, mert nekem az már kevés lenne 3 éves processzorral. Mondjuk én a memóirákat nem néztem, nekem már ott a 3 éves hw elhullott, és ez rád is igaz. 3 éves hardverrel akad valami? Normális.

Igen az Apple-nek van ebben sara, de végeredményben nem verheted rá, mert az alkalmazás fejlesztője is megírhatná kevesebb memória használattal, mégsem teszi, mert ő is ugye az erősebb, újabb eszközökre optimalizál, mivel ott használhatod ki az adott termék minden funkcióját.

2-3 szituációt mutass egyébként, amiben FIXEN bezáródik a háttérben az app lásd mondjuk google feltöltés. Mert akkor azt letesztelném neked iPad Pro 2017-en, amiben 4GB memória van.

Egyébként egy ideje már Netflixen nézünk sorozatokat, vagy éppen Infuse-on. És le is döbbentem picit, mikor Netflixről kitoltuk a FullHD-s sorozatot Google ChromeCast-ra, majd közben az Infuse-on elindítottam egy másikat és mindkettő futott az iPad Pro 2017-en.

Onnantol mar a Chromecast intezi a Netflixet, az eszkozod olyankor atminosul taviranyitova, akar ki is kapcsolhatnad.