Tim Cook a levelét megírta – azaz mi a baj az Apple-lel? (vélemény)

Nem magyarázok meg semmit. Csak elmagyarázok.
Dehogy érted mit akartam. Akkor nem kötnéd az ebet.
Hogyne érne az ő végzettsége. Mindenki végzettsége ér valamit, csak nem mindegy, hogy hol és hogy milyen területen. Egy asztalossal is megpróbálhatsz egy nyákot terveztetni és még az is lehet, hogy valamennyire menne is neki, ha mondjuk hobbiként foglalkozott a témával, ám még sincs tisztában dolgokkal, melyek jó szakemberré tehetik az adott területen. De ettől még bazi jó asztalos lehet. Érted-e, vagy tovább próbálsz még kicsit te is sarkítani? Esetleg félremagyarázni? Segítsek? :smiley:

Jobs sem volt mindenható. Kiváló ötletei voltak, de baromi szar emberismerő volt. És úgy tűnik, abban is tévedett, hogy kit jelölt utódául. Ugyanúgy, ahogyan sok más emberrel kapcsolatban is tévedett, akiket magamellé vett a céghez, majd végül simán kitúrták a cégből 1985-ben. Bill Gates-t is félreismerte, aki meg lényegében lenyúlta a grafikus kezelőfelületet a Windows számára. Maradjunk ennyiben

Egen, valóban hasonló vélemények voltak Jobs idején is. Főleg amikor beszólt a felhasználóknak, mikor igazuk volt. Épp erről írtam fentebb, ha visszaolvasol. Most meg TC-t védik a fanok… Hogy változik a világ… És mégis megismétli magát valahogy másképp. :smiley:

Tévedés. Az emberek nagyjából 90 %-a valamilyen szinten “menő” szeretne lenni. Ez alól nem képeznek kivételt a 18-tól idősebbek sem. Pontosan ezt használják ki a reklámokban, vagy a burkolt reklámokban. Különben nem hirdetnének dolgokat ismert, akár idősebb színészekkel, vagy modellekkel, mely dolgokat simán megvásárolnak idősebbek is, akár 40-es, 50-es emberek is, sőt, kifejezetten olyan dolgok is vannak köztük, melyeket inkább az idősebb korosztálynak szántak.

A hozzád hasonlóak nyilván hasonlóak, mint te. Ha ezen valamit magyarázni kell, akkor valszeg nem értesz magyarul. :slight_smile: Azért van sejtésem arról, hogy mit vásárolhatsz. Pláne, ha itt fórumozgatsz és ennyire vadul véded a mundért. A mikor az nem lényeg ebből a szempontból. Ez nem személyeskedés, ez hasonlat volt. A személyeskedés az lenne, ha mondjuk azt írnám, hogy ostoba vagy. De ilyent nem írtam. :wink:

Nem 10 éve, csak kb. egy éve (vagy még annyi sem, pontos dátumot nem tudok, de nem is érdekes szerintem) “mondtam meg”, bezzeg, vagy nem bezzeg, igazam volt. Lehet ezen keseregni, lehet rágni a kakát, hogy hányszor élt már meg ilyent vagy hasonlót az alma, de ez nem változtat azon, hogy akkor is igazam volt. :blush: És ez a lényeg.
Valójában őszintén leszarom, hogy mivel van gondod. :wink: Ez a te egyéni szoc. problémád. De azért remélem nincs harag.

Annyira bele vagy ebbe a végzettségbe szerelmesedve, hogy az beteges. Vagy még egyetemista vagy és bekajálod azt a sok szart amit tömnek a fejedbe, hogy milyen fontos a végzettség. Vagy te magad vagy az aki mossa az hallgatók agyát a végzettség fontosságáról. Utóbbi esetben gratulálok, előbbit meg majd kinövöd.
Cook egy 58 éves ember, aki lassan 40 éve, a pályája kezdete óta IT cégeknél dolgozik, ennek az időszaknak jelentős részét vezető beosztásban. A végzettsége iránti bármilyen megjegyzés, kötekedés egész egyszerűen nevetséges. Pláne ha nem is igaz amit mondasz, de amúgy is teljesen lényegtelen. Cook képességeit nem az a 3-4 év határozza meg, amíg bebiflázta a sok baromságot meg végül keretbe foglalva az egész semmit összeollózott 25 oldalt teletömve képekkel, hanem az a 40 év amit az iparban töltött. És (szakmailag) minden embert ez minősít, nem a végzettsége. Onnantól, hogy elhelyezkedsz egy iparban, az iparban végzett tevékenységet határoz meg pályád végéig, nem a diploma.
Egy cégvezetőnek pedig a cég irányítása a feladata, nem a napi operatív munka. Arra megvannak a megfelelő emberek, akik felügyelik az adott területeket, és főleg azok akik kitalálják és megvalósítják a dolgokat.

Rob Janoff meg lett bízva, hogy tervezzen egy logót. Nem azzal, hogy rajzoljon egy kiharapott almát… kitalálni, hogy kell egy logó, nem a logó kitalálását jelenti…

Nem, továbbra sem az iMac húzta ki őket és nem ő taláta fel. Nem is volt rajta mit feltalálni, az Jony Ive dizájnjának köszönhetően lett ikonokus, de. Aszarból nem húzta ki őket… Ellenben az iPoddal. Az iPhonenál (amit szintén nem ő talált fel /továbbra is: a kell egy valami, nem minősül feltalálásnak/) már rég nem voltak szarban, köszönhetően az iPodnak és az iTunesnak.

1 kedvelés

És ugye az ő nem reál mérnöki végzettsége pont nem jó a cégvezetéshez :smiley:

Végül is már Jobs vezetése alatt is csak ott lopta a napot, a nagy semmi tudásával, senkinek nem tűnt fel, hogy ő csak egy asztalos. Most tényleg innen akarod megmondani, hogy mihez ért TC? Komolytalan vagy.

1 kedvelés

Ennyi idő alatt senki nem jött rá, hogy Cook szar vezető, csak kukori :slight_smile:

1 kedvelés

Ha visszaolvasol rájössz, más is rájött, írta is, meg azt is, hogy ő is ki lett vágva a fórumról emiatt. :wink:

Nagyjából 26 évvel ezelőtt voltam utoljára egyetemista. Már akkor is másodszor és akkor is a munka mellett. :slight_smile: Szóval alaposan mellélőttél. Nem vagyok beleszerelmesedve a végzettségekbe, hiszen ha bele lennék, akkor nem állítanám, hogy a teljesen végzettség nélküli Steve Jobs jobb vezető volt, mint most TC. :wink: De ennyire már ne rinyáljunk a gondolatmeneted logikátlanságán. Mindazonáltal nyilvánvalóan, elsősorban a végzettség határozza meg, hogy valaki mihez ért. Ha valakinek nincs mondjuk asztalos végzettsége, az persze attól még fusiban készíthet asztalokat, még az is lehet, hogy nem is rosszul. Viszont szakirányú állásba nem fog tudni elhelyezkedni, csak végzettséggel. Mérnöknek pláne. Ha egy mérnöki állásra pályázol, az első az önéletrajzod mellett amit kérnek, az a szakirányú diploma. Ezen nincs mit megvitatni, mert ez mindenütt így van, még az USA-ban is.
TC az Apple előtt először a IBM-nél dolgozott. Ott kb. ő volt a huszadik senki. Majd Compaq-nál dolgozott, a végén elnökhelyettesként, ami kb. akkor tájt fuccsolt be, majd olvadt össze a HP-vel, amikor TC az elnökhelyettes volt és eljött onnan. Kb. elhagyta a süllyedő hajót. :smile: Ezzel azért nem annyira lehet dicsekedni, de hát persze ki tudja… Az önéletrajzában nyilván benne van, mert az “elnökhelyettes” ott is jól mutat.
Hogy mit biflázott be, azt én nem tudom - nyilván te se -, de az tuti, hogy mióta ő van, azóta új ötletek se nagyon vannak. Sokadjára ismétlem, EBBŐL és abból, hogy a Compaq-nál se tett le valami sokat - és nem annyira a végzettségéből -, nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a vezetéshez nem penge. Ha tettszik, ha nem. TC egyébként nem 2-3 évet töltött az Almánál, 2002 óta van ott, tehát, ha jól számolok, akkor nagyjából úgy 15-16 éve. Ő volt az értékesítésért felelős alelnök, vagyis abban az időben azt csinálta, amihez valóban értett. 2011 augusztusától vette át a vezetést SJ-tól. Én erre írtam, hogy szerintem hiba volt és úgy tűnik, hogy ez igazolódik.

Az Apple nevet Steve Jobs találta ki. Nem volt nehéz, mivel abban az időben az alma volt a kedvenc étele, szinte csak azt ette. Ebből jött azután az, hogy a cégnek, amit Wos-zal alapítottak is ez legyen a neve, ami ellen senki sem tiltakozott akkor. :slight_smile: Mikor logot is kellett már tervezni, az jóval később jött és jah, meg lett vele bízva egy grafikus, tervező, aki pont Rob Janoff lett. Az, hogy ez a logo egy alma lett, meg az is, hogy egyszer bele van harapva, szintén Jobs ötlete volt. Ez is magától értetődött, egyfelől a cégnévből, másfelől abból, hogy akkor még mindig szerette enni az almát. A garfikus csak formába öntötte az elképzelést. Én is dolgoztam már grafikussal. Hidd el, ha nem rágod a szájába, hogy mit szeretnél, borzalmas dolgokat tudnak művelni. :blush:

DE, továbbra is kijelenthető, az iMac huzta ki őket a kakából. Abban igazad van, hogy nem nagyon volt rajta mit feltalálni, hiszen nem volt más, mint egy akkori divatos dizájnnak megfelelő módon összeépített, monitorral egybeépített, sima számitógép. Ami megjegyzem, hogy elnyerte a Chrysler Design Institute díját. :wink: Mégis siker lett, hiszen annyit adtak el belőle, mint a cukrot, a cég részvényei pedig hihetetlen mértékben kezdtek nőni 1998-ban, ENNEK köszönhetően. Fel nem foghatom, hogy te viszont miért lovagolsz pont ezen? :smile:
Az iPod csak 2001-ben jött ki, akkor a részvények már az egekben voltak nélküle is. Az viszont igaz, hogy az iPod indított a cég életében “egy teljesen új fejezetet”, és a siker így megtöbbszöröződött általa. iPhone-t is ő találta ki. Az iTunes meg nem értem hogy jön ide, az csak egy program, ráadásul nem is túl jól, logikusan megkostruált dolog. Épp ez az egyik dolog, amin változtatni kellene. Persze a régi beidegződésektől nehéz szabadulni, ezt mondjuk megértem, csak éppen nem értem. :slight_smile:

Nem mindegy milyen cég vezetéséhez.

Jobs idejében - ahogyan már írtam - TC egy értékesítésért felelős alelnök volt. Abban jó is volt. Újra is szervezte még 2004 környékén és az királyul is sikerült. Nem értem mit nem lehet ezen érteni?

Még mindig ezen a rohadt vegzettségen lovagolsz, aminek az egészhez semmi köze. Sem a vezetői képességét, sem a mérnöki kvalitásokhoz semmi. De ezt továbbra sem érted… neked ez az alfaja és omegája mindennek. Ebben a pozícióban ez teljesen lényegtelen.

A név nem a logó. A logót pedig nem ő találta ki.

A részvényárfolyamnak a cég kasszájához gyakorlatilag semmi köze. Hiába indul el fel, hogyha a meglévő hatalmas adósságot csak apránként tudják pozitívba fordítani. Ez a Mackel csak baromi lassan sikerült volna.

Itt azt hiszem be is fejezhetjük. A nagy okoskodásod közepette a cég egyik legjelentősebb és talán legúttörőbb, fejőstehén szolgáltatásáról nem tudod mi az. :clap:

1 kedvelés

Rájött, hagyjuk már :smiley:

A két vezető közti különbség nagy.
Jobs (a név is kötelez) nagyon jó belső képeket tudott alkotni, és volt elegendő önbizalma hozzá, hogy ezt kizsarolja a világból, a környezetéből.
Cook analitikus, kereső, kevés önbizalommal rendelkező, ezért folyamatosan kompenzál. Egy törtető.
Ez a vezetői képességeikben meglátszik.
Cook nem alkalmas Jobs helyére.
Jobs egy karizmatikus vallásalapitó - látnok - tipus, Cook sajnos nem. Cook karaktere már leköszönt a konkurencia éléről is, Bill ilyen.

Nem, nem lovagolok semmin. Ez sima tény. Nem ért ahhoz, amivel a cég amit vezet foglalkozik. Ez egyébként nem csak rá jellemző. Esélyesen sok a léhűtő az Almánál, hiszen nem mérnököket vesznek fel leginkább, hanem médiásokat, reklám szakikat, meg ilyen-olyan menedzsereket.

A logót Jobs találta ki. Imádta az almát, innen jött. A név is, meg a logó is.

A részvények után osztalék járhat. Csak akkor nőnek a részvények értékei, ha a cég osztalékot fizet. Ha nem, akkor rendszerint nem vagy csak ritkán nőnek, persze mamut cégeknél előfordulhat. Részvényt azért bocsát ki egy cég, hogy finanszírozni tudja saját magát. Ha nem veszik, nem tudja ezt megtenni, ha viszont veszik mint a cukrot, a cég tud finanszírozni. Ez így működik.

iTunes mint fejőstehén, ez jó. :smiley:
És “Okoskodásom közepette”? Érdekes, itt nem baj, hogy személyeskedés történik? :smiley: Az előző topik azért lett bezárva, mert Jadeye szerint személyeskedtem. Az persze ott sem számított, hogy előtte ő is. :smiley: :smiley: De úgy tűnik, itt csak én nem személyeskedhetek, mindenki más, főleg velem, igen. (Megjegyzem a legjobban pörgő topikot bezárni, csak mert neki nem tettszik amit írok… fogalmazzunk enyhén, nem túl elmés egy főszerkesztőtől, de ne személyeskedjünk, mert még ez a topik is bezár, vagy megint kitilt.) Itt nincs véleményszabadság, muszáj beállni a sorba. :smiley:

Mondom én. :smiley: :smiley: :smiley: :smiley: Köszönöm, hogy megint igazam volt. :smiley: Főszerkesztő úr nem nagyon bírja a kritikát. :smiley: De nyilván ez a hozzászólás is hamarosan elfelejthető lesz.

Érdemi részt azért visszamásolom:
Nem, nem lovagolok semmin. Ez sima tény. Nem ért ahhoz, amivel a cég amit vezet foglalkozik. Ez egyébként nem csak rá jellemző. Esélyesen sok a léhűtő az Almánál, hiszen nem mérnököket vesznek fel leginkább, hanem médiásokat, reklám szakikat, meg ilyen-olyan menedzsereket.

A logót Jobs találta ki. Imádta az almát, innen jött. A név is, meg a logó is.

A részvények után osztalék járhat. Csak akkor nőnek a részvények értékei, ha a cég osztalékot fizet. Ja! Osztalékot meg csak akkor fizet, ha nyereséges és van miből. Részvényesek tanácsa szokott erről dönteni. Ha nem nyereséges egy cég és nem fizet osztalékot, pláne rendszeresen, akkor rendszerint nem vagy csak ritkán nőnek a részvény árai, persze mamut cégeknél előfordulhat így is. Részvényt azért bocsát ki egy cég, hogy finanszírozni tudja saját magát. Ha nem veszik, nem tudja ezt megtenni, ha viszont veszik mint a cukrot, a cég tud finanszírozni. Ez így működik.

Az iTunes-ből szerintem bármit vásárolni manapság nem dívik… Simán letölthetőek ingyen ma már a zenék, albumok máshonnan is.

Azért még az általad kedvelt samunál nagyobbat nem igazán bukott és olyan kvalitású hibát sem vétett a sok médiás, mint a Note7 és az utolsó a ami mára már csak Folt a samu hírnevén, ja ezt nem is olvastam sehol, hogy mennyibe is fájt nekik kb, mert mikor kiderült már szvsz nem csak pár db volt a Folt-ból picra készen. :smiley:

Ne aggódj! Apple pénzéből nyilván pótolták a kiesést. :smiley: Lévén az iPhone kijelzőket is ők gyártják. Meg a procit is, meg még ki tudja mennyi mindent. :smiley:

Egyébként nekem ez is pozitívan jött le. Elismerték a hibát azonnal, nem sértődtek be, hanem még hajlongva elnézést is kértek a felhasználóktól és mindent visszahívtak és vissza is térítettek minden kárt. Na ilyent se láttunk még az Almától. :wink: Igaz?
Ja! És úgy egyébként a hibás aksikat nem ők gyártották, hanem egy beszállító cég, akivel azóta már nem dolgoztatnak.

Miért is láttunk volna, nem gyártottak milliós db esőben is biztosan működő gyújtót telefon helyett és két nap alatt tönkremenő kijelzővel sem semmit. Akkor mit is kellett volna mégis visszahívniuk?
Amugy a kijelzőket csak gyártják és nem ők tervezik hanem az apple, a procikról nem is beszélve, meg a többit is, ezért is jók.

Izé… Apple nem gyárt semmit, mivel nincs gyára. Ettől függetlenül, apróbb kritikákra is minősíthetetlenül reagálnak. Bele se merek gondolni, ha ők is kaptak volna egy olyan beszállítót, mint a Samsung - ugyanis az a beszállító hibája volt ugye, nem a Samsung gyártotta a rossz aksikat -, akkor vajon ők mit tennének. Ne is mondd! Nyilván azzal állnának elő, hogy a felhasználók rosszul tartották a telefont. :smiley: :smiley:

A tervezéshez gyártósor kellene. Az anélkül sajna nem megy. :wink: Almának meg nincs gyártósora, csak Campus 2-je. Mérnökeik se nagyon vannak már. Kik tervezték volna?
Szerintem ez úgy történhet, hogy leadják a rendelést Samsungéknak. Ilyen proci, ilyen órajel, olyan képességek, ennyi regiszter, meg valami előzetes, elnagyolt tervrajz. A többit a Samsung csinálja. Tehát nyilván a tervekben lévő hibákat ők helyesbítik az első mintadarabok legyártása előtt, azután az első mintákat is nyilván ők készítik, a teszteket is tuti, hogy ők végzik rajtuk, mivel ahhoz is gyártósor kell+labor és nyilván a javításokat, bővítéseket is ők végzik el ha kell a végén, Alma legfeljebb a legvégén jóváhagy.

Hát erre inkább nem is írok mert látom értesz hozzá, vagy mégsem? :smiley:

A Folt kijelzőjét azt meg aztán jól megtervezték, én nem bíznék ezután rájuk tervezést az tuti biztos.
De lehet azt is beszállítóik hibája miatt bukták, pl rossz volt a gép ami hajtogatta. :smiley: Azt talán a Sisimi Jushi gyártotta és a számlálója lehetett rossz, mivel sokkal szorzott.

Jajistenem… Nyugodtan cáfolj, ha tudsz. Túlélem. Bár gyanítom, nehéz lesz. :wink:

A teljesen új innovációk esetében előfordulhat ilyesmi. De az is vissza lett vonva. Legalább ők próbálkoznak. Alma mivel is próbálkozik, ami valódi innováció? :wink: